képek, betűk

Liszt Ferenc "Die Loreley" zongoraművét hallgatom, Diana Damrau gyönyörűen énekli (mint mindent) zongorán pedig Helmut Deutsch játszik. Ez egy nagyon könnyed darabnak tűnik, egy ideig nincs benne semmi érdekes, aztán a harmadik perc után előjön Liszt óriási tehetsége, szinte jazz-es ütemváltás után hatalmas hullámzás a zongorajátékban, de Diana Damrau énektudásának köszönhetően az ének nem veszik el egy pillanatra sem, követi a dallamot, majd egy kis szünet után visszatérnek a szinte már andalítóan semmitmondó ütemekhez. Diana Damrau egyébként több Liszt darabot elénekelt, nagyon magas színvonalon. Najó, Mozart Requiem-jét még meghallgatom, épp illik a mai napomhoz.

Reggel, amikor jöttem hazafelé Camelottal, egy férfi ment előttünk a járdán, de nem azon az oldalon ahol mi sétáltunk, hanem az út túlsó felén, gyakran nézegetett felém,  ez gyanús lett, de nem volt rosszulöltözött, sem piszkos - így a szokásos sztereotípián alaupó, belső vészjelzőm nem kapcsolt be, de valami fura volt rajta mivel zavartan viselkedett.
Felül kopasz volt, picit csillogott a feje teteje, szokatlan volt a járása is - előre volt dőlve járás közben, úgy éreztem, hogy agresszíven nézeget felém, azt hittem átjön az én felemre és elkezd kötekedni, vagy csak valamit kérdezni - esetleg megtámad. Állatszerűnek tűnt, valószínűleg valamilyen kábítószert szedett, mivel az alkohol szerény tapasztalataim alapján másképpen hat.
De végül nem mert átjönni, nem is foglalkoztam volna vele, ha egyszer csak nem túrt volna hátul bele a nadrágjába, egészen mélyen a seggébe, ahonnan kivett egy marék szart és közönyösen a járdára dobta és továbbsétált. Bevallom, hogy egy kicsit meghökkentem.

Délután a szokásos szombati nagytakarítás: porszívózás, felmosás, portörlés, wc-k takarítása, fürdőszobák takarítása, fűnyírás, utána séta Camelottal és lelépek a belvárosba kajálni, utána sörözni.