J34Up3

A felejtés sorozatainak összege,
egy kevés akármi bármivel, működöm,
vékonyra húzott vonalakon sétálok,
színes szövetredőnyök hártyái mögött,
elszédültem a fény alatt, kellene valami remény,
a munka mellett - ahol idiótákat szolgálok,
nem nagyon van kiút, az önbecsapáson kívül - persze,
saját üzlet, apró farm, kivonulás a civilizációból?
mert mi lenne ezektől jobb? sokan vagyunk -
mégis minden és mindenki többet akar,
még növekedni, enni, szaporodni,
és ki hibáztatható az élet élése miatt?
senki. Ez az egész út - alapjaiban romlott világunk
szomorú bukdácsolása a vég felé:
saját bőrében sült bolygó,
nyüzsgő, zabáló és dugni vágyó mi-velünk,
még nem dől el,
még mindig nem, forrong, jajong
önnön dunsztjában toporog,
de még talpon, izzik a feje, mérgezett a nedve,
rothadt szeméttel teli a gyomra,
de még szállnak pillangók,
repkednek madarak és tátognak a halak,
mégis - a vérfagyasztó trendek őrült rengetege mögött
egyszerű vég bujkál, lapulva várja az ő idejét,
azt a véletlent, azt a ki-tudja-mikor érkező szikrát,
mely eldönti azt a dominót,
ahonnan olyan dolgok gördülnek majd tovább,
melyek után nem lesz többé olyan mint ma,
a leggonoszabb rémképek valósága,
minden film és horror felett álló nyomorúságot
présel ki a maradékból, ki tudja mikor?
nézem a színes csíkokat a redőnyökön,
lesétálok a földszintre,
a terasz előtt himbálódzó pókhálót csodálom,
a szomszédban építkeznek,
öntik a betont és égetik az energiát,
az utcán szállítók autói kergetik egymást,
házhoz szállítva a műanyagot és az örömöt,
duruzsol a lét, mint egy őrülten aljas motor
és nem lehet mit megjavítani rajta,
mert bármihez nyúlnak: összedől,
talán mert ennek úgy kell majd elmúlnia,
hogy soha többé ne lehessen ilyen
de ahhoz: ki tudja mi kell majd? jobb nem tudni,
mert ezt csak vakon és süketen lehet kibírni ---
elmeháborodás nélkül.

McUdK341k

Az ágyad mellett álltam - aludtál,
szokásos tárgyaid körülötted,
nyugodtnak tűntél, mintha épp ezt álmodnád,
megigazítottam rajtad a takarót.
Írni akartam egy földön heverő cetlire,
de nem volt kezem így a füledbe suttogtam:
"minden ami a mindenre utal hazugság"
Óvatosan az ablakhoz sétáltam,
az ajtó résnyire nyitva volt,
kiálltam a tenyérnyi teraszra, Üvölteni ----
megszámoltam a kéményeket,
egyet leszámítva, minden ablak fekete volt,
ott mindig égett a fény - végre egy emlék.
Azután visszamentem az ágyhoz,
ácsorogtam a szürke csendben,
összegömbölyödve szuszogtál.
Megsimogattam volna a hátad,
de már épp eltűnőben voltunk, És 
amikor végünk, azt mozdulatlanul tűrni kell!
Úgy érzem most ébredtem, idegen a mennyezet,
hol ez szoba? Melyik ez a ház?

Bekapcsol a felfogás: mosolyogtam, 
mindegy mi történik, felültem, felültem,
felültem, a matrac széle éles, akár egy kés,
belenéztem a sötét lépcsőlejáró torkába,
mozdulatlan fokai mint zongora, Melynek
kalapácsai a kert szél-mozgatta árnyai,
kalimpálva kérlelhetetlenségükben könyörtelenül:::::
azt ütik a falon, hogy nem emlékszem rád,
minden képet, illatot elvettek, félek:
mert az idő csupán egy paraméter,
a sérült tudat újra és újra cseréli - fáj a tarkóm,
egy folyosón várok rád, kezemben
tollaslabda ütőkkel, már ősz felé jár,
te húzod a cipődet, a munkádról mesélsz,
elindulunk a közelebbi parkba játszani,
a szél északról fúj, ha tudnánk: fáznánk,
eközben egy másik helyen, ahol az idő
kettővel nem osztható égő szarvú csiga,
valaki ezt írja, homlokát vakarja, karácsony felé,
majd újra az ágy mellett áll, eltűnik
egy fotelben ülve maga történetét nézve
e,ne,mrn13,nr.,3mn4.,mn3

ekrjhelwkjrhlkwejhrl1 hrlkwjehrlkqwj  kjqwhelkrj
lkfehlewkjrhl cbm2 1 n231
holtan is visszaálmodik zavaros és zárt
rétegeket, melyek csak éjszaka látszódnak,
fehér falakon fehér betűkkel: mccmmccmcmmcrkrkel

2891172

Vidámságszag pöfög be az ablakon,
a szomszédok a kertben beszélgetnek,
gyerekük belgázik, ő is bekapcsolódna,
de még nem tud. Mosolygós képsorok, de minek?
Pénteknek érződik ez a reggel, Ocsmány
szinte fertőz a kit-érdekel-ség huncutsága, Benne
pajkosnak tűnnek gyümölcsfák, Alattuk
kunkori ribizlibokrok siratják a földre hullott,
rothadó gyümölcseiket, Halott magzatjaik Előtt,
a falak vörös téglái sötét bordónak tűnnek,
égjen el minden? Nem kell kívánni.
Loneliness is all around,
Isolation is its blue paramour,
I heard the weeping of my wraith daughter, again
She was fading away, And
Detested me,
I had never seen her face, and never will,
This pain lingers in slow motion, 
And disappearing. Screams, screams
I can't recall your fingers anymore
Berregve fixírozzák egymást a tetőn a galambok,
lépegetnek, csúszkálnak - a maguk ügyeit intézve,
a napsugarak tetszhalottá teszik a fákat,
zöld bundakabát alatt kéjesen közösülnek,
csendes évődésük sugárzása
kifújja a szenet a tüdőmből.
A kert pedig? Már önmagától világít,
bodobácsok táncolnak a köveken, Fölöttük,
az ablakpárkányon, két kaszáspók jógázik,
mosolyogva letudom a megbeszéléseket -
a magam ügyeit intézve,
én lennék, de nem akarok én-t, Rossz öltözék ---
megszámolom a betonra hullott almákat,
fuldoklok - ez egy víz alatti város?
Becsukok minden ablakot,
úgy talán nem jön be több víz.

9

Félnek a dolgok, kik azok a dolgok?
és hogyan tehetnék ha egyszer dolgok?
de mégis - ráadásul pislognak is, zörög valami,
a szél, meg az épp megérkezett álom.
A hálózsák befal, meggylével töltődik fel a szoba,
vörös színű akváriumban döglött aranyhal.
Kívülről figyelnek, kik lehetnek azok? Félek?
Habosra öklözött arcom, duba-duba-dubi,
félálmában ismételgeti: "nem számít semmi".

MKert5XB

A "nem nem történik" -mondja. Sok van belőlem,
foltok egy álomban - cinikus fogalmak a rosszról,
hagyta, menjen ahogyan kellene: vidáman lépkedve.
Emberek állnak ki emberekből, zsilettként pörögnek,
szélcsengettyűkkel ropják. Ha fájsz elmosod magad,
befekszel egy fiókba, mert ott nem érthet több fény,
jó ha kulcsod is van, hogy kezek se érinthessenek.

És csak remélsz - te gyáva. Szobrász leszel, faragsz,
szilánkokat tépve magadból, újra meg újra - elölről,
de többet akarnak, még kérnek. Te is akarsz. De minek?
A falakon nyálka, átlátszó őrültek gyermeteg filozófiái,
magukat spirituálisnak érző alkoholbetegek neurózisa,
gyémánt kalickák rubinnal kirakott kínzókamrái,
eldőlsz - és csak unod, legfőképpen unod és unod is.

Jó szándékot erőszakkal? Mi ez a szánalmas képzavar?
Vörös háttéren, piros vonalakból kármin madarak?
Legyen csend? Rövid, halk sóhaj. Az arcok elfeledve.
Menjetek... messzire tőlem, vigyetek minden akaratot,
huss a hazugság öntödébe, be a zsákbamacskagyárba -
nyereményt húzogatni, megkeresni a "Nem Tudom Mit".
Az állandó zsivaj kertjében a csend hibás gyümölcs...

...mert tüskés tökrét pofájuk elé tartva - csak reagál,
hűs, fémkerete - ma már műanyagból lenne, de benne
ugyanaz a szörnyeteg kacsintana vissza rád. És nevet,
bármit tenne - minden gondolata "én"-el kezdődne,
azzal is végződne, önsajnálattal lehányt színes ruhája,
kiégett nyomora, az önzés kínálta negatív szeretete...
melyben egy bizsergető stimuláció végül elpusztítja.

nnek3456

Álmaink sorozatai, fények közt,
ki tudhatja melyik lépés leszel Te,
honnan a másik, felhők közt egy sáv,
fénnyel töltött alagutakban járva,
lentről nézve magasban, de ha fent vagy,
lefelé nézel, de felfelé még ugyanúgy van.

Ha minden ordít és akar körülötted,
napos sebeket gyógyít egy csendes szó,
kérdés sem kell többé, hiszen minden -
önmaga, magában a válasz - csend van,
a zaj - csak itt a Földön él, léghullám,
egy sóhaj, nevetés vagy szemrebbenés,
bármelyikből lehet csúfság, vagy jó -
Önmagukat szövik: s csak érzékeled.

És amikor ott állsz, egyedül - árnyak közt,
Félelmek súlya alatt, tudatod sérelmek, hegek
borítják: nehéz megrázni magad, jobbá lenni,
nem visszavágni, önérzettel harcolni -
csak hallgatni kell, figyelni a mindent,
s ha jól fülelünk, megjön minden válasz,
akarat nélkül, gyomrodban rebegve: szépen,
Minden a saját, megszabott útjára kerül.

(2024 július 19., Withington)

Vq23O

Valószínűtlenül nesztelen minden,
a zabtej buborékai zizegnek a kávé felszínén,
helyek bennünk,
bújócskás sikátorok és mezsgyék,
közönséges napok változó miniatűrjei,
ha lenne időszámítás
24, 60? ezekben lennék?
zsinórok a számból,
végeikre bogárfejek csomózva,
valamit mantráznak,
nem értem őket, de kellemetlen,
borotvapenge hangján éneklő ciripelés.
Ki voltál? bárcsak elmesélted volna.
Amire gondolnék:
kvarkok táncába zárt,
kondenzált energia,
minden sejtedben atombombák
felszabadíthatatlan energiamennyiségével?
Mint bármelyikünk anyagában.
De ezen felül? Ki voltál?
Soha nem tudhatom meg.

ö9ide45n

Boltba,
a járókelőket nem is láttam,
a felhőkbe, fákba kapaszkodva,
úgy éreztem,
valahol haragszanak rám,
egy meg nem született kislány dühe,
gyűlölt, éreztem a haragot,
csak mentem tovább,
nehogy lássák rajtam,
mennyire rossz.
Hibáink sokfélék,
a döntések mindent átmozgatnak
Amikor hazaértem,
álltam a konyha közepén,
nem mertem sírni,
úgy éreztem nem tudnám többé abbahagyni,
lenyeltem hát,
mint ahogyan a napjainkat szoktuk.
Mindenki temet -
ki-ki szülőt, szerelmet, gyereket.
Fájsz, elásod, elhallgatjuk -
milliónyi gennyes sebeinket.
Ijesztő embernek lenni,
Hibáról hibára létezni,
és mértékük szerint
szenvedni: akkor is
ha vigyorog, mosolyog
a sok hazug ál-arcunk,
odakintre eljátszva
a jól megtanult túlélési stratégiák
muszájból font hazugságait,
csakhogy továbbra is
erősnek, vidámnak
"felnőttnek" tűnjünk
ebben a sokrétegű álom,
álom az álomban
amit életnek nevezünk.

O34Xcv2

nem jó embernek lenni, nem jó élni, de rossz sem
ezek nem minőségi dolgok, azt hiszem, illetve nem csak
nagyrészt inkább borzalmas, esetleg nem érzékeled
mert éppen jó, nem halt meg senkid, nem vagy rákos
jó a munkád, nem ütötték el a gyereked, vagy bombázták
szét a házad - olyankor szépnek látja a tulok a füvet
dobolnak az el-el maradó perctelen emlékek
mesélnének még rólad, de már nem hallgatom meg
a hazugságok nem méregcseppek, hanem stratégiák
billiónyi történik naponta, óránként - az a kevés
ami rám csapódik, akár a sár a cipőn, elvesztegetett düh
a mennyezetről ujjak lógnak, két marokkal kapaszkodok
sírni szeretnék, de nem tudom hogyan kell, Hideg szájak
dérrel töltött ínypartjaiban fehér szemfogak
sirályok köröznek a hátsó szomszéd kéményei körül
alig múlt éjjel egy, még is delet képzelek odaátra
dörömböl a jó kedély, anyját kéri reggelire, az csak áll
végül konyhakéssel felszeleteli magát, adja, adja
azok meg kérik, kérik és esznek, táncolnak az edények
"ez már nem rólam szól" hanem arról a szörnyetegről
aki lettél, aki eltartja magát, fizet a számlákat, vásárol
gyereke csőrébe szorgosan hordja a műanyag játékokat
mesét, pudingot és a lekaszabolt állatok húsát, Te jó vagy,,,
jobb lenne azt hazudni neked, hogy nem vagy kártékony
hogy értelmes vagy, meg, hogy "jó embernek lenni"
de jelen állapot szerint inkább szégyen, Dőljetek rám
falacskák, szekrények és az eresz is - beszélgetőtársaim.
magamban a tárgyakkal az éjjeli neszek sziszegésével
elvesztem valahol, nézem az arcod, évek óta gyűlölsz
végül csak ülsz, a homorú sarokban konkáv az árnyékom
semmit nem értek, egy szavukat sem akarom, Hogy
ki mit beszél - mintha egy hosszú meditáció legvégén
végre megértenéd, hogy az is hazugság volt, és ettől...
kicsit jobb lenne, bnmfghjkfghjkfghjkfghjkfghjkfghjkfghjk
....meg a tárgyak, mert nem akarnak, befogadnak

disszharmónia 4912

Öt gondolatban elférek,
az elsőben épp remélek,
lábaim cipőfűző huzalok,
fehér fal előtt ácsorogva,
régi szemeket rajzolok.
Csillagrágta a mennyezet,
ő üres lábbeliben lépeget,
talán az árny-társát keresi,
vagy a kvarkok táncát lesi -
a törpék, mint én - furák
folyton álmokat festenek.
Ők hálásan világítanak,
ízeiktől ha kell - szabadulnak,
titkolt kettősségek hasadása -
az ablaküvegen ordít,
a világban mosolyog,
nem tudni melyik az igazi.
Tűket szitál a lámpafény,
előre elfelejti a holnapot,
a fény ökleit piszkálja,
majd négy gondolatot hagy:
az elsőben szerelmet játszunk,
a másik gurulva szétszakad,
az utolsó épp visszanéz,
s letörli rólad nyomaimat.

NM4567B1

Csendesen ölelve, nézem veled a fákat
Elaludtál, nyugalomban - sehol bánat
A felhők bármit hoznak amire vágynál
Megpihenve, magadról szépeket álmodnál
Színes eső jönne - langyos nyári széllel
Ráfújna álmodra: s vinne messzi tájakra -
Napkorongot rajzolna a nyíló ablakodra.

lhg75b

Elveszíted - a virágok illatával együtt, 
dobozkába zárod múltad férceit,
poklod, hogy képes vagy emlékezni -
lehetne rosszabb, mint mindeddig,
évekkel korábbi mosolyok fogsorai
percek fakó vakolatára vetítve,
az egyszerűség leveszi nyakadról
a sokadszorra ráhurkolt kötelet,
végül minden folyamatos álom,
olvadt romjain jégemberként lépkedsz,
látod őket - szerelemet, ostobaságot,
végtelen listákat füstölsz érzésekből,

vackok, véletlenül odavetett szavak:
vitákból ellett kiabálások, békesség,
már nem érted, hogy mi miért volt,
fel tudod idézni - valójában mégsem,
a játszmák, frusztráció, harag,
féltékenység, részegség, ölelkezés,
séták, játék, ajándékozás, szeretet,
aggódás, düh, indulat, járvány, sírás -
bosszúból sodort ellenirányú vonalak
vastagodó választófalakká nőnek,
korhadt bánattá érve Holdból facsarva
szünetjelek nélküli sötétséget, És 
a közös esőkben együtt sétáló szellemek,
mint önmaguk ellen dolgozó szalvétaemberek,
hígítatlan sósavat csepegtetve -
minden réteg halálára külön ügyelve,
hogy tökéletesen szétmarja őket,
nem hagyva semmi élőt emlékbe.

Tm45O

Miről kellene? volt s már nincs
álmosan kocogtatja vállszegélyét
irányok, korlátozottan alaptalan
leromlott egészséged, lefogytál
valaki mással alszik el, idegenek
lettek, kultúráik börtönét
elfogadják
mint csimpánzok az érett banánt.
Már nincs, lehajtott fejjel járó
leegyszerűsített életvágyak köre
régebben sokat, mostanra örülsz
majd egyre kevesebbet, nem jó,
semmi nem - öregedés, magány.
Ki szeretne elszáradni? Elbutulni?
Felnevet: "kötelet kellene rendelnem"
"de nem árulnak illatosítottat"
"feladnám, azután mégis maradok"
mágnes vagyok jégkockán,
nem szabadna tapadnia, de mégis
van rá magyarázat, mindig akad
mintha számítana bármit is, hogy
az abszolútum innen nézve
értelmezhetetlen...

bmrt984tU

Szemeid a memóriámban, lökött paródiáim
magamról és róluk
örökké aludnék - ez már a fél-halál?
Egymást követő éber kábulatok,
Félek tőletek, de én így mulatok
Menekülnék előletek
Utálom ahogyan az elrothasztott
bolygón táncolunk,
esőt pörgetünk, ha ólmos, savas, mérges - jó nekünk,
egymás életterét rabolva, gyengébbet kínozva -
ostobák vagyunk, fura kapzsi lények.
Értelmünk mint legaljasabb fegyverünk: Azzal
eszünk, eszünk, eszünk és újabb zabálást tervezünk,
s ha gonoszságainkon kapjuk magunkat,
amikor már nekünk is túl sok a dőzsölés,
jön a trükk: légy pozitív, optimista: megoldjuk -
mi így hazudunk,
A bolygó bőrén,
kapzsisággal terjeszkedő vész
tönkretesz, kirabol, gyilkol - állatot, növényt, egymást ---
ha rámutatsz: megsértődik, önérzetes lesz,
hányok, elbújok- nem akarom látni,
ahogyan mindent tönkretesz.

LK3219nm

Roofs yawn in the stomach of dawn,
Buildings swallow roads and pavements.
I do not need myself anymore;
This existence can be accounted for as a failure.
A red-crossed white flag in the opposite yard,
A sad reminder of right-wing fools.
At least two cars are in front of every home,
and cheap plastic trampolines are in gardens,
The landscape is like a bizarre cabaret.
I've had two coffees; I need more
To survive this day and my thoughts.
The neighbour's child is crying and yelling,
Human noises awakened by life.
I want to be somewhere in space,
Where it's silent and lifeless.

(Withington, 2024, July 11)

Op91W

A fájdalom csőréből kiszakadt emberek
A gyerekkorukban bántalmazott ártatlanok
Vagy épp a félistennek nevelt önimádók
A szüleik által elnyomottak, felmagasztaltak
Nem ismernek nyugalmat, csak lépkednek
Folyamatosan zabálnak: élményt, erőforrást.
Pszichéjüket keményre csiszolja az idő
Állandó stimuláció, gépesített önbecsapás
Vallások, ezoterika, jóga vagy épp alkohol
Millió fajta hazugság, kompenzáció
Pótcselekvés, valóságtagadás---
Intelligenciájukat hazudozásra használva
A papok, guruk szánalmas főnyereményei
Akik maguk is sérült, beteges hazudozók...
És a sok szerencsétlen
A politikai marketingek tökéletes alanyai
Amit amúgy szintén ők művelnek...
A valóságot mindenféle trükkel elkerülve
Perverz, önbántó vagy épp nárcisztikusan
Önzés, hatalommánia, kábítószerekkel
"Boldogságot" keres.... röhögök....
Akarat, vagyon, egó, magamutogatás
Mindenféle rendszer, de egyik se működik...
Állandó harc, megosztottság, igazságtalanság
Ismerős? Elég ha körbenézel az utcán...
vagy az interneten,,,,
Az elmebetegek milliárdjait saját szüleik "gyártják"
Mert maguk is őrültek, betegek, sérültek
És körbe-körbe, generációról-generációra
Ugyanez...
Ez a civilizációnk többsége és ennek
kellene megváltoznia...kezelnie válságokat...

Kilépni? Ebből?
Végtelen magány
Amikor már nem okolsz senkit
nem keresel önsajnálatot, bűnbakot
állandó kielégülést, változást
ha nincs igényed külső megerősítésekre
közösségi élményekre...akkor érdemes
elkezdeni gondolkodni a gondolkodáson?
Meg azon, hogy mi is ez az egész?
...ha pedig tévedtem és a normalitás Az
amit én őrületnek láttam
és én kergültem meg
az jó hír lenne.

mlo9971z

Bármire vágyni,
esőpofozás,
tudomást sem vesz rólam,
esik, szétfolyik,
elkerülhetetlenül -
vágyaimtól függetlenül.

KlewQ21

The rain drums relentlessly on the wall,
Awakening in a dim, quiet house.
Nothing stirs; there is a perfect vacuum.
My initial thought was of you.
Then I pondered, "Which day is it?"
I need to pay this month's rent.
It will grant me one more month of life.
Preparing coffee and ordering oat milk,
Their attitude suffers from telemetrosis,
A new disease caused by an overdose of data
Ah, the noteworthy news from yesterday:
We have attained an average 1.5°C warming in 2023!
So fantastic! I hope in a few years, we destroy ourselves.
The Earth will find solace and be healed from her affliction
Named Human.

(Nemakar, Jul 9th, 2024, Withington, UK)

n78

Rozsdás fémdrótok álltak ki belőlük
végeiken kristály ruhamolyok csilingeltek
sebesen verdeső szárnyaik alá vértócsa gyűlt
Belezuhanva, fuldokolva 
Amíg partot nem értek
A vörös homokban megpihentek
Egymás arcát simogatták
Majd más-más irányba indultak
Soha többé nem találkoztak
Bordó inget húzott az ég, Alatta
Félbevágott történetek szimatoltak
S mindent szétrágtak
Amiben nem volt közvetlen érdek.

nbn98ö6576

Keretek közt vagy, nem érted, hogy miért
ezrek óriások, milliárdok törpék, huzaton alvók
egyiket a másik után, kidobni magamból
találtam egy poloskát a ruhaszárítón
zöld és barna volt, gyönyörű bogár, mintha
neoncsöveket uzsonnázott volna, kitessékeltem,
egy emberi ólban csak holttá aszalódhatna.

Elfelejtenek. És akkor végül, végre nem leszek
Óriási két lábon közlekedő élőlények morgása
Belesnek az ablakon, ocsmány szemeik forgása
Rossz álom csokoládéhabarccsal leöntve
Kiabálnak, szemkontaktus hiánya, reménykedés
Jó volt ma sétálni, Manchester gyakran csúf
de ma júliusi tavaszt adott langyos szellővel.

Tudod, hogy hazudnak neked, kiszámíthatóak
Lepleznek, nem vagy paranoiás, egyszerű matek
és nem mágia, mások jelei, mozdulatai, ó jaj
Oly vicces amikor nem mondanak igazat
Ezek a kétlábú vicces óriások, trükköznének
Az órát figyelem, végre elmúlt éjfél, felkészülök
Vizet készítek, folyékony szénhidrátot, sókat
A mai futás remélhetőleg embermentes ünnep.

A szépség nem létezik? Az álmok keresztirányú
Játékos ujjakon gördülő lenyomataiból tépkedő
Fogai közt élő Csupaszomorúság világában
A Gigantikus Elmetörpék szánalmas uralma alatt
Egy mogyorókrém illatú toboz mosolya kellene
Magányosan keringőző, végtelen egyedüllétben
Örülök, hogy végül megtanultam elfogadni
vannak emberek, mint én, akiket nem lehet szeretni.

Egy napon az egyik óriásnak eszébe jutott
"Bántani egyszerű dolog, csak bátorság kérdése"
"Nem bántani viszont bonyolult, ezért félnek tőle"
Mert önfeladással, szeretettel, érzésekkel járna
És ezektől rettegnek, persze azt hazudják "nem"
Erről szólnak a mondáik, meséik, filmjeik, sorozataik
Felértékelik a nem bántást a bántalmazók 
Vagyis hazudnak és ettől jobbnak érzik magukat.

,fmn.,dmfna.,sdmfn.a,sdmnf.,smdnfél4kjro1jf fd.m, dms,g dgs .mgs

Egyszer, egy álomban
Az Örs vezér téri Árkád alsó szintjén ácsorogtam
Rám csorgott saját hidegem, nyüzsgésben magány
Várakoztam, idegesen, minden arcot megnéztem
Nem tudtam hogy nézhet ki
Az úttesten átkeltében felismertem
Éreztem amit nem sejthettem: meg fog történni
És egyszer sok-sok évvel később leírom ezt
Arról, hogy mi történt akkor, amikor azt sejtettem
Sétáltunk, majd egy pizza köre felett nézelődtünk
A jövő olykor egy rég-volt múltjának lehetősége
Vizet fogunk venni, nem tudjuk majd, hogy az örökké
Sosem úgy lesz, mint lennie kellett volna
A ringatózása, mint vitorláshajó ide-oda billegése
Majd nem és újra, egymásba fűzött hullámvasutak
Egyszer egy álomban
Talán nem is történt meg semmi
Azt hiszed itt vagy, néhányat pislantasz és az idő
Amit éveknek mondanak, úgy mozognak ide-oda
Mint táncolva menetelő gyilkos agyarak
És a rémült sikoltással övezett beletörődésen kívül
Semmit nem tehetsz

werqwer

Véraláfutása vagy a Földnek, egyre csak mérgeket pöfögve
Kielégíted a szükségleteidet
Néha jó emberek közé menni
Egy belvárosi bevásárlás dögvizébe
Egy közösségi helyre, ahol ihatsz, ehetsz
Nyüzsgünk, mint a versengő, falánk húskukacok
Csak Ők princípiumuk alapján teszik amit kell
Mi pedig többségében csak szórakozásból fogyasztunk
Lenyalva a többlet többletét
Nézem magunkat, Oly büszke és rezzenéstelen arccal
Vásárolunk - mintha megérdemelnénk
Mert van pénzünk, jogunk, jogunk és lehetőségünk
Rémülten figyelem magunkat, ezt a bűvös dögkutat
Mi vagyunk a pénzzel és erőszakkal rendelkező idióták
Félem magunkat - egy vagyok a kétlábú halálosztók közül
Húzzák vonják a babakocsikat
Az utódnemzés még ártatlan szörnye fekszik benne
Csillogó szemei mögött épp akarat, hazugság, hatalomvágy, ösztön készül
Jövőjét saját szülei épp elfogyasztják, Ő pedig majd ugyanezt teszi
Ha még lesz hol és mit felzabálnia
Akaratunkon kívül? Ártatlanok lennénk? Dehogy.
Nincs mentségünk erre az egészre
Nincs magyarázatom a borzalomra
Amit nap nap után elkövetünk
Tudjuk és tudhatjuk mit teszünk
Mégis megtörténik
A kapzsiság, csőcselékelv, ostobaság, önfenntartásra hivatkozás hazugsága
Millió magyarázat
De állítólag értelmes lények vagyunk... 
Persze csak ha magasztalni kell önmagunkat
Ha engedni kellene a kényelemből, akkor az értelem eltűnik
Átcsap hitbe, érzelmekbe --- és saját hazugságainkat el is hisszük
"Csak egy utolsó..."
"Ha én nem, más elveszi..."
"Mit számít ha én is repülök..."
"Úgyse változik semmi..."
"Nem tudnék leszokni a húsról..."
Micsoda szar népség vagyunk!
Pusztító vírusok
De kit érdekel?
Otthon épp meccset néznek
Videójátékoznak
Az ezredik sorozatot bambulják
Kirándulást terveznek a még le nem tarolt helyekre
Vagy a túlzsúfolt turistalátványosságokhoz
Péntekente berúgnak
Vagy épp túráznak a műerdőben, mert az olyan természetközeli...
Estleg egy márka-fétistől hajtott futóversenyen építik egészségüket
Vásárolni, vásárolni, fogyasztani
Szomorú az egész
Teljesen mellékes mit gondolok
Mit érzek - talán jobb is így
Olykor jó emberek közé menni
Megérteni, hogy miért vagyok kártékony én is
Nem tudok kiszakadni ebből a rákos-sejt szerepből
Egy vagyok
A sok milliárdnyi kapzsi, túlélésre programozott
Szörnyeteg közül
Ennek tudására ítélve
wfwerwerw
werwer234őp24úü1i3ú3opi
efd

zopkrw68xxccmnblknbpoö9ö

Sír az ég,
minden egyes csepp
ólomkocka,
zuhanó kiegyezés,
melytől semmi sem könnyebb
nem érzek,
itt leszek, mint a szemét a járdán,
ünnepe a feleslegességnek,
ki tudja mire való,
csak ott van,
értelmetlenül,
említésre
nem érdemes.

ndfg.,mdfgn.fjfjfjfjfjfjfjjffjfjfjfjfjfjfjfjfjfjfjfjfj

Hátad íve dombokat formál tenyerem alá,
Elmúlnak a meglévő maradék-hegek,
Karom simogat a sötétben, mintha
Szellő táncoltatná rongybaba testrészeimet.
Falevelek vagyunk, véletlen szomszédok,
néhány másodpercig együtt keringve,
egymás szárába kapaszkodva táncoltunk -
de a vihar, végül mindig győzni fog.
Hátadon játszok, lassan keringőző ujjaim,
gondoskodásom higanyát kenegetik.
A függöny résben utcai fények táncolnak
miközben a szobát kettémetszi a sötét,
Te pedig oly nagyon halkan szuszogsz,
elalszol, majd pislogsz - mint egy állat,
mely bár fáradt, de nem bízik a világban,
képtelen aludni, soha nincs nyugalma.
Azután eltűnök - a nyári zápor szív ki a szobából,
gondolataidban egy fura hiátust hagyva,
mintha ismertél volna egy pohár élő levegőt,
mely úgy mosolygott, mint aki mindent kibírt,
színtelen beléndek volt - ott ült, te pedig amott,
de elmúltak, alig hagyva bármiféle nyomot.

mn98waöp

nem nagyon mozdul semmi, csak lemarja
mit? bennünket és téged, vala, gyöngyök jégből
szívekből gurulnak, márványként zörögve
fémes bőrhupákon ugratva - különösen aprókat,
épp csak zörög, ahogyan egy kordé hangját elképzeli
ha teszi és ha tudja mi az. elvonatkoztatok magamtól
a legnagyszerűbb gondolatok másokról szólnak
meglepetésekről, örömteli arcokról, nevetésről,
orgazmusról, munkából hazatérve mesélésről
annyi minden kerülhet egy felsorolásba, rengeteg
játék, csupa-csupa geometria és ütem a világ
dobban, kopog, fényt és hőt bocsát ki, kölcsönhatás
a fotonokkal, látlak téged, így el tudlak raktározni
nem nagyon moccan semmi, feltételezetsz bármit
valószínűleg másképpen történik majdnem minden
a legjobb a legrosszabbat várni? számít ez? nem.
nyilván - mondod - bólintunk, pedig végül igen.
elég ha nincs elvárás, ha az önbizalom és büszkeség
kukába kerül, hagyjuk a pszichologizálást
ijesztő minden formája, a kapott élet-percekben
üresnek lenni kiváltság, az összes hóbortos
ezoterikát pöfögő, meditáción hízott lény állítása
szerint: alulírottaknak jár majd a boldogság,
tiszta fej és a gyötrelmek házának kitakarítása,
mosolygok a sok gyerekes hívőn és istenfélőn
akiknek a valóság megismerése túl nagy falat volt
helyette az egyszerű magyarázatok kellettek.
Ami valójában hazugság-kultusz... Nem mozdul
semmi, egyszerűen hajnal van és alszik a környék
csend van, Isten is alszik az óljában, néha röffent ---
kukoricaföldekről álmodik, meg teasütiről
elképzeli, hogy tényleg létezik. Komédia, melankólia.
Önmagába hajtott borzalom az emberi lét nagyja,
jó a csend, talán a legjobb - ami értelemmel felfogható,
s ha nem lenne légkör: akár még létezhetne is.

kkljhlkjhlkjhlkjhlkjhlkjh bvmbnvmnbvmnbvmnvmnbvmnbv-g

Kétezertizennyolc lehetett, valamikor októberben,
St Albans-ba vonatoztunk, megmutattam hol fogunk élni,
most is érzem a fák illatát, a lassan, pörögve aláhulló,
édesen iszapos parfümpáráját a leveleikből, látom
a már délutánba hajló matt fényeket - sok volt a barna,
meg a narancssárga mindenütt, látom a ház falainak
kávébarna tégláit és a kissé sötétebb berakásokat
az ablakok alatt, hallom a távolból felénk szűrődő
furcsa, de hívogató zenét - melyet végül követtünk
egészen a főtérig, amit akkor láttunk először,
majd később éveken át naponta szeltünk át.
Az első vásár látványa üdítő volt, tetszett neked
a sokaságában is derűs tömeg - tudom, mert
emlékszem mennyire örültél, szinte érzem 
a kíváncsian mocorgó ujjaidat az ujjaim közt,
a boldogságot és az ismeretlen felfedezésének derűjébe
rejtett bizalmat, amit majd lerombolok ----
a közös jövő akkor még ismeretlen forgatagát.
Mindegy mivé lett, nem érdekes mi történt - akkor,
ott - tudom hogy szerettük egymást, ha létezik 
olyasmi, hogy szerelem, meg barátság - 
azon a délutánon ott volt - azóta már meghalt,
de ma eszembe jutott, valahol máshol, egy másik
életben, hogy milyen tiszta és nagyszerű dolgok
kerülhetnek lerombolásra, ha ostobán, önzőn
élünk és gyerekes dolgok mögé bújunk -
elpusztítva azt az illatot, azokat az ujjakat és
a városkát, ahol az árnyékok ölelő összebújása olyan
volt mint egy mese, mely kiszökött egy könyvből,
életre kelt, hogy valósággá legyen egy rövid ideig.

Cica és Gümü, bevezető

Kétezerhuszonegy május harminckettedikén, egy napsütéssel elárasztott udvaron heverészett Cica, felváltva nyújtogatta a lábait a forró köveken és nézegette a körmeit, tegnap festette őket - a cicák állítólag nem szoktak körmöt festeni, csak ő - "bár a múlt héten az egyik szomszédjuk mintha fekete karmokon pipiskedve vonult volna végig a kerítés tetején, de amilyen ügyetlen, lehet, hogy előző éjszaka végigsétált egy frissen kátrányozott tetőn". - gondolta Cica, közben farkával elhessegetett egy darazsat az orra elől.

Miközben szorgalmasan, már-már elkötelezetten napozgatott és nem csinált semmit - eltelt a délelőtt háromnegyede, kora délután lett, a napsugarak az udvar túlsó felére kezdtek hosszabb fénycsíkokat rajzolni, Cicára árnyék vetült és ezt nem kedvelte, emellett kezdett éhes is lenni - nyújtózott hát egy közepeset és prüszkölt hozzá - amit Cicafalván "fúkálásnak" szokták nevezni, leginkább a "Frffffffff" hangutánzóval volt leírható ez a jelenség. Így szerepelt a hivatalos és kevésbé hivatalos irományokban is, a különböző változatai mindenfélét jelölhettek és ezeket csak a falu lakói tudták értelmezni.

A fúkálás után komótosan elindult a lakás felé, dolga volt. A tegnap összegyűjtött meleg, nyári levegőt kellett befőttes üvegekbe raknia, amit azután télen a Cicapiacon árult, a cserébe kapott aszalt gyümölcsöket és olajos magvakat körömfestésre és hajvágásra váltotta, vagy éppen új masnikat vett magának belőle a szomszéd kisváros bolhapiacán.

A meleg és napfényes levegő begyűjtésének nagy szakértője volt. Ha megfelelőnek tűnt az idő hálóval gyűjtötte össze a levegőt, ebben volt egy kevés napfény is, a teli hálókat a spájzban tárolta addig, amíg üvegekbe nem töltötte őket. A gyűjtéshez kellett tudnia néhány trükköt, például, hogy csak a délidőben van annyi napfénytartalma a levegőnek amit érdemes begyűjteni.

Útban a bejárati ajtó felé azt próbálta kiszámolni az ujjain, hogy hány üveget kellene előkészítenie és elmosnia, hogy legalább huszonkétszer el tudjon menni fodrászhoz november és tavasz között, arra jutott, hogy sokat, "a sok az pedig sajnos eléggé sok tud lenni, majdnem több mint a nem kevés" - sóhajtott és fújt egyet. 

A ház bejárati ajtaja az utcára nyílt, egy kiskert és egy kerítés választotta el az utcától - fölötte egy tábla volt "Tejföl utca 17, Cicalak" felirattal, ami kicsit csálén volt felszerelve, de a lényeg, hogy a futárok és a postás megtalálja a címet.

Belépett a házba, még mindig ásítozott, felrakott egy kávét a kotyogóba és közben néha jegyzetelt valamit az asztalon heverő, nyitott füzetbe, ami egy határidőnapló volt és már két éve lejárt, de őt ez egyáltalán nem zavarta, néha bele is írta, hogy "Már nincs hely, kellene venni egy új határidőnaplót is." de azután nem vett, mert még talált benne helyet, a pontos dátumokat pedig leolvasta a mobiltelefonjából és tollal átjavította őket, így voltak olyan napok amelyek fölé más és más dátumok voltak felkaparva.

Közben elkészült a kávé, tett bele egy kiskanál barnacukrot is, ezt annyira szeretette, hogy mindig nyalt belőle egy kicsit, volt hogy benedvesítette a körmeit, hogy rátapadjon és szinte szemenként szedegette le róla a nyelvével. A kávé mellé vett ki a hűtőből egy kis sajtot és kiflit is. Előfordult - mint ma is, hogy nem akaródzott neki a széken ülni, ilyenkor a kávét az asztal közepére tolta és felkucorodott mellé és az asztal közepén iszogatta a kávéját, közben az ablakon át a madarakat nézegette. Régebben a cicák ebben a faluban is vadásztak a madarakra, de ezt ma már barbár szokásnak tartják, áttértek az olajos magvakra és a gyümölcsökre, bár állítólag időnként néha azt rebesgették, hogy egy-egy verébnek, rigónak és galambnak csak a tollait találták meg a faluban. Ilyenkor nagy dérrel-dúrral érkezett a rendőrség és nyomozni kezdtek, de még soha nem találtak semmi gyanúsat.

Közben úgy döntött, hogy a befőzést holnapra hagyja, mert a Cicameteorológia felhős időt jósolt holnapra és ma még gyűjtögetni fog, kihasználva a jó időt.

Ezért, miután megitta a kávét és a sajt is eltűnt a tányérról az edényeket a mosogatóba tette, utált mosogatni - most is ráprüszkölt a mosogatóra, közben húzta az orrát, majd elindult a nyári napsütés-gyűjtő felszerelésért az udvaron álló faház felé, vidáman lépkedett, mert jó idő volt és tudta, hogy ma legalább 10 hálónyi nyári levegőt tud gyűjteni, sőt talán még kánikula minőségű is lesz közte, amit télen nagyon jó áron el lehet adni az az interneten. 


(folyt köv.)

bnmvc,x.y----defssdfddekathddfs

"Semmit ne hagyj magadból"
mondja a Hold. Csontfehér lábszárait
szemhéjaimon pihenteti,
fülcimpáid lenyomatának
labirintusait tenyerembe
hajtogatja. Olyanok, mint
tavak egymás köré préselve.
Szól: "sétáljak a legszélsőbe,
színes kavicsokon lépkedve,
merüljek tarkómig."
"Menj tovább" - mondja
"amíg el nem süllyedsz."
Folytatja: "az elvesztett
arcok képei a homályban várnak,
halak pikkelyére vésettetve,
sások gyökérzetének hajában.
Csak menj tovább!"
Az utolsó levegővétel
előtt egy utolsó érzést kapsz:
a mosolygós szomorúságot --
csak engedd el, tűnjön el!
Süllyedjek, süllyedjen, süllyedve!
Az örökké sötét mélybe,
ahová a napfény sem jár, Ott
a csendek összeolvadnak, 
Látom arcodat - hidegtől vacogva
átölelhetem, melegíthetem őt -
nincs fény, hő - maradék levegőm
buborékait szájába helyezem,
"emelkedj a fénybe - én indulok
tovább a még puhább sötétbe",
ahol a dolgoknak már nincs nevük,
minden fogalom lényegtelen.
Nem integetek - hivalkodó lenne,
csak elmúlok - név, búcsú, érzés,
emlékezet nélkül, Egyedül,
csupaszon: ahogyan érkeztem.

Nme76KLQvbl172

If you sense, this civilization can be morally bettered
And significant things will be more generous
You might be mistaken.
All human civilization is a failure
that cannot be ethically improved
Ethically, ethically, morally /// Blah? Blah?
Those words are amusing, right?
We're surrounded the Bosch's modernized hell
where there are cars, trains, aeroplanes, 
people in sneakers, company logos,
shopping centres, tourists... but it remains the same hell, 
So, if you feel you are optimistic
And the future generations will be more equal
and ethically greater
You are absolutely wrong
The human world is a stupid beast, And
It will ingest everything on this planet
included you