fdg5474okL

az utcán vártalak, sötét volt már,
november-szerű,
hazafelé sétáltál volna,
de máshol voltál,
így nem láttál, kerestelek, szóltam volna
az álom félbeszakadt,
ott álltam a falevelek közt,
de legalább nem esett az eső.
nyitott ablaknál aludtam,
amikor felriadtam egy óriási X volt az égen -
repülők rajzolták,
néztem, nem értettem miért?
egy ponton összeértek, igen...végül is, ezért X.
de miért ezt? miért nem egy kört?
miért kellene mindennek jelentenie valamit?
a valóságnak nevezett életemben is ősz lett,
próbállak várni,
de itt sem látsz,
esélyt sem ad a valóság,
mosolygok ezen is,
nagyrész az egész világon,
oly komolytalanak tűnik, hogy végül
minden, mindenki akit szerettünk,
akiket ismertünk, tárgyaink, helyek -
végül emlékként léteznek bennünk,
de amíg nem kerülsz magány-állapotba,
mint a magukra hagyott idősek,
észre sem veszed,
hogy éppoly valóságosak,
mint amit valóságnak hívsz,
ezek a szellemek?
és az amikor,
megszólalnak - ijesztő.