képek, betűk

a dolgok bennünk ahogyan rázkódnak
elalélt cseppnyi csomagok
ciripelő embersóhajok a félhomlyos sétány
és a kirakatüvegek között
minden csalfa
nógatása a kedélybetegek
köröttem hajókázó fájdalmas látomásainak
egymást ennék vagy nógatnák
hogy lépjen elő a sorozatban ismétlődő
trágár magány
a londoni balladák járdákra húgy-szar-rajzolt
hóbortos látomásképei
csak átreppenek felettük
mellemig érnek a tájképek
az ékként belénkszögelt
múlt-szilánkok és a meg-dalolásra alkalmatlan
hangok
nameg a tarkómra simult árnyékzárványok
eltáncolok előletek
nem óvatoskodom a meneküléssel
nem akarok semmit a szemektől
a durva karok az akarat és a rohanás
szövetig marják le a felszínt
azt a díszes nyálkás vázat
a lényegtelennek tűnő
mindenek előtt való félelmeinkről
a jelenben
tapiskoló gyerekek önző és akaratos
megmaradási kényszere
hogyan tűrik
miként bólintják a lepörcent forgácsot
bálnák spricce nyakukból
hústermékek vérző sikolya
a saját keserű jelenem jelenükben
ahogyan a koszban
lent a járdán a waterloo tesco előtt
tátogva lebegnek
csak test vagyok
léleknek nevezett lódítás mesével
másodpercig élő vágyak
a dekonstrukció emberkertje
a megszerzés élvezni való
örömszökőkútjaival mikor
felbuknak lemúlnak és a halált feledve
rövideket lélegeznek mintha
épp kibújtak volna anyjuk ajtaján
ott lent elterülve a véres placenta ágyáson
felsírva megpaskolva édesükhöz adva
gondoskodásra minthogy az összes itt
előttem mint akarná azt a régi mélyet
az áldást a vágyat és az esélynek fényét
és a leplezetlen védelmet

ez az elvarázsolt halálváros a
cseppnyire zsugorult szájával jeges könnyet
szipog fel szomorában
és a délután hosszan elnyúlt ablakára
fújja: nem kell egyetlen
nagy mozdulat, nagy szenvedély sem,
nem kell az átérzés,
csak köpje arcomba a látványt
átjőnek rajta a tárgyiasult akaratok
az örök kakofónia szimfónia
ahogyan én mint Az Ugyanaz
nem más
vagy különféle
csak bedőlve a lyukba
és alul szétterülve
és tán odalent még a mélyben alattam
csak hosszan nézek a sötétbe
hátha illatod felkerget egy lepkét
vagy egy színes gömböt
ebbe a térbe
csak a szuszugásom marad
az apró horkantások
és a látvány
a gyomorégés
és az üresség mindenféle kedve
hagylak szépen pihenni
úgy gondolom mintha hozzd érnék
úgy képzelem karodban lenne egy folyó
esése még beljebb
és onnan a szélről már semmit nem
érezni csak a vizinövények
lassú ringatózását
egy gyerekkor emlékben