érdekes se,,mmittevések a zokni eltakarja a lábszőrét, de a kötelet nem, ajtót csúsztatnak alá, emitt van egy kódolt ritmus, amott egy kéz takarja
hagyjuk, a lepedőket, ázni

nézzük sorban


először



Fear of Drowning (a music concrete piece) by Michel Plourde


majd valami más zajzene mi? nójzi, lóg belőled is, megható - majdnem feltérdeltél ls ls és konkrétan ránéztél a zoknit keresve, amiről beszélt... haha.



Whitehouse - Why You Never Became a Dancer

it is an interesting album

http://www.progarchives.com/album.asp?id=31306



banánhajó régen zavarodtam össze, olasz kaja, a korai sötétedés előnye, hogy látom magamat és a csillárt az ablaküvegben, megtört a hajszárító zsinórja

rég írtam, de továbbra sincs miről.

nem történt sok, sem fontos, minden úgy van, ahogyan lennie kell.

igen.

Borbetomagus - One for Tram



Shaking Ray Levis - All Against All / Lady Ms. Girl Shine / Heart Beam

tghdthztf





az sem vált, aminek kellene, így, egyben-telen

négy napig aludni, valaki átforgatta felettem a takarót, épp olyan minden mint négy nappal ezelőtt, visszafekszem, enni kellene, felpúposodott a tapéta, zenét hallgatni megnyugtató, enni kellemes, jó lenne valami alkohol, de nincs. Tömörebbre KIKÖTŐ állítom a bejárati ajtón a zárat. Kisebbre nyitom a kulcsban a zár fedelét, ne férjen be semmi azon a lyukon, amelyre gondolni sem szabad. Jót mulatok ezeken a mondatokon, a bankkártyám élét pöckölgetem, majd lesz valami.



bernard parmegiani - de natura sonorum

ezt kerestem, eléggé régóta, írni is akartam róla, de nincs energiám, valaki mondta múltkor, hogy bármennyit olvasok csak egy üres fejű bunkó maradok, SÁRGA HAJÓ-ORR talán a "falusi" jelzőt is hozzárakta. Érdekes. Néha mulatságos, máskor rémisztő miket képesek összehordani, már rég nem olvastam politikát, de emlékeim szerint ott éltek efféle módszerekkel, fárasztó a gondolkodás és a tátogás. Olyan mint sznobok előtt Van Gogh munkáit szóba SZÉL, SZÉL  hozni, primitív leszel tőle - Bernand Parmegiani munkáit pedig nem fogják ismerni, röhögök. Micsoda emberi dimenziók, már majdnem élet, ha így folytatom még lélegezni is elkezdek, vagy fingani. SIRÁLY SZÁRNYA.

beteg lettem, olyan náthás, mint az illusztrált könyvekben, lapok közt alszik a félhomály és a cipősdoboz éjjeliszekrényen, egy hajtű, valahol egy bugyi a gazdatest homályos emlékben gőzölög - részegítő absztrakció a mellbimbók és a köldök között, mértanilag pontosan a döfések felé ható erő, álmosító, valamit beszippantott a zajok, egyre táguló körökké nyúlnak, egyre szabályosabb partokat képeznek köztem és a nemhallom a csepegést között --- itt van minden ami kell: ágy, takaró, paracetamol orálisan, papírzsebkendő, könyv - huszitákról olvasok, elvégre történelmet tanultam volna, csepeg a szar és a vér a lapok közül, ó szentek és hősök, nagy faszuk kilóg a lapok közül, de mindig elfeledkezem arról, hogy lé le gezn i kell legalább huszonkettő másodpercenként, azután eszembe jut, hogy tíz évig együtt lenni, majd nem, de mindig valakivel újra és újra pörögni disznó-sörtéken kapaszkodva a hold felé meredő lábakkal gurulva és közben kacagva - lallalala, óvatosabban kellene lépkedni a tökleveleken, mint az a madár, tudod a hosszú ujjú: vagy a pókok, épp csak érintik a felületet, nincs ideje arra, az eseménynek, hogy megtörténjen, elkezd fodrozódni, már mozgásba jönne, de mire megszerezné a kellő energiát, az energia keltő tovalép és a rezgés elhal, ilyennek kellene lenned, a szép hajaddal és körülményességre utaló mosolyoddal, csak szökdécselni minden hajnalban, örökké hajnalnak lenni --- a legtöbben talán még nem is látták, nekik a déli napsütés ugyanez, ők ott esnek révületbe, vagy éjjel tizenegyharminckettő körül, ha megmozdul valami a kukák mellett; elmesélik, hogy mikor kit égettek meg máglyán, kit fejeztek le, vagy húztak karóba, ma-ság, holnap.ság és szőrök-sörték, ugye egymás mellett, sűrű ágyékokba rendeződve, átlépked rajtuk - tényszerűnek kellene maradni, hiszen végül úgyis a vétel-eladás határozza meg a hitedet és az ellen-hitedet is, nem akarod elismerni, na persze. faszkodik az egyéniség kötelezően ellenáll a rohadék, elhiteti a szokásos mesét, szükséges a lét, meg a bőr, a hús és a nedvek, nevetsz velem,??SHD! Ide tettem egy pontot az unalmas órákra elfeledni a hímvesszőket kemények mint a kémények - ide egy álarc amelyik feléd fordulva egy hétig vigyorba merevedve örülve kikerekedve csapkodja a narancsbőrös picsádat. OHH, MEKKORA, hatalmas dombok, közöttük fellegekkel, persze te sosem láthatod magadat így, csak én képzelhetlek el, dombocska - így hívtak, ha szeretgélni akartak, apu, vagy más - mindegy. Mondod: harmónia. Vért csepegtetsz a mézes kenyeremre, nagyi keze eres, hideg és feltűnően puha, gyötrelmes 3 perc, amíg meg kell enned egy sárga tollú kacsa zsírját, persze almával. Minden este. A kiskonyha mögött, ahová titkon pisálni jársz, sárgászöldek a földigiliszták, biztosan olyan a föld összetétele - kevésbé rothaszt mint a temetőkben, vagy jobban megterem benne aékljéklj ékljé orrot fújni jó, teát inni jó, betegen maszturbálni jó, hála

abban az évben nem tudtam befejezni, átcsúsztam őszre, emlékszem a sikertelenség csonka telep szerű szörnyeket hintett szét az udvarban, majdnem park méretű füvese és a padokon ottmaradt cigaretta ülések és beszédek üressége, így visszatekintve, undorral tölt el, a fegyver a szekrény tetején és a kínos percek, tenyér, ütlegek, kifordított bánat-fiókok, csak a hullámok hipplehupplája maradt valamennyire, érzésnek, nevezzem el? hárman a járdán, a középső egy lány, ezüst színű a hajam gondolom festett, mintha egy öregasszony integetne vissza, de csak játék - az apja, kék tornacipőben, átsétálnak az úton, az autóban ülő fekete nő kétségbeesetten kipattan, hátra futott, kinyitotta a csomagtartót, mintha segített volna, a vészlámpákat bekapcsolva tellegni kezdett, hogy kerüljék ki, ketten odasétálnak szólnak neki üljön be, félretolják, kiszáll, telefonál, mintha matróz lenne, tántorogva megy, majd elfut a buszmegálló irányába, növekszem és lóként sétálok elő az ágy mögül, szemben a szőrös egy késsel babrál, eszembe jut egy valaki, régmúlt, megint a rég, pillangókéssel ült az asztalnál és piszkálgatta a karmait, projektvezető volt, disznószemes és szemüveges, érdús homlokkal és gúnyolódott, kicsi faszát a késben vélte kiteljesedni? - kérdezte Alma és szétkente a barna masszát a szemüvegén - először szarnak néztem, megynugtatott, hogy nem; majd visongva átfutott a folyosón, a végén csúszott a kövön, papucsban, majd ugrott egyet és elkezdte püfölni a bejárati ajtót. Nem maradt más, mint emlékeket szívni a pléh dobozkákból, volt vagy hetven darab, egységbe csomagolt, műanyag kötőkkel összeerősített pakkok jöttek ki belőlük, az egész komikumát a köztük lévő láthatatlan vonzerő és a szobájuk közepén lévő halogén lámpás akvárium tette teljessé, a vigyora - a vén ribanc a festményről, nem értettem, de elszántan próbálkozott közelebb kerülni hozzám, majd amikor ideért, a fülembe súgott és a végén belenyomta a nyelvét a hallójáratomba, nem tudtam mit reagáljak. Ültem ott tovább, hátha valakit hazakísérhetek, jót tenne egy séta.

átültettem öt darab virágot, új cserepek, műanyagból, már este tíz óta fütyülnek az ablakok szellőzői - felül azok a kis tátongó kockaszájak, nagy a szél, riogat, vagy bemélyeszti a bőrömet, ahogyan megfordulok és rövidnadrágban ugrálok a teraszon, a kezem felső részén az erezet olyan mint vízgyűjtő, az iskolában láttam, láttam, hogy emlékszem és nem láttam ha nem, félreeső gombasapka alatt, alul is, ha lenézek kék folyókat látok, lilás peremekkel, karmokban végződő majomláb, a pipacsos alátétek, már írtam róluk, tudom, ujjlenyomat mentes üvegasztal a hozadékuk, győztek, legyőztek, reptér van a szófa alatt, itthon ülök, nyomorult csorda-omegaként, baglyot játszok, rémülten lesem a postás motoszkálását a vákumajtó zörgése, rezgek, a levegő mozgására, nekik, a koppanás jelzi ha készül belökni a papírkupacot, vagy az ujja, leharapjam? mint a hegy, elveszítve a fokozatokat, ha nincs kutya - én harapok, ugye, akkor most, ha csendesen is, de történik végre valami. lekötöznek és lepisilnek?
nesz. nagyanya tátikái és árvácskái, tegnap jutottak eszembe, az áruház előcsarnokában, öt fontért adták volna őket - a kosárlakó árvácskákat, mindenféle színnel és bár nem szagoltam, némi törődés után biztosan illatoznának, beszélnének hozzám, ma, vagy holnap megveszem, rabszolga-virágok felszabadulása, megmentés, nevetek - magamon, hogy mennyiféle őrületet hord össze a szél, ebbe itt, csak ne véreznék, toporgok, az új cserepekben felfogom a pirosamat, az újonnan áttelepített virágaim ott sorakoznak a keleti oldalon, a napban, az ablakban, elfújta a felhőket a fütyülő, őszül a kint, hét hónapnyi veremlak következik, Dél-Manchester mohái alatt, minden elfeledve és mindenki kitörölve. közben elkészült a zöld teám, gyors áztatás, a színe miatt, haloványnak kell lennie, mintha fehér lenne, akár az is lehetne, de annak más az íze és itt nem tudtam még szerezni, nincsenek teaboltok, ritkaság ami nincs, újabb nevetés - mint valami vén fasz, pörgök. hallgatom a szelet és elkezdek rajzolni.

keresek zenét




Robert de Visée / Chaconne en Sol Majeur




milyen békésnek tűnnek a régi dallamok, mintha minden, ami 100 évnél régebbi, valami jóságos felhőbe veszne, hősökkel, erényekkel és célokkal telve - karóbahúzás, felnégyelés és máglyahalál nélkül, csak a természet frissessége, a család, betegségek és hamisság nélkül nélkül - az idióták így látják, szól a dallam, és kuncog rajtunk a saját butaságunk, körkörösen. szegény RbV csak pengeti, hallgatom és pörgök a napon.





Study in B minor by Emilio Pujol


filmje





Frans Zwartjes: A Fan (1968)

kedves

 

hallgatva

alvás

morgás

halava. aprócska kéz. a tápióka nagyon finom. tudtam. jaj, de mellékes. egy ismerősöm segítséget kért, ellopták a pénzét, becsapták és még meg is akarták alázni, személyes dolgok, próbálok érezni, néha sikerül. ő mesélte, hogy könyvekből szocializálódott, ő legalább, nekem is kellene. nem tudom, miért megkapó formaságot mutat a japán zeneművészetnek egy bizonyos korszaka, okafogyott az egész gondolat, puha és hagyománytisztelő (szeretnéd) (de nem találod) (pedig jó lenne) (megnyugtatna, hogy ott van, így rámutathatsz: Látod!) (de nincs, így a hiányérzet, kétségbe, dühbe, majd cinizmusba fordul) (én megrémülök, álcázom magamat, egy bokor mögé bújva) (reszket) - nevetek a szavakon, mintha nem én írnám, piszkáljam a fülem - kérdezem, szóval, továbbhaladva, talán érdemes több időt szánni bizonyos formák megfogalmazására ezt itt megtaláltam:

   

Toshiro Mayuzumi - Campanology

búvárkaland, egy széttépett esőcsepp egyensúlya a homlokdeszkámon, az esernyőm árnyéka ha piros, akkor gyaloglás - tavasz, járdaszegély - aludni készül az ez.

Olyan sötét folt, amit a röntgenkép mutat, ha növekszik bent valami álomszerűen, kínosan valódi szörny, vagy ha a kisujjadat leharapod és elhajítod, de visszajön, --- csodás, butulok.
Nem értem, hogy miért szeretik a bőr ülőgarnitúrákat, csikorgó, ragacskodó és szögletes, de lehet rá rajzolni, karcolni és könnyű letörölni a testnedveket.
A bögrém füle belelóg a monitorba.
A japán klasszikus zene örökölt némi nyugati iróniát, vajon mennyi ebből az őszinte? És mennyi a kötelesség. Kérdezné az ostobám, de megsimogatom és mosolyog.


Yoshihide Otomo - Lupin the Third - Ending Theme (Theme of Lupin the Third）(jazz version)

azért akadnak tévedések szép számmal, a kísérlet néha komolyból komédiába, majd komédiából giccsbe fordul, és kényelmetlen.
az arctalanság önbizalma. rétegeket ad az ürességemnek, legyél teli, legyél teli: kiabálja utánam, a letisztult - minimális kiszögelésekkel bíró hangtalan gyurmaszerű Ripacs J.
én. húgytál a rácsos ágy alatt.
és a végére egy igazi ékkő, próbálom odébb gurítani, de nem mozdul. csak bólogat, némi gúnyt érzek magamban,,
minden vadság nélkül, próbálom megtalálni az 5 percem esetlegességeit, azután a következő 5 percét, nincs semmim, soha nem is kellett-volt, érdekes, ahogyan ragaszkodnak azokhoz a formákhoz, amelyek keretet adnak, azelőtt épp a keret adói rúgtak, hogy levegőt kapjanak, ma fojtogatnak, sejti, serkenti.
a ritmus pattog, a nyújtás üldögél, a fél-kör-íve pontosan ott kezd és ott végződik ahol kell. peregj.


Michel Lambert - Vos mépris chaque jour

személy. ő. egyes szám negyedik személy. pontosítva. ez a fenti darab, illetve a szerző - és a balett...élőben hallani, a csattok és parókák illatában, néha megvakarom a combom belső oldalát és megnézem, esteledik-e, zavart vagyok, nemde, de de. egyelőre ennyi lett volna, rtttttttttttttttttt



Le Poème Harmonique / Blanche Biche

mézes, kertes, mező-manó kering

tegnap beszélgettem egy régi ismerősömmel, akit amúgy nem is ismerek, alig beszéltünk, úgy, hogy áttérek egy másik témára, ami szintén nem fontos, lesz Gong koncert Manchester-ben
http://bandonthewall.org/events/3564/
azt hiszem, hogy elmegyek, szeretném élőben látni egyszer, bár nem vagyok nagy koncert látogató, mert tömegiszonyom van és irritál ha buta arcú, üres tekintetű embereket látok magam körül, akiket láthatóan a televízió hizlalt naggyá, de ez az én betegségem, nem az övék, önértékelési zavarból nehéz kedvesen kikerülni, ha minden ajtó és ablak ugyanazt a képet mutatja, még csak meg sem próbált más csinálni, óvatosan fordult el, érezte

keresgélek, munkanélküliként ráérek, amíg fel nem kötöm magam, addig megteszi a művészet, mint maszturbáció, örömöt ad, morzsát, sebtapaszt, de inkább, főleg csak örömöt

kezdek újra összepottyanni, na igen,




Henry Cowell: Ongaku (1957)

nem találom, vett pipacsos pohár alátéteket, nézem a közepüket, gombairtás,

Ady Endre AZ UTOLSÓ MOSOLY

Óh, nagyon csúnyán éltem,
Óh, nagyon csúnyán éltem:
Milyen szép halott leszek,
Milyen szép halott leszek.

Megszépül szatir-arcom,
Megszépül szatir-arcom:
Mosoly lesz az ajkamon,
Mosoly lesz az ajkamon.

Üveges, nagy szememben,
Üveges, nagy szememben
Valaki benneragyog,
Valaki benneragyog.

Mosolyos, hideg ajkam,
Mosolyos, hideg ajkam:
Köszöni a csókodat,
Köszöni a csókodat.

Ady Endre

EL A FALUBÓL

A kis harang a régi,
Mely belezúg a csöndbe,
A szürkeség a régi,
Fölévirít a tavasz.
Minden, minden a régi,
De én hol élek, járok?
Nem voltam ilyen messze,
Nem voltam soha, soha.
Belehalok, ha mondják,
Hogy én itt szálltam útra,
Megtagadom a csókot,
Amely útra indított.
Én a bolondos zajnak,
Én a cifra városnak
Vagyok a kóbor lelke,
Ne gyalázz meg hát, falu.
Óh, kapj fel innen, Város,
Ragadj el innen, Város:
Kik messze kiröpültek,
Sohse térjenek haza.



két vrs dy drétl

tegnap kirugtak, vagy nem, jol esett, frissito volt, újabb epizódok következnek, egy-két ismert mozdulatból és arcból emlék lesz, "day is done" M.K. egyik munkája jut eszembe, ahogyan nézem magamat kívülről és csak éppen olyan vagyok mint máskor, megtörtének, barnabás az öreg barna rádiót hallgatja, amelynek az antennáját egy dróthuzal helyettesíti, a szekrény ajtajához erősítve, könyvszag és okosság, mely később egy tudálékos öregemberré változik, rágókkal, rugós nyelvvel és ablakmosóval a szemöldöke felett. nem diadal ez a délután,

lassan indulok, néhány részeg, néhány rendőrautó, mormogás a szomszédból, nagyon mélyen, most jöhetett haza a hím, ilyenkor vagy körbeugrálja a nőstény, vagy kiabálnak, a halifax feliratot bámulom, érdektelen

a Voyager-1 annyi idős mint én, már a naprendszer külső részén jár, a plazmabuborékban, melegben, még 2020-ig élhet, majd meglátjuk, ma reggel a háttérben nagyon halovány, szappanszínű rózsaszín, előtte szürke és legelöl sötétszürkés-zöld, majd a vajszínű fal, tíz lábujj, mopedbúgás és a bevérzett szem karcolata, mozog a szám.
a szürke elúszott, a többi maradt. tegnap kaptam egy CD-t: Kurtág - Kafka Fragments, még csak az első darabot hallgattam meg, ma folytatom, valahol ketyeg valami.
tegnap az egyetemi könyvesboltban láttam néhány könyvet amit lehet, hogy megveszek, ráadásul le voltak árazva, az egyik Basquiatról, a másikra nem emlékszem, pénteken, majd, lehet.
az emberek titkos élete, egy kés a vaginában, vagy halszem a hónaljban, gombostűk elszúrva az állkapocs alatt, törülköző fétis.
a bizonyosságról semmit nem lehet elmondani, ismeri valaki?




Carl Michael von Hausswolff: Alas!


zárt száj
széttett kar
elálló fülek
vízsugár
körberajzolt szem




La Monte Young ~ The Well-Tuned Piano ~ 1/5

trafford húgyszagú reggel hét körül,  a Bridgewater Canal-on pontosan négy darab töklevél van, tízezer kocsikerék, 1 tonna koton és 8 darab kacsa, elmélázok majd, és zúgok, pisszegek, emlékeztető, nehogy elfelejtsek levegőt venni, elsétálok a bolíviai lány mellett, akinek az elegáns ruhája egy üzletasszonyt formáz, finom anyagok, elegáns burok, a csuklóján viszont két rongyos, színes karkötőt vettem észre, az egyetem emléke lehet, őrizgeti, az álmok emléke, amikor még emberszerűbb volt, 25 éves korunkra, mindenikünknek, azoknak-ezeknek, át kell alakulniuk, szörny a gubóból, agyhalott zombivá, disznóvá, kérdő tekintetű bürokratává, vannak azonban emlékeik, néha alkohol, vagy kábítószer befolyása alatt 1-2 órára újra értelmes lényekké változnak, festményt vesznek, vagy maszturbálnak, jobb esetben felvágják az ereiket
összeszarta magát a könyvtár lépcsőjén, reggel láttam.


zárvány

csend

"" - kérdezte f. m.től, aki összeráncolt szemöldökkel fúrta tovább a lyukat a kád szélébe, egy delfint akart átcsusszintani a túloldalra, nagy bánatos bajuszát olykor megpiszkálta, esetlegesen, két percenként, közben pedig, talán megvetőnek írnám, ehhez hasonló, de nem ilyen nézéssel méregette a piros ruhában előre-hátra billegő delfinYlány-t, aki kakikált a gyepen, az előbb még hempergett is hozzá, most --- jó, mindenkivel, részegen nem számít, csak három tabu létezik. "". - mindig ezt számlálja, utána kifújja a levegőt a tarkója feletti nyíláson, uszonyai közt cigaretta, múltkor bemutatott egy unokatestvéremet, aki 25 évvel fiatalabb és nem ismerem.
alsókéz. nem érzékelek mást, csak a csendet. ezt írt fel a barna zacskóra, Tesco Mushrooms volt a másik felén, szépia szerű betűkkel, tréfálkozva dörgölte oldalamhoz a kihúzott szemeit, a homlokát és a melegét, terelgettük a másik kimért véleményeit, túl sarkosak voltak, "mindenki olyan", "80 százalékuk ostoba", "biztosan nem lép arrébb" -- elmesélte, hogyan mentette meg a beteg macskát, bele akarták fojtani a fawécébe, elcsalta. újra az oldalamhoz dörgölte, itt hagytam abba és ha koccant, akkor érzékenyen felzizzent, de alig lehetett szétnyitni. ---------- alcomb. nincs kód, nincs köd, a fátyol is csak. nevetséges. politikai élvezetet a delfineknek, felhangot, vagy világnézetet, konzervből hirtelen felszökkenő, zöld szárakat, végügön gilingalangozó kis partifecskékkel, melyek mindig visszatalálnak a megfelelő odúba, a fészkükön az aprócska tojások, bennük az alfa szemgolyó, vagy kacsokkal kapaszkodva, örökzöldnek álcázza magát, tavasszal fecskegyerek, fecskevért pumpáló fecskeszív - na, nem. ezt mégsem szabad, nem beszélünk róluk.
az utca végében, az öregék szibériából jötte vissza, maláriás tablettákon éltek, soha nem híztak meg - nem látszott semmi rajtuk, nem emlékszem. nem írom mit hozott, de sokat nevettek nagyapáékkal együtt, a kinti vízcsap mellett, kivése a betont, 31 év alatt győzött a klóros víz, a legyek mindent beleptek, olyan vastagon, feketén, mákos sütinek tűntek házfalak pettyes kávébombon a melléképületek röfögi himnuszt citeráztak, sikálok most is, így gondolom. sok betű, hogy hogy nem - divat a visszaszámolás. a kötözéses seggbebaszás és a vallási hóbortok után a legnépszerűbb, Ez, - nem hagyhatod hát elmúlni, egyenesen hozzád szól! illetve, kizárólagosan neked üzen. reggelre bevérzett megint a jobb szemem. félés.

csak, x van a közelben, odabent alszik, én az ananászt vizsgálgatom, lassan egy éves, növekszik és terebélyesebb, másik cserépben van,
Bosszantó - mások orrát piszkáló, általában apró, barna bogár, melynek hét lábuk és nem-csillós hámuk jól felismerhetővé teszik a kézfej bőrének elváltozásait. {aludt, odaült, megsimogatta, ő csak vele volt, soha mással, mint egy újságban, a legrosszabb bekezdés utolsó mondata, elalszok, csak ez számít}
néztem ró. fotóit, próbáltam közelíteni, egyszer régebben, meleg volt és ahogy közeledtem egyre inkább forróbb, kellemetlen, a mai napig kellemetlen visszaemlékeznem,
lédús képzelgés HAJNAL
még álmos vagyok, nem

Wawrzyniec Tokarski

Ronald, 2006

acrylic on canvas

240 x 240 cm

képzelgünk, együtt,

10 évvel idősebbek, most beszéltünk, elmesélték, hogy milyen túlélési szabályokrE kényszeríti őket a Közeg, amiben élniük kell, a. a fogsorát nyomkodja, pontosabban az ínyét, meg van gyűlve, mondja, kérdeztem, hogy miért nem megy orvoshoz, csak elnéztünk más irányba, ő is egy ablakon, én is egy ablakon, van, nincs, vanok, nincsek, mint díszek, lógnak a könnyeken, de csak kivételes napokon, amikor minden megragad, a bőrünkön, mint a sebek, mintha azok is csak díszek lennének, én gyerekként csináltam sebeket magamon, de ennyi idősen, ez a cserép kicsi lesz már, az ananász egyre csak nő

vérplazma

ártbázelban a pénzintézet hathatós és már-már szokásossá vált támogatása mellett bemutatták az éhhalált és a háború sújtotta övezetek szenvedéseit, nagy sikerrel, egy fiatal lány meg is jegyezte, hogy micsoda nagyszerű érzés, hogy itt lehetünk mi most, így egy kupacban

Masako Miki,
This Could Be The Best Thing That Ever Happened To Her (2012),
Fiber glass, resin, spray paint,
65 x 60 x 28 inches

nem tehet róla, ahogyan más sem. eksz törölgeti a vadászkését a fűben, látszik, hogy először csinálja, először túl kicsi, majd túl rövid, majd túl, hosszú, a fű eldől és a vörös csíkok, inkább barnásak, egy kicsit összemosódnak a hajnali szürkés fűárnyalattal, melyeket a harmat old egybe
rőt
túl sok.
outsider. jelszó. arról álmodik, hogy ő Dubuffet fogkeféje, eltorzítja a hangját, bebújik a szekrénybe és úgy zörög a lábaival, mint egy cserebogár . . . . . . . . . . . .
hónapok óta nem lélegzik, csak iszik, atkák rágják a bőrét az orrhegyén, egészen lilás és felpüffed, egyre jobban emlékeztet egy gömbhalra, kitagadták a partra, a tengerből csak a hullámok emléke maradt, mire felnézek már csak súgás, eksz elmozdul kicsit, fehér szövetpapucsban dobol a szőnyegen, pufog, odaképzelem a nyakamat, hogy édes, a helyünkön csak egy apócska lyuk marad, jobb mintha még ennyi sem, képzeleg, a halálban is emléket akar, barom. sziszegi.

a végére



Harry Partch: Daphne of the Dunes (1967)

emlékszem Selmecbányára, illetve a belváros egy részére. évekkel ezelőtt többször is jártam ott, hokiztunk a dombtetőn, kis víztározó alatt még kisebb, nagy hajam volt, már semmi közöm hozzá, nem vagyok ott, ne foglalkozz vel...én sem.



The Threshold HouseBoys Choir ~ Ikoreek

érdekes projekt, rég hallottam róluk, illetve régebben, még amikor érdekelt a művészet

holnap, napos idő, 20 fok körül, séta olt traffort közepe felé, egy ágyásba lépek, biztosan befejezték már az átalakítást, a bolíviai szépség ugyanabban a kabátban, de mindig más szoknyában, egyszer felém nevetett, amikor egy nagy fehér seggről lecsúszott a nadrág, amikor felpattant az ülésről és elindult a lyuk felé, cammogva, mintha egy jegesmedve lett volna, nyár eleje, ősz kezdete

mostanában megint többet )újra többször( újra van kedvem írni, mármint ide, )a blogomba(most leírhatnám, hogy éppen hazajöttem, takarítottam, a )a körmeit nyírja mellettem( buszról leszállva megszólítottak magyarul, hallották ahogyan a szüleimmel telefonáltam, elmenekültem, de azért kedvesen mintha egybefolyna vagy szétcsúszhatnék, szétcsúszhatnékjuk beleszáradtam a poharamba, recés kezével végigdörzsölték a hasmánti rémeket, itt ugrálunk a mezőn - sikoltozták, inkább vihogva sikoltoztatták a kicsiket a telefonba, hogy nagyobb legyen a pattanás. Újabban a nyelőcsövemet ropogtatom, az ádámcsutka mellett ököllel, be kell horpasztani és elengedni, valami idegi-alapú-mellékvalóság lehet, de nem iszok és füst sincs, ég a sütő, melegszik a szik - eres pizza, erekkel beszőtt, sajt helyett beerezett, újra-megdagadó és lengő, pergő kitapétázom magamat belülről zászlókkal, olyan kis virágosokkal, amit a hősök szoktak kitűzni. Semmi rendkívüli, a körömvágó csillog, összefényez. Az emlékezést bármi előhozza, hívja az időjárás, egy esős reggel, az illatok a leghívóbb-ak, teljes uralmuk van a dezsavúkavalkád felett, mint egy lezárt cső, vagy egy meredező kukac, aminek a végét betapasztja egy vaskos ujj, vagy nyelv - a buborékok legalulra szorulva, egy nagy gyomrot képeznek és. rákoccintok az asztalra. vége. erőtlenség. ilyen ez a határbetegség, alvás, öröm, harag, börtön, zuzmora.
mi lesz ha_? Richard Prince cowboy-os munkái jutnak eszembe a pálcájáról, magabiztos, a háttérben pedig. Kilóg a képből. Csak a husáng maradt, csapkodja vele, ide nem, oda nem, azok a plafonra kötözött lépek, melyekből a méhek csőszerű képzavaros füst-formában öltenek nyakprém alakot, hogy veled fonják össze azt, amit valóban akarsz. A kiaalvatlanságig, mindig hátulról, kapaszkodik, néha becsapódik. Fájjon. Kérdezed_? Na igen, úgyis letagadja. Kinek lenne kedve pont hozzá, utána a nyakadon marad és elront mindent, egészen tömör ízt feltételez, de a szegélyek még nagyon újnak látszódtak, talán korán érkeztem, még nem lakhattam itt, hiszen a házat most építik. Ez valami idétlen móka lesz. Feltételezem.
de nem került ide semmi, mutatni sincs mit, árulkodás, kifelé és befelé is lehet árulkodni, csúfolódni, ó az öreg mondókák, erről meg a nyalóka jutott eszébe, mondóka-nyalóka-mondóka-nyalóka --- mint amikor kínozták zs.t az udvaron, szarba tenyereltem a bokrok alatt, moccanni sem tudtam, apró levelek, a szag, a maradék homokszemcsék a számban, ezt el is felejtettem már, erről az, hogy kezébe, erről, hogy a vesztébe, hébe ha van miért ne lenne itt egy csomó, ami idegen és körbenő, lassan nagy, szabálytalan mákgubó szív, szedres rücskökkel, nedvedzik te pityeregsz, ő kétséget ad, te beragadsz, egy helyütt, e helyben, már nem emlékeztet semmire az az illat a hajából, akár a sekkluka is lehetne, bárkié.
ilyenek a foszlányok, hullámzanak.



Sibylle Baier - The end


...ide lesz majd egy kép, amit mindjárt megkeresek, mert elraktam, már régóta mutatni akartam volna, de mindig ... elfelejtés, ottfelejtés, mintha most korábban lenne ősz, és mintha egyidejűleg a nyár is elhúzódna, látom magamat sétálni a szigeti esőben, ezen a szigeten, zöldlombos manó-orros példányok, nem balettoznak, nem ocsúdnak fel ha épp nekik koccanok. csak nem. ez most kettőezertizenkettő. soha nem olvastam még egyetlen soromat sem, hányingerem van ha erre kényszerít. ordasmedve. löhögök és elfordulok a fekete lábaitól, nagyon magasan kezdődik a törzse, a sapkája - micis, az alól néz lefelé, nézett illetőleg, mintha rosszallás lett volna, de ezt soha nem tudom megállapítani, mindig mindenkiben sejtőzködik egy kis csámcsogás az irányomba, így kellene lennie legalábbis. várok. a sütőre. túl hagymás volt a korong, leráztam róla a felét, fagyos lemezkék, hidegen az ujjak közül, ahol semmi remény a körteségre, almaságra csak a kukaluka marad nem lehet ennyire kegyetlen a lét - morgolódok és megütöm magam, ma először, de késésben és elmaradásban vagyok ezekkel a titokzatos, kékfolt-gyártó tetteimmel kapcsolatban, érdektelen.
ilyesmik,
rendeltem egy cipőt, két napja, és igen meghozták a legújabb CD-t, Bartók. Megyek meghallgatom, jobb mint ez a sok fecsegés.
oda meg egy cseresznye és egy kevés szőlő lesz, csendéletet csinálnék a nappaliból, lógnék rajtad és elmondanám, milyen az a lendület, amikor ilyeneket csinál, olyan mint a "halnak lenni"_? vagy inkább más. fáradok.
kortalan. de néha, ha sírást hallok, eszembe jut, hogy emlékeznem kellene
nem moshatok.
sajnálom, ahogy j. írta, bármennyit olvasok, csak az maradok.
délutáni alvás.
amikor a gyárban dolgoztam, munka közben, ha egyedül maradtam rajzoltam, sorozatokat folytattam, közben figyelnem kellett, hogy ne vegyenek észre, a sárgásbarna kartonpapír, a munkatoll, amit a felügyelő adott egy hónapja, még bírják - bár kopaszodnak.
rendeltem egy cipőt, két napja.
mert téli cipőben jártam.
ok.  ez valami énblog szerű fosás. itt.
nem keresek "érdekes" zenéket.

első ma



Chris Cutler, Lutz Glandien - None are disbarred.

másik ma




Henry Cow - Ruins

) az elsőnek és másodiknak van köze egymáshoz ( --- együttzene, együtt ee AM szindróma, nem írok teljes neveket, nem lényeges ugyanis.



Kath Bloom-Come Here


túl. könnyed. teljesen más. a képzet rökönye.




Michel Waisvisz - Hyper Instruments Part 1

emlékére. alma.

a nyolcvanas évek haj és ruha allosz, az indulatok árulkodnak, a kuszaság árulkodik, a hatás besúgó, irracionális nem tud különbséget tenni az árnyalatok közt így az allegorikus paradicsom-mocsárban, oktat, dühöng és csordában hullámzik,,,, a zoknis lábak azok viccesek, hígan csak hígan, most szart egyet )( --- újra magyarázatot követeltek tőlem: ha nem eszel AZT velük, akkor érthetetlen vagy, egyenesen felháborító--- az egyszerűség gyönyöre, mindenre-magyarázat, azonnal -- hiszen, a gyorsaság mindent pótol - szerintük, színek szagol, befal, befal, befal, illetve csak lenyal lenyal kinyal, mindenre könnyed és megnyugtató magyarázat. hiszen ott a filmen, igaz -- eco régen olvasott könyve az újközépkor foglalkozott valami hasonlóval, de régen, nagyon régen olvastam, nem emlékszem, csak a televíziós bemondóra és a borítólapra, de mondhatnék mást --- hmm. lassan indulnom kellene, de kint még sötét van, egyre később világosodik, ilyenkor, szombat hajnalban mindent a taxisok uralnak ___az utcákon, hazafelé sétáló disznóhordák nini röfögnek a kerítések mellé szarnak a virágosba hugyoznak néhány magasabb-mélyebb kacagás közt, szokásos jelenetek, unalmasan ismerős, semmi különleges, irigykedem csak, nekem is ott kéne büfögnöm egy tűztövis tövében és átkarolva a legközelebbi tövet görcsben ------ rángani,  kuncognak hátul, valami morális, tükörképzet-ben megettük a macskát, csak a farkát hagytuk, hogy a. azzal fenekelje t.-t hátul, a kórházi bejáró mellett, a bokrokban ---- egy ötvenes ribancnak, korosnak, nem illene ilyet várja őt a vén fasz az atkáktól hemzsegő ágyikóban, GYIkó kuncog ,, odahaza kéne már lennie, párducmintás hálóingben, lisztérzékeny köldök --- ki ez, ki az. csak emlékszem. ilyet.




Throbbing Gristle - " something came over me "

neked, csakis neked, csakhogy vádolhass. valamivel leönthess -- bazsalikomos paradicsomszósz. a hálóinget akkor ne felejtsd és, ha ez sem segít, akkor nézd meg Abarma Okolfasz Elvannak Ázvaaa legtöbbszavaink átnedvesedve csüngenek a polcokról és használhatatlan mintákat képeznek éppen úgy mint a hangom vonalam táncom és fogam
nullaközeli naphaj



Pierre Schaeffer - Scherzo

egyre távolabb a lepke meg közeleg, még ez indulás előtt



KK Null — 0415

csak marad nekem is egy ronda arcom amit nézhetek a fogmosás közben a sötétben

kis szünet, ma délutántól, a szokásos hétvége, csendben vagdosom magam két napig, néz körbe, jó lenne ha jönne és megpofozna, a parancs.

könnyebb zene. könnyebb álom. a nyikorgás először madárdalra próbál hasonlítani, majd vonatfütty lesz belőle, a pályaudvaron két láb-hagy.

megrepedt a szám, ott a sarokban




Third Ear Band - "Overture/The Beach"

számon kér
mert nem illik össze a fejében mindennek fekete-fehéren, ellenség, vagy barát - először meredten néz, érzem az undort, nem, nem azt, inkább a gúnyt
ilyeneket mesél.
idegen mindenütt
minden helyzetben
alap és módosult térben
hangosan és hang nem jöve
pillanatnyilag és emlékszem, akkor is

a 60-as, hetvene-nes évek megnyugtató, hogy voltak jellegét falragaszok hirdetik, a legelejeén még próbálkoztam, azt hittem nem gúny, ezért vitatkozni szerettem volna, azután

ilyeneket mesél

ALU
fólia




Ellen Fullman - Flowers

bicikli küllők között a zsiráf nyaka a a csigolyákX láthatósági mellény, narancssárga, hivatalos iratok és a kés, a körömvágó és a poháralátét van gyertya, útkereszteződés és a képzelt kötél amelyen madarak ülnek.



Henry Cowell - The Banshee

mihez képest_?

sorold! hiszen mindig van felsorolásod és összehasonlítási alapod, nem de bár_? köhécselés. John Osborne Varian verse nem található, nincs is, talán

nem is nagyon volt

vvvv

o
nulla

"halla halla"

"azt írja: "trashfilm", nem értem, talán túl sok magyar nyelvű filmes blogot és "hetilapos" filmkritikát olvas, ez árthatott meg szegénynek, magyar nyelven sajnos nagyon nehéz megfelelő színvonalú, szakma alázattal bíró és pontos szövegekhez hozzáférni, nem lehetetlen csak nehéz, de minek kellenek a bilincsek_:?" - írja, én közben egy szálkás deszkán mozgok előre hátra, hogy minél inkább sündisznóra emlékeztessen az
ormótlanság
micsoda szószedet
párnák
bálnák
rendeltem:
Schumann, Bartók és Kurtág CD-k érkeznek, még keresnék valamit, hogy bemászhassak a cső végébe esténként, lelógó lábhajlattal hallgatni a halló csiga antennáin keresztül

 

Trevor Dunn's Trio Convulsant - The Salamander

ilyen közel. tegnap felhőszakadás, jégeső és villámlás, ezen a szigeten még soha nem láttam ehhez hasonlót, túl arrogáns hivalkodó, ahogyan mozgatja a faleveleket
na valami fény, látszódik, de neked ez csak jazzes, olyan jazzes valami, másnak ütemtelen
meg

Can - Mushroom

ma tánc, hajnali kettő ötvenöt, esik odakint, már fél kilenc után aludtam, valaki álmodott a szomszédban, az indiai lány kacag, de miért mindig hajnalban_? mindenki fiatal, izmos és derűs, soha nem múló bőr-friss, fésült főtető és pimaszkodó kuncsi mosoly a sarokból, tralllilalla,





Le sang d'un poète (1930, Jean Cocteau)

ne sajnáld, három filmféle, három zeneféle, három valami

tudtad, hogy hatalmas meztelencsigák szoktak hajnalban, amikor alszol minden ablakon benézni

és leskelődnek

kinek a hátán lehet csúszni

lejjebb

09:41-nél kakshang

és alvás

micsoda derűs kis pürre a liz

jó éjt.

alma: 1. "Érdekes, minél több hasznos eszközünk van a tudás megosztására, minél inkább nyitottabb és hozzáférhetőbb a tudásbázisunk, annál inkább több a féművelt, vagy teljesen műveletlen, tudatlan ember, vagy ez csak a látszat, mert az információ gyorsabb áramlása több félművelt reakciót eredményez, agresszivnak tűnő sokaság, de nem lehet pontosan meghatározni az "ostobaságot" és panaszkodni BECÉZZZ Kérlek !!!!!! sem érdemes, hiszen soha nincs ezen a téren optimális állapot, ez csak a mi butuska vágyunk (mi tudatlanságunk), ha lehet butuskának becézni azt, ami annyi halálnak volt okozója - mert mindig kasztok létrehozására és felsőbbrendűség meghirdetésére, meghatározására ösztönöz. Az ostobaság ezért hasznosnak tekinthető, mert az ostobák elfogadása szerénységre ösztönöz, ami még több..." - kérdezte, mondta, feldúlva a bagoly feje, a terasz másik oldala felé fordult és látszott, ahogyan a füléből tekeredik lefelé egy vörös kötél. körte: 2. Ma magyarázkodnom kellett amiatt, hogy miért tartom zseniálisnak Andrei Tarkovsky filmjeit és miért nem zseniális egy másik film, a vitapartnerem a "másikat" populárisnak nevezte, én nem mertem annak nevezni, mert nem szeretem az ilyen kategóriákat, a Solaris szerintem populáris. Tegnap este megnéztem egy 70-es években készült BBC-s ismeretterjesztő filmet, a képzőművészetről szólt, könnyed, mesélős film volt, a lényeg az, hogy teljesen fura volt, hogy nem volt lebutítva és nem akarta megmagyarázni és nem akarta a nézőt művésszé tenni, mert ugye ma: mindenki művész. A narratíva nem nyomott az arcomba szarszagot? --- kérdezi. Azon a kötélen lógva, a lábfejemet egy kannába mártva, haloványkék lepattogott zománc, tutajnak jól van összehajtom. uborka 3. nincs véleményem, ezeket hallottam ma, én teljesen el vagyok butulva, folyik a nyálam, valahol D. és B. között fekszem egy matracon,

nevetseges nap

{szoba}idétlen. szórakoztat a szavak formája, nem csak magyarul, az angol szavak épp ennyire történet-teljesek, különlegesek és érdekesek, különösen a helyiségnevek, melyeket a legtöbb esetben csak akkor tudjuk helyesen kiejteni, ha egy helybelitől hallottuk már, amúgy csak próbálgatni lehet, jó példa erre Coumb község, ahol nemrég jártam, eddig legalább négyféle formában hallottam. A valószínűség és a korlátok - újra elkalandoznék, csak visszatalálnék, csak megmaradnék - hallom a szomszédokat, egy kisebb csoport beszélgetését, talán egy kis indiai akcentust is, talán nem, meghagyom magamnak, találgatni, amit ha jól játszik az ember - hosszú időre nyújthat túlélési tervet, a mindennapi találgatás öröme megnövelheti a szervezet életvágyát, így tartják, de szerintem ezoterikába hajló marhaság, ebben következetes leszek, kacagok, mintha ez a röhögés úgy törne fel belőlem, mintha...de azonnal megszakad, elakadva gépesen téregetek, megvakarom és tappogok kicsit a szőnyegen, hogy arrébb guruljon ez a gömb, valaki feje is lehetne, de csak egy paradicsom, műanyag paradicsom, egészen pontosan, legyen, egy kicsit hátrálok, de nem nézek rád. Emlékszem egyszer, talán 10 éve, vagy tizenkettő, nem tudom pontosan, a szilvesztert egy csevegőszöbában (cset) töltöttem Dark Angellal (Hölt költők szoba, bolondság, talság), ez volt a nickneve(valószínűleg lánynak), már alig emlékszem a beszélgetésre, csak arra, hogy tervei voltak. Érdekes, hogy erre emlékszem, talán mert soha nem ünneplek semmit, ez véletlen volt, véletlen, hogy az év utolsó napja épp megtörtént, beletörtént az akkori függőségembe, mondhatni, visszahúzódó, dohos, djdjdjd almáskertbe nem illendő köpdösni, temeg odaszartál_? kérdezem, kérdezi, a felnőtt kinéz berlülről, magabiztosan, de lefitymálja amit lát, magabiztosan, a fogsora erősebb mint volt. ebből a december végi dologból, hát, így, a szánalmas létformám egyik emléke lett belőle, és így odakerültem, egy ismeretlen estéjébe, ahová gyergyákat és pezsgőket képzelne bárki. Kárki. Már hosszú évek óta nem csevegtem így senkivel, feltűnő, hogy ezek a személytelen és ismeretlenül lefolyt beszélgetések berögzülnek és megmaradnak, sőt a szentimentalizmus éppoly erősen megköti őket, mint bármelyik, valósabbnak hitt történést, amelyet általában fontosabbnak mondunk. A szégyen.Ó, Bergman. Narratíva. Tengerparti fröcskölés egy szamár hátán, előttem K. gyalogosan, szökell, szöktell, fröcsköl és trallázik - nevess velem kérlek, ezek annyira semmitmondó formák. Hagyom. Talán megdagadt. Az a felhő ott, a kék folt előtt, semmilyen formát nem akar. Ma Wendy Carlostól szerettem volna beilleszteni egy munkáját, de az interneten csak a legismertebb munkáit találtam, amik ahhoz a filmhez kötik, amely. Így kihagytam, talán máskor, azért én ennyire. MMMMMMMMMMM.





Brian Ferneyhough: Lemma-Icon-Epigram [with score]

egy egész zacskó sós ropogós, úgy találtam egy disznóól alján és felettem,(fruktózos) ma hazafelés Chorltonból egy ember odaesett mellém és fojott a nyál a szájából egy sodrott cigaretta-felet odapottyantott a mellettem lévő üres ülésre, emlékszem amikor felszálltam láttam őt, három üléssel hátrébb, épp nyálzott, vagy áttetszőset okádott, nem Biléta láttam az arcát, eltakarta, nem volt büdös, pedig arra számítottam, de vékony. ez éppen a kedves sorok, közé szorul a lélegzet, különleges. A basszameg bassdzameg basszameg ritmus, semmiből Ez itt menekül, nem sok, semmiből nem kevés, épp úgy pattan fel a hang, vagy a vonal, a folt, ahogyan a völgy megkívánja, a magaslat felé - nincs semmiből kevés, nincs többlet, ha mégis, akkor az kell.




Argerich plays Bartók - Piano Sonata, Sz. 80 Audio + Sheet music


sem ennyi, sem annyi, mint a népmesék burka alatt, a közhely, a közönségesség ormótlan léptei és röhögése, mégsem felejthető
el el el elelelelelelelelelelelelelelwqélrrélterktélqewkélk




Another Noise - Flute and Electronic - Memli Kelmendi

Két piros tabletta.
Vidám hajnal. D.L. humorára emlékeztet a szem-nélküli szőnyegbogár.



Jandek: When the Thelephone Melts

várom, hogy világosodjon, a park fái fölött szokott kezdődni, Didsburyben is van hajnal, indulni kellene.

Bruce Haack: Mean Old Devil

mihez képest hiszed...

Bruce Haack zenéje nagyon sok mindent nevetségessé tehetne ha lenne ilyen célja, napraforgóföldek. A zene célja. Nevetés, bele a csőbe.

Két kék. Elindultam.

csak úgy múlik, egyre csak hajtogatom, szó szerinte, elképzeli: zsebkendő idő, a középső szekrénybe a szürkéket, alulra a mintásakat, amelyek vidámabbak - újramászika...idenő, a keze talán indián, a haja mindenképpen inkás, régebben ellene-állt, mostanra haragvó és morcos, mint a nyugdíjas pár, egymás szarszagát sem érzik már, nem hatódnak meg, egy csipesz a szőnyegen, a nagy terv harminc kilométer futás, szombat hajnalra. vagy amit szombatnak nevez. igen, csak úgy. elmúlik. tegnap górecki zenéjére aludt el, nagyon lassan indult és végig megtartotta ugyanazt az árkot, ágytól a konyháig, egy mélyedés a betonban, mint az utak szélén, eső ellen, amiben lassan lefolyhat egy egész város piszka, nem dolgozom ik képekkel, pedig jól látható, jobban átélhető lenne, ha a zene - a gond, a probléma, vizualitása megjelenhetne, rossz - inkább előbukkanhatna, mondjuk húscafatként és abból fokozatosan tavasz illatú erdőszél, vagy frissen préselt gyümölcslé lehetne, kognitív-énképként, gyűlölet nélkül. hagyom, aludjon. ítélkeznek. gyilkolnak és undorító mesékben hisznek, a mesék egész építményeket tartanak egyben. az elmebajból és a rettegésből, ha már elég hosszú ideje tart, akkor hatalom lesz, úgy tűnik, hogy az erő és a csorda épp annyira fontos -- mint a barlangban, és Ott, Azok, (:_Portalan, köztelen, köztes - aki hajlandó és aki nem, a gyűlöletet ájtatos pózra alakított arcbőrrel fedi, a szájában esténként vért gurguláz___X___:)

"Én, a melegben, egymás testére hajtva egymás testét, elképzelik, hogy erősek és mosolyogva alszanak, egészen másnap reggelig, ahogyan kell és amikor is - az ahol mellékes, újra szerénység válik a gonoszságból, mert úgy tanítják. a hazugság pedig lehetővé teszi a túlélést, persze nem valóságban, nincs különösebb tartalma, nem megfogható, csak Vélten, :AMANDAAAA: - kiáltotta, a játékból kifolyólag, hiszen a valóság, a természet mellékes, csak a játék a fontos -- hiszen a tükör a legfélelmetesebb, mindennél rosszabb. csak tükröket ne. ezt nem én meséltem, hanem láttam egy kávészacskó hátulján. hagyjuk, csak elszomorít. három nap szabad. éppen úgy elmúlik, ahogyan .... pöttyös lábfej." - így mesélte és én közben a közelben hemperegtem és néztem a tűzbogarakat, ahogyan összekapcsolódva a papsajtok alatt furikáztak ide-oda az álmaimban, óvodás koromban, megálltunk mellettük, leguggoltunk és csendben néztük. zenék. először. épp ezt hallgattam




Pierre Henry "Spatiodynamisme" 1954

Nem kellett volna ezt a virágot ideültetni. A spanyolnak tűnő lány, az én elmém korlátaiból nőtt azzá, ami tán nem, csak lassan, minden reggel azzá válik, aminek hiszi és tudom, pénteken nem jön, mert tovább alszik mint más napokon, talán épp befelé bambul és kínai.




Mode 164: Tim Hodgkinson - Sketch of Now | Further into Hard Stone




Eddie Arning: EA06 Pants: A Way of Life, 1969, 20 x 26", pastel on paper


mindez persze nem sokat számít, felzabál és közben szuszog és már undorodni is tilos, mert értelmetlen és ez ellentmond, bárgyú és megyek

Következetesen. Próbálom azokat a szófordulatokat kivonni, amelyektől egységessé és szoborszerűvé válik az amúgy kocsonyásnak tűnő Síkszerű.
1. vannak érdekes és kevésbé érdekes {}
2. alaposan áttanulmányoztuk a munkáit {alma}
AAAlme átvonulunk, csak (csykos) zoknik lennénk és a lefelé növő, alsó részeken, érdemes-e? a lerakódó háj, minden remegésével együtt, talán ha nem ettük volna meg azt a szeletet, az inspiráló sikoly az utcáról, és a műanyag cserépben a bevásárlás közben a virágok, tudod a pulton amiket, az ami mindig virágzik a táptól, felhizlalt virág, büdösebb,,,hagyjuk. (egy szúnyog épp kábeleket teker fel a gép hátuljáról vizet dob a másiknak -- mikori kép:? - minek nekem a hirtelen jött, képtelen és mesterségesen hatni vágyó-dás...annyira vicc. komolytalan, gyerekes és még sorolná a., az ő tájai jobbak. dúsabbak.) épp-e_? lassan dereng, indulni kéne. Nincs idő, elfordul. (vagy)Inkább átfordul és lassan feltekerődöm(arra a dobra), egészen vékonyra nyúlok, rettegek, ez egy törődési folyamat, megérteni a külvilágot, amely csak a belső kódunk következménye, mint a gépek, egy idő után csak a folyamat számít és a válaszok már a kérdések előtt ott vannak, gyorsan reagálok, mintha ettől függene a létezésem, a felnőttes önkép ettől állna össze azzá a ragaccsá, amitől aztán, attól a pillanattól, hogy a birtokában van, azonnal meg is halhatna; örülök a közelgő esőnek, hidegnek és a nyikorgó hálószoba ajtónak; hogy hallani, érezni, hogy szagolom, rágom és mégsem emlék. A testem dinnyehéj-hold keverék, fél tagokkal, melyek logika nélkül váltakozva, most például óraketyegést utánozva, de majd a busz hangját is, krákogás, csak az. Egyre unalmasabb volt, most újra érdeklődni kezd, körök, szabálytalanul a papíron, egy_egy_öt folt, szabálytalanul, nem néz oda, Ez itt
néhány zene újra, a felfedezés örömétől sem büszkébben, sem okosabban, épp az a rettegés, titokban öröm




Hans Reichel - Le Bal (excerpt)




David Rosenboom / Chilean Drought


működhetne másképpen, de ezt a képet, amit éppen látok az ablakból, ebből, nem lehet megosztani, és nem a látvány miatt, úgy meg lehetne. mi marad_? mi veszett el a sebességgel_? miért nevetséges a kesergés_? kérdezi.

tegnap voltam Liverpoolban ez megnézte cy twombly munkáit {a falakon}, örültem, hogy láthattam, kevés volt, sajnos, túlságosan kevés, de örülök annak ami, amennyi, azt gondolom: soha többé nem megyek hétvégén kiállításra, úszó és vonagló, harmatcsepp arcú --- de nem néma, 04:55, fontos a pontos idő, cy twomblyról, emlékszem, tandoritól olvastam először, egy másik házban, másik világűrben, hogy felnagyítván a különbséget, vihogj lovam, nyiha, ahol még minden más volt {alma} volt, némi dióbél szerű agyfél, puncifotel macska, odakint dereng, ha kialudna minden utcai lámpa, macskák vennék át a hatalmat, bongyor, fürtös, karmos - ez itt, most olyan hangot adott ki mint egy lézerpisztoly, zenét hallgatok - abból jött, csak beillesztettem ide, mintha helykitöltő lenne, üledékes kőzetréteg, megtartja az erdőt, alulról támasztja,,,, majd rájövök, hogy miért magyarázkodom, megmagyarázom, próbálom - mert mindig hazudni kell? ez már túl személyes, "a. gyanúsít, számonkér és elfenekel." - köhög közben, és ásítozik, aki zavarban van ásítozni szokott, vagy: is. valaki bőrt is rág, de az idegesebb, mint amikor a lábak járnak fel-le, gyorsan, lábdobolás. kiterülve a kátránypapíron, nyári bőr, nyári nyár.
küldök neked zenét, kedves kolompolás





Moondog - Enough about human rights

csak, mintha. úgy teszünk: gördülékenyen túléljük a napokat, pedig titkon percenként meghalunk.
csak az ott bent, csendes marad.




MOONDOG , Up Broadway

Nem futott, Ez, igencsakvaló igen Inhjdj IGEncsőr, ütőkő, csak, valószínűtlen, hogy azok a felhők OTT, mozogjanak a falevelek előtt, ez egy rossz --és animált-- R.Ma. festmény is lehetne, "bonszun-eső"-sziszegi és lesöpri a morzsákat, hangyakarácsi, és ez körökben fekszik széttett lábaival, orral a stockporti buszmegálló felé, nem affelé, afféle hónaljszag, annyira közönbös és gyűlölködő, belepusztul. Mennyivel jobb ismeretlenül feküdni a hányásban, mint ismerősen, a kellemetlenségtől mentesülten, talán emiatt nem lehet hős - aki menekül, csak ha új nevet, új alsónadrágot és új szemeket kap. Hagyva.
Megosztok egy zenét, meg kellett, mert tetszett. Jó, mert nem akar semmit. Jaj, a blogcímre rímelt az előbbi, nem volt szándékos, talán tele a feje olyan mondatokkal és kipotyognak néha. Csücsörít.



Nurse With Wound -- She and Me Fall Together Like Free Death

03:55 hajnal Vademalady
parkra néző ablak a Cineworld előtt magasnyomású pumpával tisztogatják a kövicsempét a búgás rányom a bőrfotel karámszélére, valaki, valamit tesz, meg kell tennie, súrolnia kell a vállamat,
ma, valahogy túllesz rajta, maga mögött hagyja, átlép fele... csak sejteni, hogy a sötét háttér előtt, de nekem mégis hátulnak tűnve, A még sötétebb fák lombjai úgy dőlnek ide-oda a (széltől - unalmas), vagy valaki alul dülöngeti őket, a Vicces. ŐÚ
aki előtáncol, elővezeti a vágni való állatokat, ma sikoly nélkül, önként szerepelnek, a néma végtermékek, a fejsebből, amit a tagló lukasztott - láttál már, nyomában fekete kis kenukon, ahogyan a vízesés szerelmesei szoktak, legyek zúgnak alá, ez csak emlék, valahonnan, a köztemetőn át vezetett az ösvény, nem emlékszek, na cinikusan, kicsit sem

David Behrman munkait szeretnem megszerezni



David Behrman ~ Players with Circuits

 

 Glenn Branca: Lesson Nº 1 + The Ascension es ezt.

amugy semmi


akad nemi undor, na, illetve hm, nem sok, nem mondhatnam, hogy sok lenne, de tobb mint amit nem lehet kitapintani, a bor alatt, a hasfalon egy dudort kepez,
imalom.

Megérkezett a legújabb szerzeményem: Ligeti György: The Ligeti Project I.

Ligeti György zenéje frissebb, korszerűbb és érdekesebb minden általam ismert zenénél.

.........gyakorlatilag semmi sem tortenik, ma vicceltem es szkepticizmussal illettem magamat,
ez a barnahajú lány, ITT bennem, ez kellemetlenkedik, röhögök és a másik, a rétegesen öltözött senki NEM összekeveredett, összekeveredtek, egyre csak húzódik, a fonalat úgy tartja,
a zene csak ütöget, jazzes, giccses, fosütemű lélegeztetőgép
a, levegotlen iroda es a: Te kozepszerunek (mondanád), én nevetnék,
öveken lógó rusnya comb, ennyire jutottam.
alkalmatlan, de ritmusos, feltámasztom a lábaimat,
és elképzelem amint ez mégsem Ez.
hanem egy légy

nem nagyon volt ma reggel miről írnom, csak a megaláztatás ragacsa
nem tudni milyen ez az íz, minek írnám,
emlékszem, együtt ültünk teáink felett, azok ott füstölögtek, mi pedig? néztünk valamit,
ahogyan kell ELl a magasított asztalok tükrödőzéseit,
szobavirágok levelein alagút barázdákat,
mindenkinek megvan a sajat tüsszentési módszere, vannak akik énekelnek,
az ott szemben, ha mondja, érdekesen, számomra --- mozgatja hozzá a fejét, mint azok az indiai
táncosnők, akiket soha nem érinthetsz
z
  e
    r
      g
        e ugrás a sziklaszélen szellő álom, hogyha: kopp.
összekenek, satírozok -- mindent a múltban képzelek el, hogy azt a szürke színt kapjam,
amitől mindig megkopok én is, apró foszlányokban kavargok lefelé, csikorgó körmökkel az üvegtáblán, hóugrás,
amit ablaknak látok, ha S. hájas csuklója mentén elnézek,
egyvonalban, lépés ül lépés után,  félelmek sorai,
szörnyű egy csapat. mondhatni. egészen parány különvilág, mintha egy nő írna belőlem, kifelé tekinget,
ha érti is, nem meri megérteni, hogy micsoda, egy tárgy, melyet mindig utolsó helyre
sorolnak régi, jól ismert parancsok --- apa. kopaszodik, fogai mint öreg gereblye. éppúgy.
és ha már nincs más dolgom, várom, hogy megtörténjen az az aprósag ma is,
ami megment attól, hogy meg akarjon szűnni Ez, ahogyan kellene, ami a valóság,
de a trükk megengedi:
hazudjak.
éljek. ez ugyanaz.

Úgy tűnik, hogy öregszem, mert elkezdtem gyűjteni a számomra fontos zenéket - CD-n és hanglemezen. Ez egy siralmas mondat  szar en  js djfksl dlfjs dlkf     df az.
Most a lényeg: az első CD amit rendeltem György Kurtág: Musik für Streichinstrumente

gondolom, gondoltam. Azt nem szerettem volna leírni, hogy remekműről van szó, a Keller Quartett  előadásában, mert ez mintha természetes volna, pedig nem az, miért is lenne? Tehát előre-kivetített-elosztogatott közhelyek nélkül. Menjünk. Pikkelyes.

 ez a zene nagyszerű, mondhatni onmagaban tokeletes, annyira nem egyseges, de meg nem hallgattam meg elegszer, nem merek nagy ivu, oblos dolgokat leirni, de valószínűleg egy olyan alkotás, amit az ember az élete végéig ------------- életének különböző szakaszaiban mindig elő tud venni és újrahallgatni.

Mindig idegenkedtem a gyűjtögetéstől, bármiféle felhalmozástól, soha nem volt saját tulajdonom, sem ingatlan, sem jármű, sem semmi, valójában most sincs semmim, csak egy albérletem és néhány könyvem, de úgy érzem, hogy ideje leszokni az mp3 zenékről, mert elveszik általuk valami és nem csupán a minőség, mert mp3 helyett lehet más formában is zenét tárolni (pl. flac), ahol kevesebb a minőségbeli veszteség, de ahogy itt tartom a CD-t a kezemben, nézem a borítóját, olvasom a leírást, benne van Kurtág György életrajza három nyelven (német, angol, francia) - így olyan mint egy saját bejáratú kert. Tudom ez képzavaros, zavaros, nem illeszkedik sehová. Ez egy bogár, akkor az én bogaram lesz.
Rendeltem egy Radiohead albumot is, az OK Computert, bakeliten. Ez emlek, mikor erettsegiztem, akkortajt jelent meg es nagyon tetszett, de soha nem hallgattam meg a teljes albumot. Ez is megerkezett, es, valojaban: ez az első lemezem, fura, hogy van valamim, talán majd kidobom magammal együtt a szemétbe, pipacs ipacs ripacssnsns.

és már megrendeltem a következő zenéket (Górecki 3. szimfóniáját és Ligetitől egy általam eddig nem ismert munkát). És a Gong egy régi albumát. Tudom ez csak egy CD basszam meg, ldjfh s. 

maradok még 

1. Nem tudom, erlelodnek bennem a gondolatok. Hahaha. Mondaná valaki, idegen szájból, nem ismerős szájból. Tegnap költöztem. Az ott, ahová, a kilencedik albérletem a 4. országban, egészen kellemes, bár nem mindig tudom.
 2. Bekapcsoltam az ékezeteket és most így, talán vagy tán, ahogzan akarod - tehát, ha ékeyetekkel írok, akkor úgy érzem, hogy jobban értelek, lehetne benned több puhaság, mint a puffos dudorszerű cicák a rózsaszín háztetőkön, amikor a nyiladékokon át létrejött tiszta pillanatok három percnél tovább maradnak, trüll - vagy trüll szerű. Emlékszem a bogáncsokra, olyan színű, virágzataikra.
3. Mint mondtam. Alulírott. Apolitikus, de permanensen alkotja a szituációkat, édes játszma, életben tart - négy éves korunktól ugyanazok a körök és metszetek. Most megdöglök, vajon lesz ürítés közben? Kacagás a köldökből.
Kaptam egy új billentyűzetet, Jamestől. Koszos, de nem zavar, mert ha én adtam volna, akkor is ilyen piszkos lett volna, hiszen...egy billentyűzet egyúttal reggeliző asztalka is, olykor pedig váladékos tégely - ne játsszak ezzel, komolyságom iróniája legyen az a semmitmondó és üres gondolat, melyet kiérdemeletem. Magamfelől. Ajándékok.
Árulkodó, olyan önszöveg, hányok tőle.

aha. aha. tegnap valamiféle kagyló-ménes közösülés. fogmosás előtte, vagy utána, valami elszáradt a köldök alatt lcff és nem a bennem növekvő szar, melyet hónaljszagú vadkirályom dereka köré fonva, hogy ne lehessen --------- mégsem uralkodó, ez a főtt, jól megnőtt, szőtt, jól átszőtt,,,,naponta kellene inni, cserzett bőrbe vont butykost gépiesen a falhoz csapkodni, miket írok. csiling. JJJJJJ átfogó. Semmit nem, tudom, ez egy újabb Hely, úgy tűnik, hogy a Hely-nélküliség tragikomikus bódulatot vált ki, szomorúvá tesz, de most mégis röhög ott, az ágyszéle tájékon, talán a régmúlt barlangjaiból való, talán későbbről.
Vért fejek vörös tehenekből, csordaformában lelegelik combomról a szőrszálakat, így haladnak seregeik a térdeim felé, egyre sikolt, csak, fjk




 Günter Brus, Arnulf Rainer[no title] 1985-6 wer

gondolkodtam az antennákon, a tetőkről, a mozi tetejéről tátogó kék fátyollal, bebaszott hozzánk, akkora pöttyöket hozott, kacagni kellett rajtam katica, csigus antennája volt és összekevertem, "hősöm" - barázdát húzott a tarkómon, egy zsilettkével, ami a gyereke neve, nem vág, --- - rám, kentem, a táncosnő alakú esőcseppek és a téglaházak, be kellene fejezni valamit. pontosan kell időzni. időzíteni. nagyon elfáradtam, a mai nap csupa, csupa vidámság volt, vajon ettől kellene fffffffffffffffffffffffffffff kopaszítanom, vagyúró, a rétmérő méretet szippant a füllyukamból, pirrim-purrum - durrog mérgesen, még jó, hogy annyira messze van minden ezen a nyelven beszélő, bár ma, kora reggel a buszon [átszúrtam] láttam egy embert aki hasonló nyelven pötyögött a telefonjába. gyorsan. gyorsan. árulkodó, minden árulkodik, a csenden kívül, fgsdfgsdfg g436uztuetzu etzetz de már az is, szarvat húz a péniszére, hogy ördög legyen, szakállat növeszt, hogy hazudhasson. mi lesz még? és, és, ez a sok vér, látványból a kútig és vissza, kettőt pettint az ujjaival, valamit mondani is kellene, nem csak mekegni, mint ez itt. tárgyam, tárgyam, [beleúsztam] félhűlt, negyedforró kakaó, csokiból és gesztenyetej, széntablettákkal vigyorgó mimfa - rútul rágurul minden nyúlványra, hogy jó éjszakát kívánjon.fgrgdf [valakibe titkon] gdfgafdsgaffg



    

 Singas Project - Partner in crime

J., igen írt [ nem küldtem ujjat] , kétszer is, ettől ez a gyenge jellem, itt, vörösbort, délben,
és a nyakam köré tekert [erőtlen dorádó] éjjelilámpa-zsinórok fojtásától úgy vonaglott ez-ben, mintha kis táncosnőket rejtene Allingon ládikája, Sopré túróscsuszája: csak írom, nagy-barna-bálna fejtetőjén a lyuk: sziszegek;
Előre, gondolatban ízlelem a vért, amit az [konzerv kocsonya] eldobható borotvából kiszerelt penge okoz majd kézfejemen,
ha leírtam, mondjuk ezt az utolsó sort [hajnalban meztelen csigákat kerülgettem].

Marissa Nadler- Lilly Henry Willow

 Sylvia Plath Reads 'Daddy'

1.nem meg
m o n d a
őrizni a h
azugságo
kat.
2.reményt
elen fogko
pogtatás
ceruzával
visszhan
gzó száj.
3.valaki
vagdos m
ás rúgva
gördül e
lőre a fák
ugyanazok.
4. j. j. de
ez titok h
ogy lehet
hogy érh
eti meg a
gyávaság
egy életen
keresztül?

másik nyelven kellene írnom.

a tömörség gyönyörködtető, megnyugtató.

Marcel Eichner (German, b.1977): Untitled

így a semmi csakis [tömbje]. ott ültem, előtte, majd a virágok lelógó levelei alól előhúzott néhány teafiltert, mosolyogva a csótányunk lábai köré tekerte, mint a sálakat szokás, újra vigyorogtunk, a polc előtt, keresztben a lábainkkal, hinta. elhúzott száj. azt a címet adnám nekünk: emlékek. közben pénzt okádok egy könyv kivágott belsejébe, ahonnét cerkóf-fejével, kutypózban - rámkacsint. a szöktető fonott madzagot a nyakam köré tekerem és ugrás a köldök középpontjába.
csak a hangulatot, apest téli páráit, a földalatti sárfoltjait, sóhegyeit. az állatkert és a vidámpark közti átjárót, ahol egy 2006-os graffiti szerint valaki beszívott egyszer, de nem ismerhettem, báliruha, korbácsolás, taxik, csókozás.
azután mindig vissza, ezer mérföldek és talán, végre, hamarosan, a fekete rés.

vidámság




asztalharapó, sálfőzőcske, fűnövesztő, fejforgató.
lehetne nyuszimaszk a mosoly előtt?
why? why? why? where?
hány óra van a köldöködben alattomos morzsagép.
kipontozlak te díszhal, helyedre egy böllérkést szúrok.
náthás nevetés, guminadrágban.



vidámság

tapsolok a zsibbadó lábhajlatomhoz, "hangyás" - mondta anyu, ráköpött és ledörzsölt némi
tejecskét, hideg homlokát benőtték a libegő zsiráfnyakak, ezek nem nők: íme heréltek, íme reméltek;
egy háromszínű rongy előtt térdelnek, közös röhögésük lukából vér csereg, cserreg
szarka d
szarkák dúdolják a röfögést, ami egyben tartja a háromszög alakú
illúziókat.

Holy Spring

by Dylan Thomas

O

Out of a bed of love

When that immortal hospital made one more moove to soothe

The curless counted body,

And ruin and his causes

Over the barbed and shooting sea assumed an army

And swept into our wounds and houses,

I climb to greet the war in which I have no heart but only

That one dark I owe my light,

Call for confessor and wiser mirror but there is none

To glow after the god stoning night

And I am struck as lonely as a holy marker by the sun

No

Praise that the spring time is all

Gabriel and radiant shrubbery as the morning grows joyful

Out of the woebegone pyre

And the multitude's sultry tear turns cool on the weeping wall,

My arising prodgidal

Sun the father his quiver full of the infants of pure fire,

But blessed be hail and upheaval

That uncalm still it is sure alone to stand and sing

Alone in the husk of man's home

And the mother and toppling house of the holy spring,

If only for a last time.

Nincs még egy hónapja, hogy meghalt Adrienne Rich, emlékeznék rá az egyik versével:


Adrienne Rich:

Implosions

The world's
not wanton
only wild and wavering

I wanted to choose words that even you
would have to be changed by

Take the word
of my pulse, loving and ordinary
Send out your signals, hoist
your dark scribbled flags
but take
my hand

All wars are useless to the dead

My hands are knotted in the rope
and I cannot sound the bell

My hands are frozen to the switch
and I cannot throw it

The foot is in the wheel

When it's finished and we're lying
in a stubble of blistered flowers
eyes gaping, mouths staring
dusted with crushed arterial blues

I'll have done nothing
even for you?

a Destroy All Monster 1973 és 1979 között működött, létezett, Cary Loren, Mike Kelley, Niagara, Jim Shaw szövegeivel, ezt érdemes elolvasni:

http://www.leonardo.info/reviews/oct2011/DAM_mosher.php

cn,xfkfkf

a

a

a

a

a

a

2012 január 31.-én meghalt Mike Kelley, aki a legjelentősebb kortárs képzőművészek egyike volt. A munkái sokféle problémakörre terjedtek ki, technikailag, eszközkészlet szempontjából is szerteágazóak. Több elismerést és díjat is kapott, de közel sem annyit, mint amennyit a munkáinak sokrétűsége, mélysége és komolysága indokolt volna. Számomra nagyon fontos és hiteles művész volt.


 

 Interjú vele

Pierre Huyghe

Dresden Dynamo by Lis Rhodes (1971)

revenues - répát pucolt az ft 3. oldalán, a fekete fésű ráesett a fejemre, "v." - ordítottam, leheveredtem a műanyag csempeborítás fugái fűszálakból font (boaként) rácsavarodtak a kürtő külső burkolatára, hogy a nahátok és a baráti szörnyek pettyekként, vagy pöttyökként szétterüljenek a nadrágom szövetén, ezekkel jobb jobban lenni, mint írtam - ez csupa belső gondolat, hibás és visszaforgatott. retertqewrtqwert Ha közeledik, úgy tesz. Mintha sírna, érezne valamit, majd zsarol, mert a tüsszentés zsarolás is lehet - könyörög, játssz még vele, papi-mami-homokpogi, piros műgereblye, a beton-kereten koppan a (szőke?) halántéka, (ANTFÜ-DERENG-ELTEMETTE-Ráköpött az anyja homlokára, (nedv)melegség befelé.)) a hintában (hajó alakú, piros, zöld pántokkal, sárga korláttal, alatta kicsiszolt folt) f. rémülten visítani kezd, a rigók bemenekülnek az örökzöld, olajosan-dagadt bokorlevelek alá, hogy onnan kifelé füttyögjenek, ezt az eret itt kell elnyisszantani - susogja a pók (anya liberta biciklijén nyikorog a combja), a "baráti szörnyek" - álmondta v., sosem ujjaznak hajnalban. DADADADADAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
"de, hiszen ez életképesnek látszik", "de ezen nem látszik", "ó,ó,ó", "tudva jó"
nem hinném, hogy.
"nahát, nahát"

Nam June Paik: Venus



"ó, a, semmi, csakis azért (mintha lehetne morzsálódni) két ujj [a fokozatosan felépített, lépcsőzetesen felfelé haladó várfalat, kétrét görnyedt öregasszonyok] között, a kék pólódban, velem szemben, azért, mintha elnyújtott főzési rítus lenne a mondandó." (lenne akinek a mellbimbó jutna eszébe a tortúráról, melyet egy hete még oly buzgón alkalmaztak) - azóta minden változott, ez alapság, a jóból jóság, a szépség szebbség és a mondani akarat közé belesüllyedett ökrös út szekeréből, a gépesített szarógépek - lásd lentebb a csíkok, "szilvórium" - egy eredeti szó, a kínzások között mindig szünetet kell tartani, akár 41-70 évet is, hogy a feledés vágyat ébresszen mások szenvedése iránt. - mesélte, fülét simogatva a kislány, a mászóka és a libikóka, néha roppant egyet, talán az olajozás, vagy a fém öregedése, nem tudhatni.
"nem szeretem a szőnyegeket, ahogyan a függönyöket és a testemet sem."
"a parókia ajtajában állt, a mellső lábával a telefon billentyűzetét böködte, a nyelve érdes volt, tele antibakteriális váladékkal, mégis ő volt a., hogy legyen bennem [váladéka ragasztotta össze] valami kövérkés malac-szerű", a havazásról oly gyakran írt, kuncogva súgta a. fülébe, hogy a kulcs, az az ezüstös a cifrábbik - már a farzsebében, időközben átcsúsztatta, két ujjával; egy mester. a margaréta-énekek kutatója, hogy mit és mit nem, miképpen kell pontosan kiadni a hangot, a megfelelő, Há Belafonte képzési metodikája szerinti, átélt, szellemült, kitartó és lágyan zengő, mint a sikolyok a pinceablakból - nem érzett kaparást, vagy csiklandást, de a kulcs mégis ott volt, hagyjuk hát, legyen könnyű, dfg csak a színes képek egyre és más ritmusban ismétlődtek, hogy a ciráda elektronikus biggyogása ne maradjon nyálka nélkül ebben a teremben sem, ahol a kifeszített zászlóra oly sokszor székeltünk, hogy a sárgás, faggyú színű csíkocskáktól nem látva a parókia ablakaira, rá és mellette sem, a rézsű ahol a nemi szerveiknél összeakadt bogarak a napon felmelegedve ide-.oda. pont szaladgáltak minden tavasszal, az óvoda kertjében - a zászlókba becsavarták a bogarakat, nem tudni piros alapon fekete pettyekkel, vagy a vékony lábaikkal hadakoztak, de száz bogárra rátaposva, ahogyan szétfolytak a szövet belsejében, gyógylét hoztak létre, melyet a harangozó, gondosan elrejtett, téli napokra, a csaták emlékére.
talán a pohár, a sötétpiros bögre mellett. ha nincs pontos képem, amelyet át kellene adnom, hogy a lankad figyelmet újra elnyerjem, guruzslásba kezdek.
az olyan mondatok soha nem többek tölteléknél.