A gskfjhg l fj gksdfh gkjs dfgk sdfg. A d hflasd lfa.
Csak úgy. Túrják az orrukat, kapirgálják a valagukat, közben pedig megvilágosodás.
Vásárolj a Tescóban Istent! álomértelmezés;;;;valamiféle álomfejtő, varázsműhely lett, a szimbolizmust önkéntes fél-idióták úgy használják, mintha varázsvessző lenne. Borzongok. Vásárolj a Tescóban tudást! Majdnem annyira félelmetesek, mint akik hisznek a lélekben. Vdnfa.sd .asdnf anns dfn ndfé sjdféalkjdélfkaj égjfé gdsjf. Persze mindez mellékes és érdektelen, jelentéktelen hajnali szőrszálhasogatás, jelenleg csak az érdekel, hogy mi lesz 5 másodperc múlva, nem érzek pontosnak egyetlen fogalmat sem, hiába bármiféle konstrukció; dekonstrukció - nem tudom használni arra az eszközeimet, hogy megragadjam az összefüggéseket. "Mi a valóság?" - kérdezi, és már előre mosolyog minden válaszon, kezdetét veszik a válaszok, az [válaszok márpedig vannak! üvölti.] érvek, a hit, a tudomány erőszakos válasz-ketrecei - még a legegyszerűbb dolgokra sem vagyunk képesek válaszolni, pedig például a valóság - ha belegondolunk, eléggé hétköznapi dolog, olyan, mint egy csepp ondó az arcodon. Válaszolj az érzésre.
Ígérem majd megkínzom magam este. A magány jobb nálad. A kifejezés és a vélemény idegesítő. Ez nem koherens. "Csupa egyéniség." - szokta V. mondani ha valamilyen csordát lát. És beleborzongok mennyire igaza van. Csupa egyéniség, csupa nagy Én.
----> a szemem gomb, ki-be nyomkodom. Pattog.
Hogy a kompozíció a fenti példákra utalva Üres maradjon [az üres fogalmi zavar, igazságfeltételeim baszhatják, a referenciák egy Wc-be mutatnak, talmi diszharmónia], ülök a sárban és magam elé nézve gügyögök. mentális reprezentációm soha nem volt. Csak egy színfolt, csak egy vonal. Csak öt darab szó. Emiatt tartom a képzőművészetet valami olyasminek, amire nem tudom a választ: érzékenység és tiszta elme elegyítése? Röhej. Pénz. Egyéniség. Fos. Kevés. Igazságfeltételek. Ismerni a jelentést, tudni a kódot. Rábök a fára és azt mondja: gyökér.
L. reggelente köhög. Talán hamarosan beindul valami, ami elmozdítja őt a halál felé. Kis lépések az egyetlen biztos pont irányába, hát nem csodás?

Carleton Watkins:
Primitive Mining. The Old Rocker (self-portrait as a miner),
c. 1876.
a. mondja:
Több szálon folyik a történet; "pislogok" motyogja és újra nem történik semmi, csak a jó öreg Elbutulás. Az emberek nagyobbik része 25 éves korára megszűnik létezni, csak az önfenntartó, szaporodó-gép, zabáló állat marad, akinek elvei, bizonyossága és céljai vannak. Ezek persze papírvárak, de legalább nem kell tükörbe nézni.
Baszlak fejbe.

Joshua Abelow:
The Genius
Kora hajnal újra. Ebben az évben utoljára alázom meg magam, illetve utoljára aláznak meg.
Jövőre ugyanilyen szar lesz.

Dorothy Iannone:
"Sometimes You Must Also Submit,"
2009
textúra
No comments:
Post a Comment