Philippe Vandenberg nekem, illetve számomra egy ilyenféleség volt, próbálta átlépni a korlátait, szétfeszíteni a határokat és nem törődni értékítélettel, anyagiakkal és semmivel ami korlátokat vonhat köré. Nagy szavak. Lapulok. Kicsit hevesen fogalmaztam. Kicsit. Miféle fogalom ez itt? Analízis. Philippe Vandenberg 57 évesen lett öngyilkos. Nagyon kedvelem a munkáit és őt magát is, ez itt most egy emlék neki. Néhány képe. A szókimondáson kívül a kifejezési módjainak szabadsága az ami egyedivé teszi őt, ez egy közhelyesnek tűnő mondat. Leszarom.
 |
| Philippe Vandenberg, La Notte (The Night), 1990. source |
 |
| Philippe Vandenberg, Les carnets de l'Indonésie, 1996 |
A középkori kínzásokról készült képsorozata eléggé megrázó, nem rakok be ide egyetlen képet sem, mert nem. Az emberi lélek legborzalmasabb rétegeibe vezet, a kollektív-gonoszságunkba. Akit érdekel: itt megnézheti, és itt.
 |
| Philippe Vandenberg, No title, ca. 2007 |
Délután egy óra. Üresjárat a munkahelyen. Ebédszünetnek hívom. Gondolkodok. A korlátaimon, és azon, hogy miért nincs már bennem az az öröm...ami régebben, hogy készíteni például egy rajzot: örömforrás. A motiváció visszanyerése. Mintha ez valamiféle bánya lenne, ahol örömforrást és motivációt bányászhatnék, pedig nem. Nincs ilyen. Szinte lehetetlen újra megtalálni ha egyszer elveszett, évek óta keresgélem, de ma már csak mások munkáinak a nézegetése az egyetlen valódi kapcsolatom a művészettel. "kiégés", "eltompulás", "elbutulás" ---- legalább őszinte vagyok magammal.
Ma kelleni fog egy kis vörösbor a túléléshez.
No comments:
Post a Comment