ugyanaz a függöny van itt mint tegnap, egyezik a kora tavaszi december is, megtaláltam a szuszogást
Uros Jelic festményeit néztem az előbb, olajkutak, olaj a fő témája a 2009-ben és 2010-ben készült képein és néhány portré talált egy koncepciót melyet divatosnak mondanának ha rossz lenne a megközelítés de itt nekem megfelelőnek tűnt, főképpen úgy, hogy a bulvár által használt perspektívát látom megjelenni a perspektívákban
de a zöldmozgalmak és az aggódás, ha van olaj van boldog karácsony és van családi béke, tervezhetőség és álmodozás
később majd kannibalizmus és a régi bevált módszerek
"a legtöbb fotóművész egyforma, unalmas történeteket akarnak elmesélni, unalmas emberekről." susogja, de nem mer felnézni
Sophia Al-irimi fotóit néztem, nem mertem semmit mondani, az epika fotósbetegség, rosszul fogalmazva, jobban talán úgy, hogy a fotó leggyakrabban rossz epika, helytelen, de ebből már kihámozom a lényeget és nem biztos, hogy a továbbiakban érdekel: "a fotózás nagyon nehéz" mondja z. helytelenül, nem vitatkozom vele, hiszen itt is csak a megfelelő érzékenység kell tudással elegyítve ezerből 1
vagyis a szokásos felállás - ha szabad pongyolán paskolnom a fenekem
"oda süllyedni, ahová Peter Max vagy Dali?" kérdezi az ítélőszék elnöke vihogva, nem értem, hogy miért ilyen szókimondók, két távoli emlék, bekötözöm a szememet és tapogatom a combjaimat, talán érzek majd valamit undoron kívül is
sz a gg at
szellőztet
látod, elegendő 5 percig emberként gondolkodni és a kísérlet sikerül: kialakult az értékítélet és a vélemény
gyorsan elfelejtem
tábla törölve
Uros Jelic:
Last ancient tree,
2009
/ 18 x 24 in. / Mixed media on canvas
ez politika, újra és megint, az okokba berántó - vagy ha tetsző: maga után vonszol és közben atyailag megmagyarázza a folyamatok lényegét, de nem akar többet csak képeket előttünk és hangulatot bennünk, talán megért, talán nem
talán megértem - illetve talán: van értelme számomra a megértésének, ez úgy hangzik tőled, mintha egy hulla okozna örömet; "sajátod, vagy másé, koránt sem mindegy" közli pótanyu
majdnem dühös lettem elveszett vagy 15 sornyi szöveg innen, de mivel nem lényeges egyik gondolatom sem ezért nem érdekel hiszen bármit bárhonnét folytathatokm ha nincs értelmem nincs víz bennem nincs jellegem és egyéniségem sem, nem is látszik már ez is mellékes: mint gyerekkoromban a vitáknál a győztes befejező szöveg: "nekem mindig egyel több!" akkor még nem gondolt arra, hogy nem biztos, hogy a végtelenbe mutató ujj a győztes póz
bár úgy tűnik, hogy kétségtelenül hatásos.
Alex Virji:
"Tundra"
Oil on Linen on Board, 10.5"x8"
2010
a koncepció az, hogy a formákat újra és újra felfedezzük? a fluxus óta valahogy elbutultak a dolgok, mintha hiányozna valami, egy szerep, talán a kimért bürokrata és a kíméletlen felforgató esett csapdába, a pénz megevett már előre mindent, már az is be van árazva ami még ki sincs találva
"ez a szabadság ára!" neveti visítva és kikaparja a szart a seggéből és felkeni az ágya felett lévő polc alsó részére
a szavaim csak illusztrálják a tudatlanságomat; dézsma
Appau Junior Boakye-Yiadom:
BACKWASH 2009
Appau Junior Boakye-Yiadom munkáit nézem és útálom, hogy Magritte humorát látom tárgyakba öntötten és leplezetlen szerénységgel lufikkal és talán némi többlet misztikával
ettől rosszul éreztem
mert nem szeretem ha bármit hasonlítok bármihez és azt végképp nem szívlelem ha az egyik dolgot csak úgy ismerik fel ha hasonlíthatják "ez olyan"
kár értem, diszkréció és homály, de emlékezni fogok rám, megígérem
közben 3:59 lett, hajnal, nem történik szinte semmi, csak búg a laptop és élem háromlaki életemben az éppen aktuális magamat, ahol a képzőművész éppen tájékozódik, hogy 1 óra múlva elindulhasson egy 12 órás műszakra valahová, "kaland az élet" adja rögtön a jó tanácsot és úgy bámul, olyan szépen mint egy fügeszem
Ray Johnson továbbra is egy olyan pillanatot képvisel számomra, ahonnét nem könnyű továbblépni (képzavarral) (igen), Ray Johnson megállította az időt, a további történések már csak körbejárva és céltalan búgva nem találnak kiutat; a pénz törvénye és az öncélúság viszont jól működik
http://www.rayjohnsonestate.com/gallery.php
talán a szerénység és a csend visszahódítása. mindenről le kell mondani ami a társadalomhoz köt, amiről csak lehet, de mivel soha nem lehetek kívülálló, ezért a végső megoldás úgyis az öngyilkosság, ahogyan mindig.
sajnálom, hogy j. nem jelentkezik már soha többé.
No comments:
Post a Comment