képek, betűk

A közvetlenség petéket rak a lábasok szélére,
az idő csak lóg rajtuk, nem akarja elérni,
értelem nélkül, a délelőtt klórszaga, húsos
szemhéjak közül csíkká préselt varjakkal,
olyan, mintha megszoroznám néggyel,
a végtelen henyélése, látványosan alaktalan,
a borzalomhoz nem kell eljövetel, megvalósulás,
képzeletben, álmokban szerepelve elégül ki,
ahogyan a szél kergeti a lombot, az állkapcsok
szorosan ölelik a kérlelhetetlen való széleit,
a távolban az aszfalt világít, szivacspárna,
közömbös nyári délutánokon, szemfogak,
sikerorientált automatizmus, volna vagy 
mégsem, kinőtt belőlem, esetleg csak újabb
elmorzsálódott emlék, évtizedekkel korábbról,
a ráncok közt ugyanaz a bohókás letétemény,
számok, ékezetek és pontok, emlék-hentes
húsból, nem értem és kétségtelen, elköszön,
mondatok nélkül, mintha levegőt ebédtelt
volna, az élet csupa cirádás játék, nemekkel,
pezsgő sörrel, a zöld sövény csillogása,
savat ellett a tenyerembe, Primark és Nike,
sósavval behintett éjszaka, halogén magány,
lehetne tömörebb, nálam markánsabb,
vélt várandóság, petefészek labirintussal,
szüljön és vetéljen. Ki majd megszagolja,
virágot viseljen a sebe helyén, szélben,
álmok közt bolyongva, ártalmatlan ragadozás,
vélt sróffal a halántékából, álom-fék fala,
rezzenéstelen képtelenség, ormótlan szatíra.