álom
Táncoltunk az éjjel, nevettél
Rég láttalak így, hiányzott -
Zokniban topogtál, én papucsban,
Fehér falak előtt keringve
Sötét négyzetek figyeltek,
Velem forogtál.
Előttük
A tűzpiros lábú íróasztalon,
egy laptop, a bárpulton tányérok -
Csak ezeknek maradt hely,
A szétmálló emlékek
Rozoga álomcsapdáiban.
Tudtam, hogy szeretlek
Mindennél jobban,
S amikor felébredtem,
Mégis sírni szerettem volna,
Miközben leírtam az álmot,
Megértettem:
állarc volt rajtad
Az nevetett, Te mögüle néztél,
Haragod lámpása voltál,
Hiába tettem volna bármit,
Csak hallgattál.
Álltam ott,
Kertre néző üres tekintet -
Az almafa fehér virágai
Lámpásokként világítottak,
Leginkább
Saját tükörképem zavart,
Sebek, sebekre égve
Hibák hibákkal, És
Az élet csendet akart.
No comments:
Post a Comment