képek, betűk

Wednesday, 26 January 2011

személyeskedtem, aránytartó kijelentések, "süt a nap" - ezt mindig szereti leírni, jó kedvre derül tőle, tegnap végre sikerült berúgnom, délelőtt 10:56-ra, nem nagyon bírom elviselni a kinti világot - megkülönböztetve az állapotaimat egymástól, ha nem védekezek állandóan - ügyelek arra, hogy pontosan ragadjam meg az elme hanyatlásának stádiumait, szóval: behatol (nem belémhatol) minden, mint a vírusok, áttörik a burkot, bejutnak és elkezdenek szaporodni, felülírnak mindent amihez hozzáférnek, de nem rontják el végleg, csak átalakítják a működésemet, szitál valami esőféle, a Henry Westons cider lecsúszott nem hagy időt kételkednem, a cicatriz idegenül hangzott, csak a sikolyt fogtam fel, mint amikor friss metróval bepárásodott ablakot törölgetek a kora reggeli buszon; nem akarok tudni semmiről, eleget éreztem a fájdalom különféle fokozatait, a legegyszerűbb, legprimitívebb bántalmazástól a legfinomabb lelki kínzásig - nincsenek válaszok, a "komplexus" kiabálja, jung úr elfordul és nem érti, hogy miképpen torzultak el a fogalmak ennyire, hogyan lett a lélekgyógyászatból bulvár, a népek tápanyaga, a szóbeszéd és a diskurzus látszólag magasabb szintre lép [hahaha], de közben ugyanazt az aljas szerepet tölti be: az erősek uralmát hivatott erősíteni; minek szépíteni a dolgokat? semmi nem változott, csak az eszközök, az árnyékok ugyanúgy szétömlenek a szobában és odatapadnak hozzám, lerakódnak [a seregély, kővel a hátában;]papucsban állok a folyosón, a flat 27 előtt, kék anyagból szőtt, primarkos szar, kopott talppal; szöszös. a cigifüst és a nyelőcsőrák összeköt engem, majd a jövőben összeölelkezem velük és eldalolnak nekem egy mondókát, miközben én szunyókálni fogok és hörögve kérem, hogy öljenek végre meg? a megszemélyesítés nem nekem szólt, dalol, tirol, lelapulok és titkon néha köpök egy kicsit {érzem a fejemben a pulzusomat} a földre, de már ettől is félek, mint hazafelé a tescóból, attól féltem, hogy a kereszteződésben megőrülök, nem értettem, hogy hogy lehetek ez én, amikor 20 éve még nyilakat és bunkerokat építettem a hátsó udvarban, az egyes házszám alatt, nádból, szegből és spárgából, eperfa markolattal. ha létezne bármi a valóság felett, akkor az sátáni lenne - valóban. keverem az idő-helyzeteket, azt hiszem lassan elveszítem az utolsó szeleteit annak, amikor még embernek neveznek és ez örömmel tölt el, mert nem ehhez a fajhoz soroltatni: a legnagyobb öröm. (taps, zihálás, időskori elbutulás) nem kérdezem, állítom, mert unalmas a sok kérdés és óvatos sus(m)torgás. a citoyenázia nem ölel körül, uszonyom színes, pikkelyeim érdesek, algák rakódtak a hátamra - a buszmegállóban tekeregtem, f. néni hájas combjain fekete cicanadrág, kék pulóver és cérnafrizura, f. néni egy nagy körte, akár matróna is lehetne, várhatná haza lányait, mert engem kasztráltak
nem vagyok hasznos konkáv, még szaporodni sem fogok, a termeléstől és a munkától pedig röhögnöm kell, valaki odaszart a Tőke tizenharmadik oldalára, nem illene élcelődni, szamolj hasznossagot:

az a doboz, ott a szekrényben a szelektívbe el kell valahogyan cipelnem addig, valami zöld tervet kitalálnom, hogy megnyugtassam a bennem lakó incpinc szörny gyomrát, mely nem képes elhinni magáról, hogy szörny, ezért
tapadok a kövekhez, anyu ibolyái, a temető hóvirágai. elindulok bevasarolni, majd ejjel folytatom
elaludtam, vettem organikus mustárt, hányingerem van valamitől, de nem ettől, nem merek magyarul olvasni szinte semmit, félek attól ami várna rám, amiben részt kellene vennem, valaki politikát emleget, de nem értem mi lenne az én csak zabálást, szaporodást és önzést látok ott, ahol mások gazdaságot és társadalmat vélnek látni, potyog, nem potyog, petyeg, nem petyeg, "mi ez" kérdezi sokszor egymás után,

néhány munka amivel foglalkozni próbáltam, hogy az értelmetlenségemet picit elfelejtsem
-----------------------------------------