639ut4mnj12

A csend, táj, felhők és a madarak
attribútumai egy narratívának
melyeket egy ponton fontosnak véltél
majd elmúltak

a semmiből újra semmi lesz
nem zavarja mozgás, sőt a sőt
és a zavarás értelme is megszűnik
nullát írnak az egyenlet végére

és azt is áthúzzák.
a papír és az áthúzás is megszűnik
de a Van marad és lesz
mint örök potenciál mely a variációk
véletlen trilliói közt van és nincs,
s néha oly kombinációba rendeződik
mely leírja ezt,
majd kitörlődik,
és csak a lehetőség marad

melybe reményt lát
az a rendeződés, mely most én vagyok
emlékét a kézfejed melegének
de mindez nem több a semminél?
miközben az volt és lesz a mindened?
mely mégsem több mint egy állapot
egyszerre múlik és lesz
a részecskék táncába vész
s talán újra létrejön.

És Te, emlék - mely jelek és állapotok sora,
ugyanúgy elmúlik,
nem lesz többé
ha leírod sem fog számítani,
nem jelent semmit ---
színtelen, szagtalan
csak azon a ponton létező,
melyen létrejött s ameddig lassan elhalványodott

ütem
semmi
ütem
mint táncoló medúzák sokasága
hiába a mosoly,
hiába szerettél.