képek, betűk

a hotelszobába lépve mint akvárium
díszlete elött; a függöny zöldje
bársony mögé rejtve
a sarkaknak préselődött
bágyadt levegőt,
lábaid keresztje elött
egy asztal hajlong,
elfeledett alig-támpont,
hogy az eszmélet téves pontocskái,
a megszűrt figyelmünk átka,
a beszippantott porszemcsék
égetö sercegése a légcsövemben,
arra emlékeztessen, hogy
ez a kép rólad velem marad.

A sarkak vonaglanak a melegtől,
én összegömbölyödött cérnatekercsként
hullanék lábujjaid elé,
tovapöckölnél, csak mintha
legyintenél;
a sötétebb árnyalatokkal
összemaszatolt délutáni fények
szürkére festik a kosztümöd
felső részét, pillanatnyi
képzelgéseim és megszokásaim
várják, hogy festményt álmodjak
combjaid ívéböl, a margaréta-viasz
böröd legyen a lepedőnk,
forró üleped izzadt jégtömbként
csúszva tenyerembe rejtve
szemérmének minden maradékát.

Egy középen elharapott mosoly,
négyzetbe préseli a tekintetem,
nem tudom mire emlékeztem Onnan,
elöbújás próba, a zavartság elrejtése,
elférek magamban. Odaintenélek,
hogy memutassalak neked, lám:
milyen szépsen ülsz ott a sarokban.
Te kuncogva oldalba böknél,
függönyt széthúzò lehelettel,
a napfénybe ájulnánk, a szájíz
és a szem nedve, test-sója a lengése,
öntudatlan táncunk,
kisajkad felsértett szővetfala,
hosszan és zavartan: rámpsilognál,
csitítva altatnál: zihálnék szörnyen,
nem akaratból simogató márványkezem;
mert igy éreznéd.
A könnyedség hüvös reszketése vagy,
mint harmat simitása a füszálakon
nyári reggelen: cél nélkül való;