képek, betűk

mostanában megint többet )újra többször( újra van kedvem írni, mármint ide, )a blogomba(most leírhatnám, hogy éppen hazajöttem, takarítottam, a )a körmeit nyírja mellettem( buszról leszállva megszólítottak magyarul, hallották ahogyan a szüleimmel telefonáltam, elmenekültem, de azért kedvesen mintha egybefolyna vagy szétcsúszhatnék, szétcsúszhatnékjuk beleszáradtam a poharamba, recés kezével végigdörzsölték a hasmánti rémeket, itt ugrálunk a mezőn - sikoltozták, inkább vihogva sikoltoztatták a kicsiket a telefonba, hogy nagyobb legyen a pattanás. Újabban a nyelőcsövemet ropogtatom, az ádámcsutka mellett ököllel, be kell horpasztani és elengedni, valami idegi-alapú-mellékvalóság lehet, de nem iszok és füst sincs, ég a sütő, melegszik a szik - eres pizza, erekkel beszőtt, sajt helyett beerezett, újra-megdagadó és lengő, pergő kitapétázom magamat belülről zászlókkal, olyan kis virágosokkal, amit a hősök szoktak kitűzni. Semmi rendkívüli, a körömvágó csillog, összefényez. Az emlékezést bármi előhozza, hívja az időjárás, egy esős reggel, az illatok a leghívóbb-ak, teljes uralmuk van a dezsavúkavalkád felett, mint egy lezárt cső, vagy egy meredező kukac, aminek a végét betapasztja egy vaskos ujj, vagy nyelv - a buborékok legalulra szorulva, egy nagy gyomrot képeznek és. rákoccintok az asztalra. vége. erőtlenség. ilyen ez a határbetegség, alvás, öröm, harag, börtön, zuzmora.
mi lesz ha_? Richard Prince cowboy-os munkái jutnak eszembe a pálcájáról, magabiztos, a háttérben pedig. Kilóg a képből. Csak a husáng maradt, csapkodja vele, ide nem, oda nem, azok a plafonra kötözött lépek, melyekből a méhek csőszerű képzavaros füst-formában öltenek nyakprém alakot, hogy veled fonják össze azt, amit valóban akarsz. A kiaalvatlanságig, mindig hátulról, kapaszkodik, néha becsapódik. Fájjon. Kérdezed_? Na igen, úgyis letagadja. Kinek lenne kedve pont hozzá, utána a nyakadon marad és elront mindent, egészen tömör ízt feltételez, de a szegélyek még nagyon újnak látszódtak, talán korán érkeztem, még nem lakhattam itt, hiszen a házat most építik. Ez valami idétlen móka lesz. Feltételezem.
de nem került ide semmi, mutatni sincs mit, árulkodás, kifelé és befelé is lehet árulkodni, csúfolódni, ó az öreg mondókák, erről meg a nyalóka jutott eszébe, mondóka-nyalóka-mondóka-nyalóka --- mint amikor kínozták zs.t az udvaron, szarba tenyereltem a bokrok alatt, moccanni sem tudtam, apró levelek, a szag, a maradék homokszemcsék a számban, ezt el is felejtettem már, erről az, hogy kezébe, erről, hogy a vesztébe, hébe ha van miért ne lenne itt egy csomó, ami idegen és körbenő, lassan nagy, szabálytalan mákgubó szív, szedres rücskökkel, nedvedzik te pityeregsz, ő kétséget ad, te beragadsz, egy helyütt, e helyben, már nem emlékeztet semmire az az illat a hajából, akár a sekkluka is lehetne, bárkié.
ilyenek a foszlányok, hullámzanak.



Sibylle Baier - The end


...ide lesz majd egy kép, amit mindjárt megkeresek, mert elraktam, már régóta mutatni akartam volna, de mindig ... elfelejtés, ottfelejtés, mintha most korábban lenne ősz, és mintha egyidejűleg a nyár is elhúzódna, látom magamat sétálni a szigeti esőben, ezen a szigeten, zöldlombos manó-orros példányok, nem balettoznak, nem ocsúdnak fel ha épp nekik koccanok. csak nem. ez most kettőezertizenkettő. soha nem olvastam még egyetlen soromat sem, hányingerem van ha erre kényszerít. ordasmedve. löhögök és elfordulok a fekete lábaitól, nagyon magasan kezdődik a törzse, a sapkája - micis, az alól néz lefelé, nézett illetőleg, mintha rosszallás lett volna, de ezt soha nem tudom megállapítani, mindig mindenkiben sejtőzködik egy kis csámcsogás az irányomba, így kellene lennie legalábbis. várok. a sütőre. túl hagymás volt a korong, leráztam róla a felét, fagyos lemezkék, hidegen az ujjak közül, ahol semmi remény a körteségre, almaságra csak a kukaluka marad nem lehet ennyire kegyetlen a lét - morgolódok és megütöm magam, ma először, de késésben és elmaradásban vagyok ezekkel a titokzatos, kékfolt-gyártó tetteimmel kapcsolatban, érdektelen.
ilyesmik,
rendeltem egy cipőt, két napja, és igen meghozták a legújabb CD-t, Bartók. Megyek meghallgatom, jobb mint ez a sok fecsegés.
oda meg egy cseresznye és egy kevés szőlő lesz, csendéletet csinálnék a nappaliból, lógnék rajtad és elmondanám, milyen az a lendület, amikor ilyeneket csinál, olyan mint a "halnak lenni"_? vagy inkább más. fáradok.
kortalan. de néha, ha sírást hallok, eszembe jut, hogy emlékeznem kellene
nem moshatok.
sajnálom, ahogy j. írta, bármennyit olvasok, csak az maradok.
délutáni alvás.
amikor a gyárban dolgoztam, munka közben, ha egyedül maradtam rajzoltam, sorozatokat folytattam, közben figyelnem kellett, hogy ne vegyenek észre, a sárgásbarna kartonpapír, a munkatoll, amit a felügyelő adott egy hónapja, még bírják - bár kopaszodnak.
rendeltem egy cipőt, két napja.
mert téli cipőben jártam.
ok.  ez valami énblog szerű fosás. itt.
nem keresek "érdekes" zenéket.

első ma



Chris Cutler, Lutz Glandien - None are disbarred.

másik ma




Henry Cow - Ruins

) az elsőnek és másodiknak van köze egymáshoz ( --- együttzene, együtt ee AM szindróma, nem írok teljes neveket, nem lényeges ugyanis.



Kath Bloom-Come Here


túl. könnyed. teljesen más. a képzet rökönye.




Michel Waisvisz - Hyper Instruments Part 1

emlékére. alma.