"Én, a melegben, egymás testére hajtva egymás testét, elképzelik, hogy erősek és mosolyogva alszanak, egészen másnap reggelig, ahogyan kell és amikor is - az ahol mellékes, újra szerénység válik a gonoszságból, mert úgy tanítják. a hazugság pedig lehetővé teszi a túlélést, persze nem valóságban, nincs különösebb tartalma, nem megfogható, csak Vélten, :AMANDAAAA: - kiáltotta, a játékból kifolyólag, hiszen a valóság, a természet mellékes, csak a játék a fontos -- hiszen a tükör a legfélelmetesebb, mindennél rosszabb. csak tükröket ne. ezt nem én meséltem, hanem láttam egy kávészacskó hátulján. hagyjuk, csak elszomorít. három nap szabad. éppen úgy elmúlik, ahogyan .... pöttyös lábfej." - így mesélte és én közben a közelben hemperegtem és néztem a tűzbogarakat, ahogyan összekapcsolódva a papsajtok alatt furikáztak ide-oda az álmaimban, óvodás koromban, megálltunk mellettük, leguggoltunk és csendben néztük. zenék. először. épp ezt hallgattam
Pierre Henry "Spatiodynamisme" 1954
Nem kellett volna ezt a virágot ideültetni. A spanyolnak tűnő lány, az én elmém korlátaiból nőtt azzá, ami tán nem, csak lassan, minden reggel azzá válik, aminek hiszi és tudom, pénteken nem jön, mert tovább alszik mint más napokon, talán épp befelé bambul és kínai.
Mode 164: Tim Hodgkinson - Sketch of Now | Further into Hard Stone

Eddie Arning: EA06 Pants: A Way of Life, 1969, 20 x 26", pastel on paper
mindez persze nem sokat számít, felzabál és közben szuszog és már undorodni is tilos, mert értelmetlen és ez ellentmond, bárgyú és megyek
No comments:
Post a Comment