képek, betűk

Folyamatosan és észrevétlenül van eső Manchesterben, a levegő mindig friss, alig-alig van melegebb mint 15 C, most hajnalra is, amikor kinyitom a konyhában az ajtót és kinézek az udvarra, látni a járdán, hogy éjjel valami nedvesség foltokat hagyott rajta.
Folyamatosan és szüntelenül arra gondolok, hogy jövő héttől egyedül leszek, egyelőre még nem döntöttem el, hogy mit fogok kezdeni a szabadsággal, nem tudom mit lehetne kezdeni vele, egyáltalán kell-e ezen gondolkodni, vagy csak ugyanúgy kell kezelnem mint régen, esetleg jobban, tán mégjobban?

Mi itt nyugaton semmit nem tudunk a környező világunkról, fogalmunk sincs róla, hogy mennyire kilátástalan az emberi életnek nevezett állapot mondjuk Indiában, vagy a környező országokban, a Vice írt arról, hogy Indiában 1980 óta megduplázódott az öngyilkosok száma. Főleg a mezőgazdaságból élők között, ami Indiában 800 millió embert jelent. Az öngyilkosságok száma egyenesen arányosan nő a felmelegedéssel és az egyre erősödő aszályokkal, így a klímaváltozás valószínűleg csak tavaly, körülbelül 60 ezer ember öngyilkosságának volt közvetett oka. Hiába az indiai kormány minden erőfeszítése, hogy tudniillik különleges biztosítási modellekkel enyhíti a károkat, ez gyakorlatilag semmt nem old meg. És ez csak egy morzsa a borzalmakból, amikről fogalma sincs egy átlag nyugatinak. Jó helyen élünk, mert szerencsések voltunk a születésünkkel, és semmit nem tudunk tenni az embertársainkért, csak képmutatóan sajnálkozunk.

Fáj a hátam, remélem most már kisebb stresszmennyiség fog érni, szeretném egy kicsit lazábban tölteni a napjaimat a munkahelyemen, nincs kedvem a felmondási időm alatt sem túlórára, sem többlet erőfeszítésre, csak annyit akarok tenni amennyit muszáj.

Hallom...odakint szakad az eső, szegény Camelot, ma lehet, hogy elmarad a séta? Egyébként soha nem volt még ennyire ócska idő nyáron, ez ami most van ordenáré, olyan mint egy kibaszott rémálom, a legszarabb időről szóló, konzumidióta nyafogás, magamba húzom a valóságot és nem foglalkozok marhaságokkal.

Vasárnap berendezem a kisszobát gardróbnak az első szobát pedig stúdiónak, a hátsót meghagyom vendégszobának, utána hívok szemeteseket és kidobok mindent, ami felesleges.
A munkahelyemig ma futva megyek, körülbelül 8 kilométer, az semmiség, legyúrom, letudom. Izomlázam van, de nem érdekes, néhány lépés után észre se veszem, jövő áprilisban le kellene nyomnom a londoni maratont.

Kicsit szészórt vagyok, nem pontosan tudom mit kezdjek magammal, de 40 évesen ideje lenne végre valamiféle irányvonal felvázolása, hogy merrefelé és hogy ha arrafelé, akkor miért, mivel és hogyan...

Aludnék, most legszívesebben aludnék tovább, de indulni kellene sétálni, mert Camelot lent mászkál ide-oda és hiányzik neki a séta, hozzáigazodott az én bioritmusomhoz, velem kel hajnalban és ilyenkor a legaktívabb, majd napközben csak úgy elvan magának, alszik, eszik.