képek, betűk

ezt a napot is éppoly felelőtlen dolgokkal fogom megtölteni, mint szokásos volt, majd meglesz az eredménye, éppúgy mint előttem és utánam mindenkinek, nem különleges egyetlen moccanásunk sem, ismétlések láncolatai, ha néha mégis kitalálunk valamit, akkor az 1-2 percig tart, azután ismételgetjük, mintha örülnénk neki, ezt szokták motívumnak, kézjegynek, stílusnak ként felismerni? megijeszt a stílus, nekem soha nem volt stílusom, valószínűleg azért, mert féltem attól, hogy megijesztem vele saját magamat? mert a stílus --- élőhalottá tesz, és bár a változás lehetősége mindig adott, mégis, eléggé ritkán szoktunk változni, esetleg ha valami nagy trauma ér bennünket, amúgy maradunk ott és az, ami. vagy talán, mert a stílusnak nevezett Valami, egy kicsit olyan mint a halál, vagy mint a családi házak - tetővel fedett, kerttel körülvett, befüvesített koporsók, egymás mellett, belőlük ki-be mászkál mindenféle életkorú lény, a magabiztosság és az öntudat szép álma lengi körül őket. és léleknek hiszik a semmit, aztán elmúlnak szépen és többé nem érdeklik őket a saját maguk és őseik által kreált baromságaik, szép növények nőnek ki belőlük, nem tudom, süt a nap, ezt tudom, illetve - mellékes, voltam futni, remény az egészségnek? remény. v. talált egy fészekből kirepült rigó fiókát, nem tud repülni, most pátyolgatja, a rigó leszarja, csak élni szeretne, soha nem tudok helyesen reagálni az ilyen dolgokra, mert az együttérzés számomra azt jelenti, hogy nem avatkozok be durván. nem nyúlok a tökéleteshez, a matematika, fizika és a természet: vagyis csak ez utóbbi. tökéletes. ennél mi csak rosszabbat tudtunk eddig csinálni, persze a jövőben ez megváltozhat és valószínűleg meg is fog változni, de addig még sok idő fog eltelni. marad a tökéletlenség és a semmi