képek, betűk

Az asztalnál, ahol élek,
görnyedten mint egy hernyó,
hallgatom a tengert,
kék négyzet mágia,
öntenyésztő akvarisztika.
Bármit elhiszek,
nem kell elképzelnem,
a székek őrlőfogak,
a füleim antennák,
mosolyod ránc a terítőn,
kenuval ereszkedünk
a folyosón, a lépcső
vízesés, nevettél.
A fürdőben
újabb ráncot,

mutattam magamnak,   
miközben egy belőle
megmaradt
habfoszlány átkarolta
a lábfejemet,
tüdőm fekete
medúzaként lebegett
a part menti kövek
előtt. A szemközti parkot
éppen
körberágja a Hold, 
miközben nyugtatni
próbáltalak,
rájöttünk, hogy
a szekrényben
tényleg vannak szörnyek,
ha lámpa
nélkül alszunk,
figyelnek a

résnyire nyitott ajtó mögül,
türelmesen várják, 
hogy az idő elsorvasszon,
és
elvihessenek.
Minden pillanatban
egy lépéssel közelebb.
A fűtőtest kattog,
a hűtő mormog,
a félhomályban
hajszálaink egymást
keresik, hogy 
összenőhessenek.
Az óra halált játszik,
újra kezdi, ütemet vált
minden kattanás,
zörej,
altatódallá szelídül.
Életöröm - veled,
odakint vagy,
bármennyire magamban
akarnálak, idegenek vagyunk,
szavak közt eltévedve,
az igazi titkok:
bűneink,
feldolgozatlan
zárványok,
négykézláb lépegetés,
zoknis kezekkel,
ugatok közben,
kacagás,
alma illatot lélegeztünk,
szabadesés közben.
mesélek neked,
a nagyon apró lépcsőfokokról
nagyapám borospincéjében,
az egyik fal mentén,
polcokon
télire elrakott almák,
szemben demizsonok,
csövek és a borfejtés
szaga, minden annyira
ködös,
papa elment,
a határvonalak varratai,
maradtak,
hegek nélküled,
hányavetin
összefércelt lyukak foghíjaiból
integetünk egymásnak,
pillanatok,
melyekért nem kár.
Nem.
Itt voltam,
nem hagytam nyomot neked,
pedig nagyon
akartam.