képek, betűk

az égbolt, vagy amit annak
véltél, dajkálja a felhők árnyékát
szédítő - gondoltad, közben elaludtál,
sápadt ajkadra fényt csiholt,
nyájakba tömörült csillagok közt
a legapróbb óriás a Hold - mosolyogsz,
látom amonnan, nevezzük végnek,
hol a remények fáklyaként égnek
humort perjézve, nevetést füstölnek
belőled, belőlem és az égből,
minden szegletből, végből,
és te vagy, újra - tenyered nyomán
rügyekké zöldülnek a férgek,
ez önmagában jobbá tehetne,
mosolygok - a halál nem jobb,
maradsz hát, ki tudja miért: hagyod,
puha arcodra gondolva - jönni a holnapot,
magányok görbe árnyai alatt,
az ablak jeges párájába szívet ragaszt,
hasra fordulok - álmokba menekülve,
minden nap, ugyanabban elmerülve,
magad magadat feledve - szépen.