hegek fokára áll és belekukucskál a sebembe, rémek résnyire
rémek, résnyire, kapálózik benne és felfeslett varrataival
körbeláncolja magát, de unja, így sárkányt feszít, ráköti
és úgy tesz mintha az ott egy rét lenne, széllel és felhőkkel
rajta rohan, teljesen mellékes, mellékes, mit érzel, mellékes,
egyedül akár a kiirtott gyerekkori lapály, melyről a fákat
óriások kergették szét, polipok a mellkasomból, mellékes?
titkosnak érzett régebbi dolgaik, az őrültekből szenteket
csináltak az évszázadok, de mellékes, sokkal fontosabb a kezed
ujjaid bőrén a hegyrajzok, ámulok rajtuk, a szabályosságaikon,
ilyenkor csak szótlanul lapulnék mint síráson kapott zenebohóc,
látlak, szeplőidet verebek állják körül csipegetve akár a magokat
húsod vérben ráng, mellékes mint én, ez a rohadt nap
a pillanaton átrobogó táguló tér és a jövő minden kolonca
jó lenne legalább egy fontos, de ha belegondolok
nem csak a semmi, de még annyi sem marad
No comments:
Post a Comment