képek, betűk

Végül is csak egy tér,
óvatosan merültem bele,
azt hitték, én hittem,
felvetett sál,
alul érzem,
sűrű kevert végtelen pufók
merülés a velőm zsámolyának
bársony ágyékában,
akarat, az a nagyon tolakodó,
kívül gombolós szokatlanság,
hogyan képzelgünk?
Melletted
Horkol a szerelem,
A pókhálóba ragadva
Nem szabad reszketni,
Pizsamája foltjai
térképként irányítják
a lepkéket, feketével
körbefirkált jóslat,
az csipogja a helyes irány,
visszafelé, 
sosemvoltba,
vélemény,
kiértékelés a hasfalon,
mutatja: mássz.
Homlokkal előre a sötétben,
sápadt jelenbe áztatott
csuklók, parádés kiválás
a valóságból, fizetek,
mész és semmit nem találsz,
fizetsz, megyek,
dulakodik bennünk a
megkínzott zöld gyík
gyerekkora,
egy letépett farkinca,
hadak a dobozban,
gyilkos standard,
olyan legyél,
alakban beszűkített,
köpködj, ő pedig mutogasson,
testvérből mímelt,
végül gyűlöletből
faragott alakzatot nektek,
hogy jól lakjatok,
adott
háromszögeket, 
"Hogy vagy?"-okat,
"Jó éjt!"-eket,
négyszögeket,
kacsintással tudott énekelni,
elfújnak végre,
ő maga lett
a gyertyaember lelkendezése,
megemésztette amit kellett,
szeplőtlen halálmagzatot
gerinced mentén vakargatott,
embersziget peremén,
életreszóló és tartós,
kirakathit,
farok végén lengedező zászlók,
éppen álmaid párját hajtogatja
alufóliából, remek lesz,
történelmet hamisított,
azután azon is fordított egyet,
végül elhitte magáról,
hogy fényember,
ez mindig megtörténik,
amikor
a szépség 
hallgat.