képek, betűk

átültettem öt darab virágot, új cserepek, műanyagból, már este tíz óta fütyülnek az ablakok szellőzői - felül azok a kis tátongó kockaszájak, nagy a szél, riogat, vagy bemélyeszti a bőrömet, ahogyan megfordulok és rövidnadrágban ugrálok a teraszon, a kezem felső részén az erezet olyan mint vízgyűjtő, az iskolában láttam, láttam, hogy emlékszem és nem láttam ha nem, félreeső gombasapka alatt, alul is, ha lenézek kék folyókat látok, lilás peremekkel, karmokban végződő majomláb, a pipacsos alátétek, már írtam róluk, tudom, ujjlenyomat mentes üvegasztal a hozadékuk, győztek, legyőztek, reptér van a szófa alatt, itthon ülök, nyomorult csorda-omegaként, baglyot játszok, rémülten lesem a postás motoszkálását a vákumajtó zörgése, rezgek, a levegő mozgására, nekik, a koppanás jelzi ha készül belökni a papírkupacot, vagy az ujja, leharapjam? mint a hegy, elveszítve a fokozatokat, ha nincs kutya - én harapok, ugye, akkor most, ha csendesen is, de történik végre valami. lekötöznek és lepisilnek?
nesz. nagyanya tátikái és árvácskái, tegnap jutottak eszembe, az áruház előcsarnokában, öt fontért adták volna őket - a kosárlakó árvácskákat, mindenféle színnel és bár nem szagoltam, némi törődés után biztosan illatoznának, beszélnének hozzám, ma, vagy holnap megveszem, rabszolga-virágok felszabadulása, megmentés, nevetek - magamon, hogy mennyiféle őrületet hord össze a szél, ebbe itt, csak ne véreznék, toporgok, az új cserepekben felfogom a pirosamat, az újonnan áttelepített virágaim ott sorakoznak a keleti oldalon, a napban, az ablakban, elfújta a felhőket a fütyülő, őszül a kint, hét hónapnyi veremlak következik, Dél-Manchester mohái alatt, minden elfeledve és mindenki kitörölve. közben elkészült a zöld teám, gyors áztatás, a színe miatt, haloványnak kell lennie, mintha fehér lenne, akár az is lehetne, de annak más az íze és itt nem tudtam még szerezni, nincsenek teaboltok, ritkaság ami nincs, újabb nevetés - mint valami vén fasz, pörgök. hallgatom a szelet és elkezdek rajzolni.

keresek zenét




Robert de Visée / Chaconne en Sol Majeur




milyen békésnek tűnnek a régi dallamok, mintha minden, ami 100 évnél régebbi, valami jóságos felhőbe veszne, hősökkel, erényekkel és célokkal telve - karóbahúzás, felnégyelés és máglyahalál nélkül, csak a természet frissessége, a család, betegségek és hamisság nélkül nélkül - az idióták így látják, szól a dallam, és kuncog rajtunk a saját butaságunk, körkörösen. szegény RbV csak pengeti, hallgatom és pörgök a napon.





Study in B minor by Emilio Pujol


filmje





Frans Zwartjes: A Fan (1968)