nm4uwiepueE

Az alaptételek összemosódnak
bizonytalan ez a nap, mármint a megléte
alkalmatlan percben szokatlan a csőd
elsuhannak egymás mellett a szerelmek
ujjaikkal beleborzolva - megcirógatva
feladnak, újragondolnak, megrémülnek
ennyi különféle lépés néhány perc alatt
az agy csodája az ön-akármizés elvégzése
szeret, üvölt, kínoz - önző logikája alapján
az alaptételek értelmetlen kísérletek
olyan kapcsolatok mérgező irónia-szövevénye
melyekben a hímek puszta létükre hivatkozva
szent erőfölénnyel hevernek szanaszét
beleböfögve saját seggükbe kérik maguknak
kiváltságot, rangot, felsőbbrendűséget
nézed ezeket a mérgeket, az élethosszig
tartó szado-mazochizmus alapú mázt
az istenekre hivatkozás röhejes szutykát
hallgatod a sok roncs-kapcolati beszámolót
ahol nők szolgálnak, ostobán választanak
szokásjog, kényelem és öt percnyi érzelem után
szenvedésre deteminálva saját ketrecük
titánkemény logikája mentén
sóhajtasz, ennyi, rendben
közben felnézel egy váróterem kijelzőjére
mosolyogsz, mert már nem érdekel
nem akarod látni 
a fárasztó a rossz döntések labirintusát
nyomasztó mások szemüregén át
a koponyák üres tereit látni
szeretnél valakit
szeretnél szeretve lenni
persze elkéstél, ahogyan
elkéstek a bolygóromboló meteorok is
a világégést hozó hullócsillagok
meg a tegnapi verőfény
ősz lett, a hajnali ökörnyál
fehér selyemfüzéreibe bogozódva 
nevetve törlöd a hideg könnyeket
elmentek, elfogytak a vágyak, kérdések
magad-magad kapcsolata lettél,
párja a páratlanodnak
szánalmasságát esendőségként megélő
napos habhegy, csimpánz arcommal
majomfülemet gyűrögetve a világ előtt
úgy és ott topogok mint tegnapelőtt
késelő szívbegyembe nádszálat szúrva
üres vázaként kutatva az eget
talán a végső, vérző esőt várom
mely úgy temet súlyos csapzása alá
hogy közben elporlasztja végre
a legnagyobb gazembert: az időt.