Otthon.
Nem lehetett volna kihagyni, egyetlen lépést sem,
tönkrement percek alattomosan eliszkoló balladái,
roggyant oszlopfőkön tántorgó hajnali zörejek,
az emlékek kicserepesedett szájkarimája,
pipázott velünk a környező tér. Gőzében anyámmal
autóztam Megyer felé, azt mondta fél attól,
ha meghal nem láthatja többé a természetet,
mert az mindig szép, ha esik akkor azért,
most az októberi ködfátyol az ekecsi határ felett,
a telet nem szereti, de hiányozni fog. A befogott
látványok összenőnek és a színek örvényléséből
szürke gyurmagöröngyöt szült a hallgatásunk,
nincs többé harmónia, csupán az egyetlen kép,
mely átmenet nélkül vedlik át hollófekete magánnyá.
No comments:
Post a Comment