gégemetszés fenyődísszel

Nem merik kimondani, suttogva sem:
a szociopata, patologikus hazudozó,
Főnököt kultúrája nagyjának
méhéből szülte annak árnyékos oldala.
Szolgái félik,
talpnyalói nyalják -
ahogyan elődeik.
Jégkrémnagyúr vigyorog.
Milyen íze lehet a hazugságnak?
Hogy ennyien kedvelik.

Itt nincsenek kínos kérdések újságíróktól,
az együttérzés foltokban,
nem létezik többé ellenzék. Ez utóbbit?
Mint lejárt MLM-es
fogkrémet, mely mosogatószernek is alkalmas,
négyévente összefogásként árulják,
lehasznált pofákkal,
melyek fűtött termekbe vágynak,
díszletnek hagyott parlamentben ücsörögnek.
A megélhetési ellenzék hitvány,
érdekből látszatot varázsol,
az elnyomás eltakarásáért fizetik.

A többség? A haszonélvezők? Az új urak? Szolgáik?
Ki-ki szerepköre szerint él.
Tapsolva bólogat vagy hajlong.
Közben egyre nagyobb árnyékot vet a gőg.
A megörökölt nyomor.
Az elnyomás, úr-szolga szerepkörök,
élik a feudalizmusra kent, urizálásra feszített,
államszocializmusban párolt őrültek háza
szürke hétköznapjait.

A hazugságra mért dölyf mindig éhes,
jachtot, kastélyt, szállót, bányát, szőlőt kér.
A hazugságban élni tudó középszer mindig éhes,
látszatot, kiutat, kibúvót, mentséget kér.
A tettetésben és buborékban élők is éhesek,
külföldi utat, látszat-választást,
meghagyott buboréksajtót kérnek,
megkapják - s bár boldogtalanok: megélnek.

Az országnyi méretű  őrültek házában nyugalom van,
karácsonyfát vásárolva duzzognak, 
vagy örülnek az ápoltak,
szürkeség, gyógyszerosztás,
olykor egy-egy dühkitörés,
zugivás, maszatolás és képzeletbeli ökölrázás.
Megszokták a falakat, s hogy kicsippentik,
a felettük lévő kezéből a maradékot.
A közös hazugságok kötélrengetege erős,
nincs oly erő, mely megbonthatná,
meg amúgy is, minek? Hiszen van bejgli,
a boltokban nyugati holmi,
lehet anyagi helyzet 
alapján nagyot s kicsit domborítani - mi kell még?
Nemzeti varangyok subában, dolmányban?
Megvan az is. 
Facebookon élő Középkor? Pipa.
Megvan minden.
Cukorrengeteg, zsírböjt, alkoholmérgezés.
Ámen!