képek, betűk

Cserépdarabokból, lakhatatlanul
Ki mond mit, ki mesél miről
utánunk jönnek lépéseink
sorokban állunk az idő mentén
de még így sem értjük
mit kellene tennünk,
hogy miképpen érnénk fel
az önzetlenség virágait.
Ostobák vagyunk, céllal
vagy anélkül - sebekre vágyó
harcok áldozatai, vért szívó
föld a bőrünk - mégis, olykor
hiba történik az önzés-kódban,
bajban vagy ember! ilyenkor
érzed a másik fájdalmát,
leheletét, tenyerének melegét -
zavarba jössz ettől,
hiszen győzni akartál,
mert gyűlölni szerettél volna,
utálni az egészet - mert
te is ezeket kaptad,
s talán...nem is lehetünk ennél jobbak,
nem kell szépeket hazudni,
mégis, néha, szokatlan reggeleken,
embert látunk az emberben,
és az együttérzés percnyi könnye,
megment bennünket
magunktól - s csendjében
mosolyogva sétálsz
az értetlen tekintetek közt.