mn97rtBnm21

A képzelet
a lakhelyünk
napjainkat ott beszéljük meg
benne ölelkezünk,
engedi vállamra hajtani arcodat -
néhány pillanatra
a minden lehetőséget
valódivá alakít.
Megszoktam, hogy a világ
összes aspektusa
egy-egy állapot,
melyeket vagy elfogadok,
vagy elfogadás nélkül:
ugyanaz történik.
A múlt zugai emlékek,
végső rejtekhelyek,
történetekkel ---
A Verulamium parkban
sétálunk, hűvös a reggel,
a római fal vonalát követjük,
az üzlet felé emelkedő úton,
mindketten szuszogunk -
én túlsúlyos vagyok,
te sántikálsz,
nevetünk, közben a lombok
leveleket szórnak ránk.

A képzelet,
ki tudja miből készült?
Láthatatlan és súlytalan
mégis, mint a gravitáció,
mindenen áthatol,
ha kevés a baj alig hat,
ha felgyülemlik, Vagy
megtörik a tudat
mindent uralni kezd.
Nem tudom igaz-e,
mögötted állok,
arcod ugyanolyan,
szemeid
zöld szövettel lefedve,
napraforgókkal díszítve.
Életem a képzelet
uralta történetek
alfejezeteiben egy-egy szó,
kódok és kulcsok,
itt a legjobb része a napnak,
lefekvés után,
párnákból összerakni
elveszett párod,
halott gyereked,
eltemetett szüleid,
vagy épp
gyerekkorod embereit.
Ajándék percek
elveszetteknek.
Az őrültek kiváltsága,
de talán mindannyian azok vagyunk,
másképpen leplezzük:
okafogyott életek,
elromlott életek,
megcsonkított életek,
tönkrement életek -
akárhány kisiklás variáció létezik,
mindegyik újabb súlyt helyez
szárnyaink közé,
ettől mindig jobban és jobban megtörve,
a magunk módján elviselve
megpróbálunk túlélni.