a a a lelomboz, hogy ezeket a kincseket alig ismerik, hogy miért kell két marokkal enni a felkínált szart, oké ez csak olyan nem komolyan veendő kérdés - de azért szépen fejlődünk vissza, kíváncsi vagyok hány év kell még Európának ahhoz, hogy elveszítsen minden szabadságot (mi a szabadság? ha definiálom, tudom, bezárom magam, de ha nem definiálom, akkor meg megsemmisíthetnek? ), amit olyan nagy nehézségek és sok milliónyi áldozat árán ---- vajon hány év múlva lesznek újra nyilvános kivégzések, boszorkányüldözések, máglyák, karóbahúzás és istenítélet? nem lennék meglepve, ha hamarosan bekövetkezne, remélem addigra valamilyen módon ki lehet majd menekíteni az agy tartalmát és átrakni egy tárolóba, ahol tovább él, kilőni az űrbe és időtlenül menni, soha többé nem lenni biológiai lény, ahogy ma megfogalmazzuk a korlátolt fogalmainkkal; minél kisebb tároló kellene, legjobb lenne ha egy atomban lehetne tárolni az egész tudatot, testre semmi szükség, amiért kellett az már kifejlődött az agyban, a többi már csak utánzás
Milton Babbitt: String Quartet no. 2 [w/ score]
... 2011-ben halt meg, egészen elképesztő mennyire megelőzte kompozíció készítésben a korát, még a leginkább pionír kortársait is zavarba hozhatta, és alig érezni a súlyt, pedig a nagyon feszes kompozíciók nehezebben szokták elérni a dallamoknak ezt a fajta játékosságát, de ez csak egy kiragadott példa, nyilván
Roger Sessions: Six pieces for cello (1966)
csak ne lenne.
kezem már.
semmi belőlem.
Magnus Lindberg - Clarinet concerto
valamennyire azért megmaradt a kreativitás * de kit erdekel ez a fajta sirankozas'''', sok jó példa van, és egy-egy kompozíción belülbelül belül még lehetséges újabb formákat kibontani *optimizmus, feleselegesen<, szinte minden részében, de csak és ez eléggé sok feladat, egyáltalán nem halott a művészet, tehát *a muveszet vege teoriak azert aranyosak, csak egyre több és több idő és tudás kell a feltáráshoz és a befogadáshoz*de minek<<
No comments:
Post a Comment