Azért gondolkodok, hogy éljek, vagyok,
Felhagynék vele, de nem merek,
A halk súgás nem múlik a háttérből,
Tegnap
A lélektelenségre eszmélés szabadsága
Lehetett volna, hozam és percepció,
Menekülés a percnyi vereségek elől,
Észlelni minden apró, tevékeny gonoszt,
A leginkább ájtatos, faragott mosolyt,
fogsort és akaratot: könnyek fóliából,
az evés rapszódiája íveket vázolt fel,
Halántékkal és szemekkel, ritmikusan
röfögő istenek eposzai: basztak eleget,
Csak volna, aki nem voltam, életerős.
Arcának zsengéje, haraphatsz belőlem,
szabad, igen-buborék szamárháttal,
Nyállal és orrcimpával, véletlenül,
Csak figyelni, mélyről a felszínt,
Azután fejjel lefelé fordítva, szar.
Ujjakra esküszik, nyálkás zsebkendőre,
A gyalogátkelők szorongatására,
A terhessége kő-embriójára, váladék,
Mintás fátyol, halál-paródia előtt,
a dolgok őrzője, évődjön savat,
kegyelemmel takarjon be bennünket,
amit az idő el akar rejteni, faszt, érdemet,
kapjon menedéket, álmot, sós vért,
vagy alaktalan bábot, szórt fényt, ohh,
szádból szürke úttestet. Elegendő vég.
No comments:
Post a Comment