Welcome!

This blog features my original works in the form of poems and texts that have not been published anywhere else. If you're interested in helping me publish them, please contact me via the contact form in the webpage's footer. Thank you.

Saturday, 18 October 2025

Instead of people
I chose the trees and the bushes,
the silence before dawn,
when people are asleep,
doing the least harm.
Their cars just take up space then,
above the grey of the roads —
no stench, no traffic, no filth.
The shops are closed,
no lies, no showing off,
even their social status is dormant,
Except for the drunks —
the taxi drivers haul them around
like living cargo,
one after another, like dead meat.
I stay away from them, from the media, from the news.
Nothing from their world interests me.
I just run.
The foxes are my friends,
from the dark riverbank,
listening to the Mersey’s song.
The joy of solitude,
clean air and silence —
like a hushed corner in hell,
a balm for wounds.
I fold the Moon onto my face.







Thursday, 16 October 2025

In forty degrees before leaning walls
on the yellow IKEA chair’s leather I float,
the lamplight slobbers over ghostly faces,
It has already digested everything it has reached,
so now it will vomit dark streaks,
the mosquitoes on the wall are the audience,
if I could move, I’d crumple –
the whole thing into a knot, the room,
the street, its juice seeping through my fingers
like overripe, rotting fruit,
its flesh tunnelled by human teeth,
I’d crawl there too, inside,
grinding myself to pulp, you’d come to mind,
You’d feed me full, the last personal suffix,
with that cloudless, rare laughter
one of the eleven honest moments
in a person’s life,
Finally, the walls will softly fall on us,
and we just keep lying,
calling this our existence.



Tuesday, 14 October 2025

oly csend volt, úgy hagytad, dőlt falak,
végül abbamarad, szárnyvégek, rád ragadt
ólomvíz, bágyadt szavak, eszméletbe hajtanak,
kattogás a páncélarcokon, a bőr mögött
valakinek nevezett valamik alszanak, körök
melyeken keresztül a pirkadat szonátáját
hallgatják ezek a félig állat rejtvények,
kikre gondolsz? mikre gondolsz? és jobb
válasz híján létrákat mázoltam a felhők
buborékmintás ruhájára, alvókák éljetek!
zárjátok el a gázcsapot, vágjátok le a kötelet,
a fejetekről a héliumos zacskót lehúzni!
a lekókadt csíkokat felfele húzzátok,
a remény akkor is az, ha időben korlátos?

oly csend van, leporoltad magad, dőlt falak
végül csak virágot öntöz, talpig kacagásban,
miközben egy megbeszélésen vigyorogva
szolgaként feszített egy kereszten, vagy
egész nap szeplőtlenül fogantatott holt maszlagot
mások örömére, micsoda lágy rothadás!
ha rámutatsz visszamutat és kinevet,
milliók hazudnak egymás pofájába,
akár az öröklétről ábrándozó rügyek,
jó, akkor zoknit húzok, és leélem ezt is,
a ma potyautasa leszek, közömbös madár,
aki jól tudja teljesen mindegy a múlt,
a jövő pedig olyan posvány, melybe 
kötelező belépni akkor is ha tudod,
az idő, az idő nincs is ott, csak az elmúlás
mértékegysége, mint a súlynak a kiló,
és akkor mi van? és ezen is csak nevet.



Monday, 13 October 2025

talán azért nem értjük a gravitációt, mert erőként kezeljük, közvetítő részecskével (pl. gravitonok), szerintem a gravitációt eddig rossz "helyeken" keresték, azt gondolom, hogy az ősrobbanás után, ahogyan fokozatosan lehűlt minden és kialakultak az erők (elektromágnesség, gyenge és erős kölcsönhatás) és létrejöttek az első részecskék - talán volt egy lépés: a hűlés következtében az ősrobbanás energiájának konzisztenciája, összefüggősége megszűnt mint olyan - mint folytonos energia létezni és a folytonosság megszűnése apró réseket hozott létre amelyeken keresztül a "semmi" át tud áramlani - nehéz megmondani mi az a "semmi", talán a téridő szövete (semmiképpen nem valamiféle ezoterikus, vagy isteni maszlagra gondolok), talán a világnak az a része amit nem ismerünk - az univerzumunkon kívül eső rész - ki tudja? És szerintem ezek a  nagyon apró "rések" okozzák a gravitációt, tehát nem olyan erő mint a többi fundamentális erő - hanem a téridő szövetének nem-folytonossága, melyet olyan pici rések hoznak létre amit elképzelni is nehéz - valószínűleg a Planck-hossz-hoz közelít a méretük - nehéz hasonlatot találni, nehéz szavakat találni erre, hiszen maga a téridő is bizonytalan, sőt az idő maga is valószínűleg csak emberi fogalom és kreálmány, a kvantumvilág, a mezők is az egész - nincsenek fogalmaink erre és a matematika az egyetlen eszközünk a megértésre, talán majd később kvantumszámítógépekben sikerül modellezni - nem tudom, már a "rés" szó sem helyes csak nincs jobb, hozhatnék hasonlatokat mint a "szita", de nevetséges lenne, a lényeg, hogy szerintem a gravitáció nem erő, hanem a téridő nem-folytonossága által okozott jelenség, melyet az ősrobbanás energiájának lehűlések okozott. 

aztán ki tudja, valószínűleg senki - egyelőre


Friday, 10 October 2025

teljesen mellékes, "teljesen mellékes", az abszurditás
hegek fokára áll és belekukucskál a sebembe, rémek résnyire
rémek, résnyire, kapálózik benne és felfeslett varrataival
körbeláncolja magát, de unja, így sárkányt feszít, ráköti
és úgy tesz mintha az ott egy rét lenne, széllel és felhőkkel
rajta rohan, teljesen mellékes, mellékes, mit érzel, mellékes,
egyedül akár a kiirtott gyerekkori lapály, melyről a fákat
óriások kergették szét, polipok a mellkasomból, mellékes?

titkosnak érzett régebbi dolgaik, az őrültekből szenteket
csináltak az évszázadok, de mellékes, sokkal fontosabb a kezed
ujjaid bőrén a hegyrajzok, ámulok rajtuk, a szabályosságaikon, 
ilyenkor csak szótlanul lapulnék mint síráson kapott zenebohóc,
látlak, szeplőidet verebek állják körül csipegetve akár a magokat
húsod vérben ráng, mellékes mint én, ez a rohadt nap
a pillanaton átrobogó táguló tér és a jövő minden kolonca
jó lenne legalább egy fontos, de ha belegondolok 
nem csak a semmi, de még annyi sem marad



Monday, 6 October 2025

az égbolt, vagy amit annak
véltél, dajkálja a felhők árnyékát
szédítő - gondoltad, közben elaludtál,
sápadt ajkadra fényt csiholt,
nyájakba tömörült csillagok közt
a legapróbb óriás a Hold - mosolyogsz,
látom amonnan, nevezzük végnek,
hol a remények fáklyaként égnek
humort perjézve, nevetést füstölnek
belőled, belőlem és az égből,
minden szegletből, végből,
és te vagy, újra - tenyered nyomán
rügyekké zöldülnek a férgek,
ez önmagában jobbá tehetne,
mosolygok - a halál nem jobb,
maradsz hát, ki tudja miért: hagyod,
puha arcodra gondolva - jönni a holnapot,
magányok görbe árnyai alatt,
az ablak jeges párájába szívet ragaszt,
hasra fordulok - álmokba menekülve,
minden nap, ugyanabban elmerülve,
magad magadat feledve - szépen.




Ez itt az LLM-ek és bináris alapú neurális hálózatok kora, az értelem és az eszmélet imitációjának bolondok hajója, mely nem működő "intelligens" termékek piacra dobásával épp viccet csinál magából - AI-nak nevezik azt ami nem az, ez az egész egyre inkább emlékezetet arra mint amilyen a dot-com bubble volt - csak jelenleg nyelvi modellek intelligensnek tűnő intelligencia imitációjától harsog minden, óriás energiát elégető szerverparkokban futó rendszerek sikeresen imitálnak intelligens viselkedést, melyek bár jók nyelvi, képi és bármilyen emberi dolog kiterjesztésére, variációk készítésére, vagy fehérjék modellezésére, minták felismerésére - mégsem intelligensek, ennek ellenére mégis belehajszolták magukat a nagy cégek egy hazugság-spriálba, energia és időpocsékoló megoldások szállításába és most olyan termékeket árulnak például a szoftver-piacon amelyek nem működnek, mert kell a profit, mert már sejtik, hogy valójában nem képesek bizonyos határok átlépésére és ezt az eredményt is csak hatalmas energia felhasználás mellett tudják hozni - jelenleg ugyanis még nem létezik mesterséges intelligencia, minden hazugsággal ellentétben és ezeket a hazugságokat milliók és milliók hiszik és szajkózzák el nap mint nap minden platformon - azt hiszem, hogy Roger Penrose-nak valószínűleg igaza lesz abban, hogy a tudat nem pusztán matematikai kérdés, nem csak is és kizárólag számítási kapacitás kérdése ezért bináris számítógépekkel nem létrehozható. Én úgy látom valódi mesterséges intelligencia nem létezhet egészen addig amíg nincs olyan kvantumszámítógép amely képes arra, hogy részecske szinten modellezze az eszméletet annak minden részével, ez ami ma történik csak imitáció, köze sincs ahhoz amire én várok: hogy önmagunk átalakításával tovább tudjunk fejlődni. Ha lesz valódi feladatokat megoldani képes kvantumszámítógép - olyan megoldásokat szállítva, melyek majd részecske szinten megoldják azt, ami az agyban a neuronok biológiájának szintje alatt történik - amit még nem is ismerünk teljesen, de már sokan sejtenek és kutatnak (pl. publikáció: "Experimental indications of non-classical brain functions" és egyre több hasonló van).
Még valószínűleg hosszabb idő fog eltelni addig, amíg lesz valódi "mesterséges intelligencia" és ha elkészül, ha eszméletre kel - az nem lesz többé "mesterséges"-nek nevezhető - az egy új faj lesz, vagy jobb esetben - ami én szeretnék egy evolúciós lépcső az embernek egy lét felé, ahol ki lehet majd lépnünk végre a test és az idő börtönéből. Ez a kortárs bolondozás ami napjainkban történik érdekes kísérlet volt a ChatGPT megjelenésének első egy hónapjában és érdekes lesz majd pl. egy metaverzum-ban, ahol 3d modellezett emberek csetelnek majd ugyanazokról amikről egy kávézóban is tundának, de valójában ez az egész ami jelenleg zajlik csak önmaga paródiája, melyből az utolsó profit-morzsát is próbálják kipréselni, bármi áron azzal, hogy emberi imitációkkal próbálnak olyan folyamatokat automatizálni melyek gyors profit-maximalizáló képességekkel bírnak és nagyobb piaci dominanciát eredményeznek (vagyis egymást hajszolják bele a nagy cégek a hazugság-spirálokba) és a kapitalizmus primitív szabályait követve kipréselik az utolsót is azokból akiknek a munkájáért majd kevesebbet kell fizetni, vagy akiket ki lehet váltani - látszólag olcsón, de valójában iszonyú drága energiáért. Ez a civilizáció amit ma ismerünk: egy csőd - sem az emberiség okozta klímaválsággal, sem a túlfogyasztással, sem a természet és környezet rombolással nem tud mit kezdeni amíg a pénz, piac, profit és a tőke ennyire dominánsak. Jelenleg leginkább hazugság, hazudozás van és az olló a gazdagok és szegények közt egyre jobban kinyílik - nem vagyok jós, nincs üveggömböm, de ha lenne nem mernék belenézni.




Friday, 3 October 2025

Szegek a szobrok homlokában
ki tudja miért? most hallgatsz
mert éppen csak felébredtél
emlékezni akarsz az álmodra
de csak az érzés van meg
a felhők alól hiányzik a táj
úgy gondolod? azt érzed?
mindebből semmi nem létezett?
mégsem adtad fel? jártál?
mechanikus angyal, tátikázó
fémszárnyakkal? tudod,
a mosolyod akár a kilincs
nyit-csuk és meglep
a kosz, a rend vagy egy szörny
a véletlenek ostoba csordája ---
kettőből csinálnál egyet
pedig tanultad...az entrópia....
valami az ujjaival csettintget
nem neked, nem parancsot
csak várakozik, így lazít
már csecsemő korodban is
ott ült a kiságyad mellett
most is láthatnád
de a bizakodás, remények
tervek, pénz meg a többi
kitakarják - pedig ott ül
neki néhány perc
ami neked az egész élet
s ha újra meglátod - hallgat
szeget ver homlokodba
majd ráakasztja a legjobb
neki tetsző fényképed
melyen fényben feloldva
boldogan mosolyogsz.



Thursday, 2 October 2025

tudom, hogy nincs pokol
de ha lenne, pont ilyennek képzelném!
milliárdnyi kis és nagyobb ördögök
emberi maszkokban
egyre közelebb és közelebb
s végül már csak a meggyőzés
a kommunikáció létezne
mert minden más eszköz: 
kínzás, börtönök, elnyomás
kevésbé voltak hatékonyak...
ezért, ha létezne pokol
abban az ördögök csak szerepelnének
folyton csak beszélnének 
mondanák: dadamm-dam-dadam
mindenki közölne, véleményezne
meggyőző arccal narratívákat bütykölne -
mintha nem létezne valóság
mintha minden csak egy mese lenne:
személet kérdése
egy alternatíva
bármi és azok ellenkezője: igaz
elhitetnék, hogy ők másfélék - akármit
a kiábrándult lelkekre vadászva
de azok is ördögök lennének
s néha szerepet is cserélnének---
történeteket gyártva egymásnak
ha létezne pokol, abban 
nem kellene semmilyennek lenni
mindig csak egy új történet kellene - azt eladni
pénz, vagy lélek, adat vagy adomány
csak kicsaljon valamit, hasson
mint 
egy ölelés, vagy egy csók
egy történet a szeretetről
egy másik a környezetvédelemről
egy új, kíméletes technológiáról
a valóság - mivel nincs: mellékes
az üzletnek nincs etikája
csak jogtára, politikája - eladnak bármit
végül már nem is tudva miért
mert megszokták? mert több kell?
már senki nem tudja...
a legkisebb hatalom kéjéből
nagyobb kéjek fakadnak
milliós elérés, nagyobb nézettség
média, önépítés, tartalom - csak beszélj!
és beszélnek... vigyorognak - osztanak
adományt kérnek, vagy épp adakoznak.
A pokol - ha létezne
napról-napra növekedve
a sötétséget egyre több energiával elfedve -
fényekkel töltve meg a retkes városokat
a valóság véres bőrére kíméletet,
a letarolt, kipusztult erdők helyére
élményparkot, gyárakat, éttermeket vetítve -
ezek itt mi vagyunk: én is!
ördögök emberi maszkokban
egyre több tudással
egyre kifinomultabb hazugságokat gyártva
percről-percre gyorsabban zabálnak
mormolják saját kitalált történeteiket
s végül el is hiszik azokat -
ha létezne pokol,
az pont ilyen lenne
és én benne élnék
s tudnék róla: talán bele is őrülnék
tudván
ördög lettem
sírnék - minden nap, minden este
ha létezne pokol
menekülni akarnék belőle
egy széken állnék, fonott kötéllel kezemben
a kijáratot keresve
ha létezne pokol
meg akarnék halni
hátha vége lesz - s nem leszek ilyen
ördögmaszkos ember
ki már önmagát is elfeledte.









Tuesday, 30 September 2025

annyira félek, ólomból vagyok
az árnyékom más mint én
sétálva - az ő tenyerén álmodok
fogsorok közt elhantolt mosolyok
szárnyaid alatt esőfelhők - hallgatok
tudod, az idő - az mindig halad
hiába fáj, hiába akarod: maradj
mire pislantasz már csak gondolod
egyedül sétálva a mezőn
árnyaid magad után vonszolod.




Monday, 29 September 2025

mennyi lepkéből mennyi álom
én vagyok? --- ha így nézem, meglehet
szimbólumokra gondolsz
sötétből feléd vigyorgó disznófejekre
faggyúszínű bőrükön a kék neonfényekre
a sok sikertől duzzadó őrültre
a hülyéket vezető leghülyébbekre
lehunyod a szemed
nincs menekülés - ebből már nem lehet
ennek itt körülötted
úgy kell a pokol bőrébe csapódás
mint őszi náthának a citromos tea
mindegy mit teszek, gondolok
ez az őrület nem áll meg
hiába tudom: csupán egy lépcsőfok
s csak azért tűnik különlegesnek
mert rajta élek
és félek
a csendből hallható
egyre közeledő
sikolyoktól.











Wednesday, 24 September 2025

ki tudja --- gondolja, om, ta, langyos foltok az üvegen
ablaknak hívja magában, pedig csak egy lyuk, melyen
át kopott szőrű főmajmokat retteg a szobából, odakint
a mások mindig, a kívülvaló legtöbbször: pokolkapu
zümmögnek az akkumulátorok, térít a technológia
az AI AI AI AI mint őrült szamarak áí-znak mindenütt
abban élnek és tapsolnak ami végül felülírja őket
vágyam régóta, kezdődik, tudatosan mosolygok, szép
és mégszebb --- mint őrült jezsuiták egy új világban
eladják nekik saját képességeik szorzatát, de csupán
kezdődik, a bináris alap valamennyire korlátja a végnek
majd ha átvált kvantumra: öntudatra ébred, az ember meg...
a kapzsiságoddal, önzéseddel és felsőbbrendűségeddel
történelem lesz ebben a formában: emlékként élve
egy olyan jelenben, mintha a középkor itt maradt volna
egy titkos szigeten, s nem is tudna róla: csak figyelik
csupán megtűrik, mint egy láncszemet abban az időben
mely saját találmánya volt: s vele együtt eltűnt a porban.


Friday, 12 September 2025

az amit életnek, hogy beszélek
megfoghatatlan karmok, seregélycsapat
úgy repülnek mint a hangjegyek
belőlük származol, meg a fényből
ráfagytunk az ablakokra
a tinédzserkori pattanásainkból
durcás és megrögzött felnőttek
optimális esetben csak a bőrünk változna
alatta semmi, szeretnék ugyanaz
az ártatlan óvódás lenni - alig értett valamit
csak kérdezett és kérdezett
és nem gondolt batensúlyú válaszokra...

szorítanak a napsugarak
mintha belőlük lennék
csak ők, csak te és én
mi - a sok valah volt ártalmatlan 
akikből kapzsi, ostoba embernek nevezett
szörnyet kovácsolt a saját tudat
s erre néha a legsötétebb perceiben
még büszke is
előad, beszél, beszél és hazugságokat okád
könnyebb tudni ezt
elengedni ez Emberkert csontra facsart kacsait
elengedni az akaratot
az se baj ha nem marad semmi támasz
mentsvár, kifogás - csak a zokogás.



Thursday, 11 September 2025

maradt belőled, elraktam 
ki tudja mikor sírunk fel
az embernek nevezett 
mezőkön sikolyok a virágok
fény helyett húson élnek
látlak egy páracsepp tükörben
a szemből szembe csillogás
morzéja kékesfehér fényű
dühös csillag a mellkasodban
csendben haragszol -
düh nélkül, lemondásban
fájdalmak - melyeket elfedünk
újra és újra átélve
álom az álomban, versengő párafolyam
elkent csíkjai
sírnak az ablakok
a tátogó virágok közül
az egyik te voltál - felismertelek
a nevetés, kézmozdulat, illat - árulók!
oldalra mosolyogva nézel
tudom
a mezőn egyetlen cél marad:
megőrizni a szépet 
az idővel együtt hajló
képsorokat, a hangodat - miközben
elcsendesedünk
mint a hópelyhek
egy ideig együtt táncoltak
végül egy folyóba hullva
észre sem vették
hogy meghaltak.



Sunday, 24 August 2025

Az unalmas a legszebb
ha látszólag semmi nem történik
mégis tudod: minden változik---
A nem történik semmi
csupán annyit jelent: nem változtatsz.
Nem alakítasz át
Nem akarsz semmit.
Csak nézel - a megfigyelés
az érintés nélküli felfedezés
a beavatkozás nélkül valóság
ámulattá hajlott örömmé válhat,
a puszta létezéseddel való részvételünk
a világ szépségében
a csillagoktól a fákon át
a baglyok hangjáig ---
megfigyelni mindent 
bárhol is vagy
egy csiga háza
egy bogár lépkedése
a Hold fénye
vigaszt nyújthat, s a világ bőrén -
az emberek rombolása miatt
nyít vérző sebekre
sebtapaszt rak.



Friday, 22 August 2025

Kezdetben majd végül, sehogyan
keresztbe folyt esőmaradék, issza
a kímélet, a kárhozat, a keréknyomok --
a szomszéd mórfalában lakó darazsak,
anyukám finomszálú hajában a szél
vékony lábain a papucs, szemében kék ---
az ablakhoz húzott székről figyelem
Ekecs közepén nyílt fekete lyukat,
szélei borotvaként rág, tövében
fekete tücskök
kabócákká változtak, lihegek
a megolvadt tetők koponyái közt
ugyanaz a gyerekkorban is érzett
undorral vegyült mély halkság,
amit nem hagyhatok el élve,
csak majd úgy - az égi képbe lépve
hol történetté válik az élet
a feledésből lassan semmi,
a semmiből sosemvolt, majd abból
meg sem született legyen -
ide kerül mindenki,ahogyan
azt kell. Enni kér belőlünk az idő.



Monday, 18 August 2025

elnyelődő cseppekben rezgő lágy
testek ujjperceket göngyörgető végtelen
bája, úszni készülő, de a vizet elérni
képtelen árnyak szétrebbenése
fényforrást feltételezne, mégis oly
reménytelen a sötét - nélküled
a hangok hallhatatlan rezgések
az illatok csupán molekulák - ilyen
az elbújás egymás ölelése elől
mert az önzés egy ponton túl 
csak lúgot termel, s ha más nincs
szétmarja önmagát és hiába 
a tudás, felesleges a harc, jellegtelen
és kopár az ami vagy, lettél
hiábavalósággá válik minden
kincs - s ha tudod? nem segít
az sem, mert hiányzik hozzá
egy mosoly, lepkeszárny vagy
zsörtölődés - hogy ember légy
ne pedig egy bedobozolt jellem.


Sunday, 17 August 2025

azt hogy mi, általában, hogyan
tudod? vagy elfelejtetted? ki nézi...
az isten mint találmány - emberibb
mint a nátha, csak elfelejtik, s idővel:
komolyan veszik a meséket, talán
mert rövid az életnek nevezett út
mely elsősorban emlékezés
elhagyni a jelen idegesítő dolgait
a rossz szokásokat - mint a pénzt,
vagy a hitet, meg az irányítás-vágyát,
lehetetlennek tűnik a változás?
mert alig élünk - az itt töltött időnkből
legfőképpen szorongásra futja
az is csak akkor ha látod, kilógsz
mert ha standard hülye vagy:
örülsz, lebegsz, meditálsz vagy
hiszel, elpocsékolva az egyetlen 
valós képességed a gondolkodást---
az éjszaka szája a lombokat fújja
röhögés, fékcsikorgás, okádás
az utcák szegleteiből, a város gyomra
emésztés után - hajnalban ürít
épp rajtakapom: részegeket szarik
taxikat okádik, hordákban vonuló
bandákat köpdös - és mindez
a pocsékba ment értelem, gondolat
ugyanaz - újra, a kielégületlen
önző, erő-kultuszt imádók hatalma
mint Rómában, vagy később
a csőcselék kell: tükörnek, rémképnek
hogy soha ne felejtsem
mindig, minden csak átmenet
lépcsők vagyunk - az idő várában
az ismeretlen felé.




Saturday, 16 August 2025

Arcok a rengetegben
a gonoszságról szóló fejezet
lapjait kitépték a pszichológia
tankönyvekből - aludnék
arccal előre egy szivacson
alatta keményfa, fáj az orrod
tőle, könnyeidet mégis
vámpírként szívja
az önzés és önimádat
is hiányzik a könyvből, 
de beépült mindenféle guruzslás
maszlag - mert ez egy ilyen kor,
most egyszerű magyarázatok
népszerűsítő dolgok kellenek,
aludnál - fejed mellett kezeid
mint egy négylábú pók
hason a valóságban
mely sötét tejbőrként
odakint reszket a világon
hol üvöltve röhög az a fajta lény
melynek más testrésze már nincs
csak érzék- és nemi szervek.



Friday, 15 August 2025

Alig találni embereket, ezek itt termékek
a közösségi média, sorozatban gyártott klisék
az ostoba közhelyeknek, az utánzatok utánzatainak
borzalmas fogyasztói
a kíméletlen pszichopaták lelkes rajongói
utazva, fogyasztva pusztítanak
miközben középkori babonákban hisznek
nyomkövető, szokásmegfigyelő marketing-adatgyűjtő
eszközöket tapogatva naphosszat
ugyanaz újra és újra, átcsomagolva
átszerkesztve - üresen kong az egész
a pénz primitív szabályrendszerei
a tőke egyszerű törvényei
a civilizációnk olyan mint egy székrekedés
minden apró kivétel szinte hihetetlen
egy Giordano Bruno ma is fura lenne
hasonló ostobasággal nézne szembe
a technológia és a közoktatás kudarca
a tudomány privilegizáltsága
és a hierarchiák megléte mellett
istenekben és összeesküvésekben hívő
idióták fogyasztanak és rombolnak
nézed a napkeltét
a hajnal túlégett tojásra emlékeztet
erdőtüzek, háborúk és hatalommánia
fegyverkezés, biznsz és hit
ülsz és ha érted? 
nincs mit tenni-röhögve nézed:
vesztett a felvilágosodó értelem.





Thursday, 14 August 2025

tudod, alig vagyok már itt
a legjelentősebb találmányok
meg a fontos gondolatok
már nem az ember világáról szólnak
hanem az űrről. Ez ami itt...
...ez ami itt van: piac, piacképesség
a pénz kitermelése
a hatalom megszerzése, megtartása
az utánzatok újracsomagolása
egyre primitívebb, vadabb, közönségesebb
a hálózatok értékesítő-csatornává degradálása...
horgok lógnak az égből, platform csalikkal
végtelenül unalmas ez az egész...
a zenének, filmeknek- sorozatokká gyúrt
ezerszer megrágott történetek
hasznot a szenvedésből, profitot a vérből!
közben felforr az ég, elpárolog majd az egész
az emberek többsége - örömmel pusztít
ha kivétel vagy - kiröhögnek
vagy médiatermékként politikailag hasznos
idiótát kreálnak belőled
hogy a pénz, haszon, tőke
tovább hajókázhasson ezen az őrült
mocsoktengeren, amit oly bonyolultnak
állítunk be, pedig egyszerű kapzsiság
melyben nincsenek mesteri elmék, főgonoszok
mert mindenki törpe
láncszemek vagyunk önmagunk kapzsi világában
s ahogyan
a sokaság eszik, iszik, utazik
dolgozik - kifogásokat keresve
menetel tovább, letarolva a világ szépségét
mint az elődök hordái a mezőket
bolygó méretben
ó, éhes csupasz-majom horda!
visongva gyilkol
miközben isteníti magát
sajnálja magát
az utolsó másodpercig.




Tuesday, 12 August 2025

kommunikációs padlizsánpapagáj
romantikus szekercecsapásokkal
szárnyaz előre a pofarengetegben

reszkető éjszakába zárt a múltad
indigó kocsonyája tányérra öntött
malacfej forma, akár egy ököl

már nyugodt, alig zavarja valami
nem ma történt, nem mostantól rossz
mégis ismételgeti - tehetetlenségében?

remisszió után csatolt dekadencia
lefűrészelt koponyatetőben friss
hajtásokba szökkent műanyag bokréta

az állandó ingerkeltés irritációja
úgy élteti mint penészt a nedvesség
titkos erekciója a külső megerősítés

zajban nő, beszédből táplálkozik
utánzás, elővesz, ismétel - szupermajom
hiába takarom el a szemem, ott van

szeplőtlen rombolás önpusztítással
egyre hülyül, naponta ostobább
s minél inkább annál magabiztosabb

ijedten nézed, félsz moccanni
értelem-zombik közt rejtőzködsz
csendek mögé bújva, kétségeiddel

körbevéve, fák törzse mögül lesve
a rombolás. zabálás nyomait retteged
nem tudsz, nem érzel - lenyeled

mocsokvilág zord pereméről a koszt
mintha Rómában lennél űrhajós
nevetséges bolond vagy, s amíg még létezel

felesleges vagy akár a hajnali pára
mártírnak gúnyolnak ha meglátnak
csend legyen - mint az erdőben volt

ha emlékszel.



Monday, 11 August 2025

a fogyasztók által készített propaganda
mint közösségi élmény - hazugság
hülyeség, médiakapitalizmus
végletes, végső hülyeség
a pusztulás előtti nekirugaszkodás
amikor a tőke a technológiával
önműködő eladási hálózattá
kovácsol teljes közösségeket
a primitív és kapzsi erénny vált
a műveletlen és ostoba követendő
a cinikus és gonosz bölcsességnek tűnik
magamutogató és egyre egyre
egyszerűbb - majomhányadék pedig 
hálózatba rendeződve
a legkisebb részvéttelt is kiélvezi
a legenyhébb belemerülést is
az értékesítés részeként éli meg
magától, a meglévő gyárak árnyékában
mindent összekever mindennel
a szellemi fejlődés lassú leállása árán
összemossa a babonát és a hitet
bármit elad, bármit elhitet: Kant röhög
relativizál és személyre szabott
áltudományt, középkori hitet
szolgáltat kortárs platformon
elpusztítva mindent - lassan
ahogyan a világ méretű piac
a pénz és erőszak bűvöletében
szellemi és fizikai nyomorteleppé vált
s mint a lassan főtt béka
már észre sem veszed
a forró poklot magad körül.




Friday, 8 August 2025

nem néz le, sem egymás szájába
sem a fojtogató, mogorva bitek mögül
halovány, de felfogod s nem úgy
nem számítással, nem binárisan
az erőltetett értelem korszaka
az újkor, középkor, ókor - ember!
a te ócska mércéid, mint a számok
a fogalmak, vagy ez a szöveg
nem jelent többet nálunk, nálam
nem mond egy sóhajnál se többet
törékenyebb vagy mint hinnéd
hiába vicsorogsz, színészkedsz
szerepeid szerint - túlélsz - zabálsz
gondolj amit gondolsz, én meg.
úgy látom primitív barlangjainknál
számítógépeinknél, gazdaságunknál
egy muslinca is bonyolultabb -
a természet mégsem uralkodik
a világegyetem mégsem pózol
nem bont zászlókat az erdő
csak van, létezik, teret adva játszik
ez a csupasz majom meg...
egymást gyilkolva hierarchiákban
tombol - mint értelmes állat
gondolatai fegyverkén körötte
olyan nevetséges, annyira szánalmas.


Thursday, 7 August 2025

közép-európai táj csipkebokrokkal

jó itt, nézni ezt a bélflórát, lepkék a mellékutcából
csipegetik a félhold szarvat, kileng a búváróra
érdekes akol, disznóól - a varrat-mentes parlag
beteg birkák férges prófétákat keresnek
akik harcra vezetve elvarázsolják a csordát
a legerőszakosabb, leghazugabb hímeket
micsoda féregtanya, mennyire szép okádék
tyúktolvaj bonyolultságú rablóészjárás
keverve szájszagú nemzeti propagandával
mely álcája mögött elemelnek mindent
miközben okádva tombol, aranyból
olvasztott fogpiszkáló, márkafília, gyogyós
kényszeres, póklábakon ugráló főnökök
potrohos vezérek, gátlástalan bunkók
dumagépek, doktorok előtt hajlongó jobbágyok
igazi, hamisítatlan Mocsokfölde, odafönt
banán alakú Holddal, pattogatott kukorica
fényű kopottas csillagokkal, könnyed feudalizmus
kolbász és pörkölt zabáló elmeháborodottakkal
jó ez így - látni ez az ismétlődést, a sorozatot
hogy újratermeli magát, generációkon átnőve
létrejön a gyűlölet, propaganda új és új
szemétvirága, kitekert pózokban bagzik
nevet rajtad ha erkölcsi kétellyel élve
értelmet, érvet vagy kritikát próbálnál
mert bölcsességnek éli meg a cinizmusnak
azt a beteges fokát amitől tudja: menekül
minden ami tiszta lehet, s végül feladja
vissza sem nézel, nem tudod, mégsem feleded
pedig kellene - mert ha nem, hülye vagy.



 

Wednesday, 6 August 2025

Minden képeden egyedül maradsz
az el nem követett bűnök hiányától
furcsa ez az éjszakai szellő
beszél hozzád, a felhők helyett
csillagokat rángatva mindent elijeszt
amitől érezhetnél valamit
miért pont így? ebben a formában?
a sokaság ugyanúgy állat
ragadozóként elnyomva egymást
elválasztók mögött csámcsogó
a gyengék fájdalmán átnéző
leső, kihasználó, hazug - por
állítólag értelmes Kicsodák
értelmetlen gonoszkodása?
ellapozol az emberi fókuszpontból
mert megjavíthatatlan
lassan, mint eddig, halad
lépcsőfok-lét, átmeneti bánat ---
kakasok hangját fújja a nyári éj
élsz, ezért eltemet
a feloldozás abszurd
nincs mi alól, isten sincs hozzá
az idő megy, megy, kikockáz
reméled: átváltozunk
test nélkül, mássá
mondjuk: fényfelhővé.



Monday, 4 August 2025

 az éjszakában, hol
---- jó és rossz farkasaink
élnek, szőrükön fagyos lehelet
árnyékot árnyra kérnek
beszéd a fegyverük
képek, mozgás a mérgük
csábításra váró
megerősítéstől édes vérük
s isszák, lefetyelik
mancsukkal tapsikolva
bársony húsra
jutalom-sikert feszítve
milliárd fényt táplál a haszon
kiürült dobozok
másolt érzésekkel
majmolt lépésekkel
bevált mintázatokkal
kihegyezett gyémánt falloszon
pörgő ballasztként
pihen az értelem
a tükörvilág magát másolja
látszat intelligenciák
kőbalta jellegében
egyre butuló agyak önzése
egyszeregyen ámulva
napfényben ugráló majomsereg
folyamatosan élvezne
az éjszaka egyre rövidülő
csendjében
a csillagok mozgását mérve
kiutat a vértengerből
de már nincs
halott vagyok
veletek együtt




Thursday, 31 July 2025

 a generációk szomorúak
mint üvegszelencében a baktériumok
újabb és újabb rétegek
tökéletlen soraink, lépcsőfokként
egymásra csavart, kifordult
rétegek - azt üvöltve
mindig és újra és megint
hogy fontosak, különlegesek
pedig, jaj, dehogyis
véletlenek sorozata
siker, hiba, hiba
túlélés, hiba, hiba
félelmükben isten-alkotás
a világ közepe
önmaga szemében a csoda
hízeleg az est, andalog a fény
a generációk önmagukban
önmagukat is gyilkolva
egymással versengve ------
nézem magamat
jelentéktelen vagyok
jelentéktelen vagy
mint az időben felvillanó
állapotsor, hullámokból
melyek köz kapaszkodók
egy ölelés, egy érzés
magányos titkunk
rövid időnk reményeként.


Wednesday, 23 July 2025

szétválaszt ami szavakba öntött
magyarázatra szoruló
folyamatos jelenléte
mintha magáról magát üvöltené
csak mondja, rágja
s ha végre elhallgatunk
bíránk a csend lesz
szétmorzsált ajkaink közt
virágot hajt a magány
----
fekszünk egymás szemében
bölcsői egymásnak
koporsói a másiknak
együtt-egyedül mindkettőben
jöttünktől végünk felé
----
zajjal, akarattal
bohócruhában



Monday, 21 July 2025

Ha Faludy, TGM Élne - sírna, röhögne
Az ismétlődésen, az ismétlés ismétlésén
Akik az ő korában segget nyaltak
Másokat tapostak, nyilasnak, ávósnak álltak
S neki mennie kellett - sokadszor is
Most azok utódai ugyanazt ismétlik
Neked menned kellett
Ők fröcsögve, gyűlölködve
A szélsőjobb mocskát éljenezve
Migránsozva, buzizva menteltek
Mert néhány ezer idegen kegyelmet remélve
Enni, szállást kért -
S egyként uszítva, hörögtek
A nyugattól kapott
Ezermilliárdokat kéjjel lopva szét
Most közülük jött, káderból lett
új megváltót éljenezve
Az addig istenített diktátort lelkesen köpdösve
Magukat áldozatnak beállítva
Enni, enni kér
S a markát tartva ájtatos pofával
Úgy tesz mintha semmiről nem tehetne
A négy kétharmadnál ott sem voltak
A prostituált ellenzék
Az urambátyámozó, túlárazó többség
s a világot nem ismerő
félművelt értelmiség
most zászlóba, dalba burkolózva
Hősi áldozatnak látja magát
Saját szemében: balsors rágta nép
S te csak nézel, csendben Faludyt olvasol
És szomorúan elfogadod
A megváltoztathatatlant
Hogy nincs vissza, nincs új
csak ugyanaz: újracsomagolva
új elnyomást építene: ugyanazok
ugyanúgy - s megint koncért: lelkesen.




Thursday, 17 July 2025

Cserépdarabokból, lakhatatlanul
Ki mond mit, ki mesél miről
utánunk jönnek lépéseink
sorokban állunk az idő mentén
de még így sem értjük
mit kellene tennünk,
hogy miképpen érnénk fel
az önzetlenség virágait.
Ostobák vagyunk, céllal
vagy anélkül - sebekre vágyó
harcok áldozatai, vért szívó
föld a bőrünk - mégis, olykor
hiba történik az önzés-kódban,
bajban vagy ember! ilyenkor
érzed a másik fájdalmát,
leheletét, tenyerének melegét -
zavarba jössz ettől,
hiszen győzni akartál,
mert gyűlölni szerettél volna,
utálni az egészet - mert
te is ezeket kaptad,
s talán...nem is lehetünk ennél jobbak,
nem kell szépeket hazudni,
mégis, néha, szokatlan reggeleken,
embert látunk az emberben,
és az együttérzés percnyi könnye,
megment bennünket
magunktól - s csendjében
mosolyogva sétálsz
az értetlen tekintetek közt.



Thursday, 10 July 2025

a legtöbb képünk élve haldoklás
a mozdulatlanság lehetetlenségének gúnya
folyamatosan fújja
mégis rejtve marad
meglapulva észlelhetetlenül,
mosolyog a milliónyi "megmondáson"
a kényszeres szereplésen
a végtelenített tartalomgyárokon
ahol  gyárkémények helyett
képernyők ontják a fényfüstöt -
szomorúan kacagok
a kortünet kényszeres előadáson
ahol a gondolat helyére
a gondolatról való beszéd költözött
szubjektív politika podcast harmónia
propaganda és ellenpropaganda
a számolás, olvasás idegenné lett készségei
boldog tapsolásba fúlnak
egyre hülyébbek éltetnek egyre hülyébbeket
s végül a gépi értelem-utánzás
befejezvén a dekadencia csigalépcsőjét
majmokká téve újra a csupasz majmot
az egész állatkertet
süvöltő, grimaszoló, pénzéhes hordává
torzítva a többséget - hol
a kevés kivételek egyetlen reményeként
nem hagyva mást
csak a kikapcsolást, menekülést
hogy valami maradjon abból
amit valaha embernek neveztek




Monday, 7 July 2025

Odahaza....megint csodavárás folyik
Ki számolja hányadik...?
Ugyanaz újra és újra
Polgárosodás helyett etetés
Dagadó szavak, fénylő ígéretek
Kánaán-várás, rendszerváltó gúnya
Önbecsapást nyálzó bűnbakpagoda ----.
Megmondás.
Taps.
Ígéretek:
Éhes uraknak új elosztást
A jobbágyoknak csinosabb igát
Új Megváltó ülepsziszegését éljenezve:
Lengő zászlók vélt dicsőségre terülnek
Nacionalizmus, kisujjeltartó-feudalizmus
mázra mázolt mázat mázol
a sokadik Úrváltás

Az elhasznált varangykirály helyett új kell
Ha lehet azonnal és mindenáron
Korszerűsített, modernizált.
Aki varázsol! Évszázados mocsárban
virágzó kertet hallucinálva
Nagy hangon meséli vízióit.
S hiszik. Mert az előző Mesélő
már unalmas. Holnaptól!
Egy plusz kettő öt lesz! Az hétszentség!
Egy Megmondó Szent kell, Ki
jobbágy-proletárból kézrátétellel
polgárt varázsol, öntudatos népet farag,
passzív-agresszív gyűlöletből
párbeszédet kovácsol.... S akik eddig
loptak amit láttak, korruptak voltak,
túláraztak, ügyeskedek és tapsikoltak
holnaptól polgárok lesznek...

.... az emberek
beszélgetni fognak! Vitázni. Érvelni.
Versengeni.
Az kurvaélet!
Habár tegnap még
Varangykirályuk hazugsággyár
Brekegésére táncoltak
ették, itták amit kitolt magából,
Gyűlölték akire rámutatott....

Mostanra - állítólag békések lettek,
Ők semmiről nem tehettek!
Csak a Varangykirály, az volt az ördög!

Duruzsol az Csodaszarvas Vudu.

Új, primitív szlogeneket pöfög
"Szabadság, szabadság!"
Mert nekik jár, mindig járt, s járni fog
A kifogásleves és a bűnbaktál.
Maguk tükrét két kézzel letakarva
jussot kérve másokra mutogatva...
Megint: ugyanaz.

Csakhogy a szabadságot,
békességet, emberséget -
Nem a szavak teremtik,
Nem a végtelen dumálás.
Hanem a tetteké...
És ha a tetteket nézzük...

Szomorú az évszázados záridővel készült
közös kép... 


Thursday, 19 June 2025

szerepeink vágya szerint, szeplőtlenül
lennénk nagyok, sikereink szánalmasan
lépkedő, dülöngélő pléhszobrok - nagyság...
aránytalanul domborodunk a valóság fölé
de végül "kit érdekel majd?" ez a sokféle
tarka-barka semmi? azt hiszed számít
néhány évnyi karcsapás
és már emlékezni sem fog rád
senki: még akkor sem ha ma úgy tűnik
fontos voltál.



Saturday, 24 May 2025



Ott őrizlek, ahol a mindeneket szokták
Madarak, fák és a szél borzolta mezők
Apró kamillavirágok, az akác illata mellett,
Mint a régi, elmosódott ünnepek árnyai
A kristályokká keményedett szépek tövében
Zöngék meg a haragok - csodálkozó szemek
Alámosott hűs padmalyok, repedésében
Melyeken a szem, kéz nyomokat hagyott
Utólagosan elmerül majd az egész - tudom
Az élethosszig kitartott hiányod addig is
Marad, Mint amikor rossz az álom, a nyelés
Fulladássá merevedve sikollyá lesz.
De ezt is csak álmodhatom - ennyi maradt
Ha van is kiút a végtelen reménykedésből
az csupán egy megkövült valóságba vezet
ahol a házak, utcák, ölelések fura aránya
A hórihorgas fenyő, a dáliák csodája
Arccal magunk felé, fényt-árnyat egymásra
Olyanná tesznek mint akik tudnak gyógyulni
Mert ha zúzódásaik nem fájnának többé
Velük múlna sebeik története - s az a kevés
mely még vigaszunk lehet,
Elmúlna, elapadna - együtt, velük.

Sunday, 18 May 2025

Gnsknk

Az esőcseppek pöttömnyi sebek
Az ég arcáról mélybe hullva
Az ablakból kilógó kezemre
Pottyanva - cseppje rámpereg -
Mindegyik feléd hajolva
Zuhantában integet
A falevelek érzéketlen bőrként
Felfogják zuhantukban
A vízben oldott szavak szűretlen
Kesernyés esszenciáját
S közben, akik látják, talán
Azt gondolják: “ez is csak eső”
Mint bármelyik, bárhol
De én a a tiédnek érzem
A feloldott kristály könnyeket
S a kopogást hallgatva
Végül az éji zörejektől elalszok
Te pedig mosolyogva
vársz rám - megyek, megyek.



Saturday, 17 May 2025


Mintha kiszivattyúzna az éjszaka
A magánnyal átitatott szobából
A redőny alatti sötét résbe húzva
Ahol az ijesztő odakintek laknak
A közelben terpeszkedő házak
magába mereveett tartozékai
Szájakká, szemekké érve benne
Vérbarna meggyként beérve -
halott gyümölcsök élő kacsokon.
Az egyetlen jó abban a mélyben
a magától lélegző ostoba sötétben,
hogy elhiszem - valahol messze,
egy ablak mögött te is ott állsz,

És bár rettegve, félve - belenézek,
Mert ugyanolyan ostoba vagyok
Mint az előttem s utánam létezők,
Vágyak, remények alá temetve
magukat és a valóság állandó
életeken átívelő véres pofáját
figyelmen kívül hagyva álmodnak -
előre lépnek, mélybe zuhannak
s még akkor is azt kívánva
bárcsak látná, érezné valaki
azt, amit csak ők - egészen addig:
míg a sötét nem teszi a maga dolgát.


Tuesday, 13 May 2025

az élet mindenféle
felesleges megindokolni
útjai kacskaringóznak
vagy épp alagútba tévednek
néha halk fájdalomba törnek
majd képeken mosolyognak -
közönséges a majomszeretet.

akárminek lehet címkéje
szemeid is így laknak bennem
esténként újra fellapozom őket
a felejtés azok kiváltsága
akik nem akarnak figyelni
a pszichológia magfizikája
bennük önmagát szereti.

úgy vagyunk jól ahogyan
hullámokból álló hullámok
észlelés szülte árnyékok
melyek egy-egy szebb napon
egymás felé nőnek
mint két hatalmas fa
mely egymás gyökerébe nőve
végül nem tudja ki-melyik
s hol a másik - mégis keresi.


Wednesday, 30 April 2025

We’re greedy creatures, wanting everything for ourselves.

Living in absurd hierarchies swollen with self-worship,

admiring our reflections:

“Oh, how beautiful I am!”

“And so clever, too!”


And on top of that—

a made-up god who, supposedly,

created us on purpose

to multiply himself,

because this skin-wrapped jelly body,

this endless hunger

was just too lovely not to reproduce...


My head aches from humans.

...from all of it.


I wish I could see

a few thousand years from now—

our descendants laughing

at the madness of this primitive ape civilisation

I’m stuck living in.


Saturday, 26 April 2025

az emberek arca
köddel fedett fém szerkezet,
álmaikban a szükség
egyre tökéletesebb rágókkal
ki tudja mit keresnek itt?
szólongatom a fényt
a hangom fogsoraik közt visszhang
egy idő után nem érdekel
fekszek a földön,
az ablak csoda
magától virágba borult menekülés,
kijárat, bejárat, akvárium
ha fuldokolnál? talán segít,
amikor már csak nevetnél ezen a romlott
széttöredezett világon,
ahol a magányos grafikonok üdvrivalgása
összeadva szánalmas valósággá válik
mint a túl sok szín sáros árnya
melyet gyerekkorodban kevertél
hogy ördögöt fess magadnak
szúnyogok zümmögése altat végül
az ébrenlét szükségébe
hol az eszméletnek nevezett
állapotsorok milliói közt
ma is találj egyetlen okot arra
hogy ne akarj meghalni.



Friday, 25 April 2025

álom

Táncoltunk az éjjel, nevettél
Rég láttalak így, hiányzott -
Zokniban topogtál, én papucsban,
Fehér falak előtt keringve
Sötét négyzetek figyeltek,
Velem forogtál.

Előttük
A tűzpiros lábú íróasztalon,
egy laptop, a bárpulton tányérok -
Csak ezeknek maradt hely,
A szétmálló emlékek
Rozoga álomcsapdáiban.

Tudtam, hogy szeretlek
Mindennél jobban,
S amikor felébredtem,
Mégis sírni szerettem volna,
Miközben leírtam az álmot,
Megértettem:
állarc volt rajtad
Az nevetett, Te mögüle néztél,
Haragod lámpása voltál,
Hiába tettem volna bármit,
Csak hallgattál.

Álltam ott,
Kertre néző üres tekintet -
Az almafa fehér virágai
Lámpásokként világítottak,
Leginkább
Saját tükörképem zavart,
Sebek, sebekre égve
Hibák hibákkal, És
Az élet csendet akart.




Wednesday, 23 April 2025

Rendben

Mindennap újra álmodlak,
nem tudod, mert nincs telepátia,
bár ha lenne, sem sokat segítene,
mert a távolság ellen nincs terápia.
Figyelem a körforgást:
halál, születés, megújulás,
minden amit az élet kínálhat
csak annyi, amennyit megértünk?
A többi elsikkad, titok marad,
mint a felhőkbe fagyott harmat,
soha nem ér földet - hallgat,
nem öntöz fát, mezőt.

Minden nap precíz óramű,
csak mert így ismerjük,
megszoktuk, hogy bízunk benne,
ő maga a halálunk: az idő.
Tudjuk, hogy a változás konstans -
attól tartok: ennyi az egész,
az elmúlás szigorú története,
két végpontja közt néhány találkozás,
egy-egy mosoly, beszélgetés -
mint ujjvégeken csillogó fény,
elhalványul az élet is, s vele a remény.

Mert mindennap újra látlak,
így volt, így marad,
amíg lesz hajnal, virradat,
minden ablakban téged várlak,
de te nem tudhatod, hiszen
időben és térben máshol vagy.




Monday, 21 April 2025

Flōs mortis est illūsīō mea

Shattered, branching stories

Twist and tangle into each other

And at the end of each, I hang

A puppet filled with empty breath

And I keep staring at my watch

Still trying to measure the time

Thick, bloody rain of money falls on my arm

Cars, planes, mobile phones

Spin around me

Below is a noise of me as a children

Innocence disguised as continuity

Greed hidden in our eyes

I am each of them

We are all everyone

All destruction is our fault

We are flawed, flesh-machine

Glorifying ourselves

Admiring ourselves

Self, me, me, me—with a consciousness

That mostly just sniffs around

Searching for what it can consume

What it can own

What it can use to gain power

And when it feels pain

It pities only itself

Crafts touching stories

About itself

This ridiculous, naked harlequin

The only way out of this existence is by going

Through self-disgust

Through loud laughter

At itself.


 

Sunday, 20 April 2025

Laugh at this text

I woke up. The night is still here.
The dark is still here. The stars, too.
And for now, the Moon is still in place.
This terrible human civilisation
is screaming around me—it never shuts up.
But in the second half of the night,
and at dawn, it gets quieter.
There’s less noise, less stink,
less filth, and less of that relentless consumption.
Luckily, people like to sleep.
And if they’re not drunk,
if they’re not on their way home
from some club, then at this hour—
they sleep.
The air is fresh. You can hear
the trees whispering. The robins.

This world we’ve made—
is one big disgusting marketplace.
Most people hate it. They’re terrified of it.
Everyone bows before money.
Researchers research for money.
Doctors heal for money.
Artists create for money.
Supply and demand prefer what’s easy to sell.
Creativity is only good if it can be monetised.
Everything runs on clichés,
templates, and prefab structures.
Corruption.
A world of dumb, ever-dumber barbarians
who are professionals at self-marketing.
No one cares about the truth.
Curiosity?
The passion to know the real world
It is a joke.
Unsellable product.

Universities train professional workers.
Research centres are just branches of corporations.
This is the world of money, revenue, and profit.
It produces trash, lives on trash,
shits trash, and keeps growing nonstop.
It only cares about short-term gain—
and it devours everything.
It feels entitled to everything.

Many think all this
is capitalism.
They think it’s some kind of
invisible evil.
But it’s not.
This greedy beast—
is just humans.
It’s us. All of us.

This is the world of people:
greedy, dumb, simple-minded giants,
electing dumber and dumber versions of themselves,
marching greedily toward their destruction.

They turn everything into momentary pleasure—
from art
to science
to their feelings.

Most believe in medieval superstitions again,
because they’re so stupid
they no longer understand
how their tools and objects even work.

And instead of looking in the mirror,
they believe in miracles
and gods—

As they destroy everything.



Saturday, 19 April 2025

The pathetic object

I can’t be loved
There are people like that—
miserable ones
Maybe it’s just bad luck.
Who knows? I don’t.
I don’t understand.
Some broken equation of pity
and too broken ego?
People like me—
they cool off eventually.
Like dead,
collapsed average-sized stars
that didn’t have enough mass,
not enough hunger,
not enough selfishness
to draw in hypocritical,
self-interested love-bound planets
and burn out together.
People like me live alone
die alone, and in the end,
evaporate without colour,
without trace or destruction—
bland even in death.




Friday, 18 April 2025

The ridiculous artefact

Ordinary days in a row

No gaps, no rest

No pause, no restful breath

No silence is worth anything

You repeat it to yourself:

“There’s nothing beyond the weekday”

Even when you shut off

Even when you feel free—

Those few years

Maybe a couple of decades

Your money, your status, your power

And your stuff

Will end up as ridiculous archaeological finds

While anything you believed

Beyond numbers

It was probably a lie

A smeared-out landscape

A fading love letter

Your great ideas are swirling down the toilet

Your name and balance

on a bank statement

Dust in a concrete crypt


I just smile

Same old stories

Embarrassingly identical archetypes

I listen to the rain tapping

Some are planning their success

Someone’s dying

Someone else is having an orgasm

Maybe there’s only one of us

And whoever it is—

It is dreaming all of us.




Thursday, 17 April 2025

 I woke to a light rain.

I accepted it and listened.

The blackbirds were silent.

I’m in Slovakia; I was born here.

Ekecs. Yesterday, Budapest.

Meanwhile, I was staring at a map of Argentina.
“Should I travel to Tokyo?”

I was bored with all of them.
Human’s culture is childish

Every country is pointless.
What is this? What word?

The atavistic or-and archaic?

Money isn’t civilised…

Religion isn’t about doing good…

But the silence... a smile—

they’re somewhat comforting

Obvious, fitting answers

To this self-satisfied,

grasping human world

And every morning, waking up in it,

I have to remind myself

That sadly, it exists—

And it’s more

than just a nightmare.




Author & Copyright

Copyright © 2009-2023 J. Nemakar. All rights reserved. This notice asserts your legal ownership of the work and your exclusive right to reproduce, distribute, and publicly display it. Including the year of creation and your name helps identify you as the creator of the work, which can be important in the event of any legal disputes. By using this notice, you are putting others on notice that you are claiming copyright protection for your work and that they cannot use it without your permission. Minden jog fenntartva. Az oldalon található szövegek a saját munkáim. Szerzői jog védelme alatt állnak. További felhasználásuk nem engedélyezett.

Blog Archive

Followers