hbqrtz456

Nem felejtettem el, eszembe fog jutni,
Eszméletünkbe ömlik az a folyó, szabad ezt?
Önteltségnek tűnik? Szelídített sünné fésült bátorság?
Megvadult falak csordái legelnek a nappaliban.
Nézem őket, megnyalják a kézfejem,
Ki-lép-tem az utcára és be-ko-pog-tam magamhoz,
Majd bejöttem és megkérdeztem ki az,
De nem vo-tam ott-hon,
Kinéztem és a levegőre mosolyogtam.
Esett a hó, akkor tizenegy, most negyvenhat voltam,
Lemosta az arcomat a vízfestményéről,
Egy ágaskodó péniszt rajzolt a helyére,
Tudtam, ez is megtörténik majd.
Szomorúnak tűnnek a délutánok?
Szelídített magánnyá őrölt az önérzet?
S bár, ezek is, csak, felidézett végek - kétségtelenül hatásosak,
Mégis, mégis, mégis! Csak emészti a kitalált időt,
Newton arcát képzeli az ablakra,
Majd megsokszorozza,
Egymás után rakja őket,
Rábök az utolsóra: "Ez volt a jelen." 
Eközben a részecskék mit sem törődnek vele,
De nem nevezhetném őket különösnek,
hiszen én is belőlük vagyok,
Az meg közönséges. Olyanok voltunk
Mint tengerből merített kanálnyi rész,
mely különjárónak képzeli magát,
S törvénynek gondolja a kanál fémfalát.
Nem feledtelek el, gyakran eszembe jutsz,
Nem tudom mit tudok és fogalmam sincs arról mit nem,
Amit nézek, hallok vagy az illatok,
A neuronjaim közt őrlődő kvantumvilág rezgő,
szövevényes, összefonódott játéka,
Az vagyok én,
Azok vagyunk mi,
félreértések fogságában vergődő parányok.
A biológia massza szabályai szerint létező,
Gondolatnak tűnő, öntudatnak sejlő, mulandó részecskék,
Mint egy ceruzaelem elektrokémiai játéka,
Amíg van test, addig létezek.
és nem felejtettem el, hogy puha volt a szád,
de hiába minden --- mi magunk vagyunk
saját maradékunk parádéja, megnyugtató völgye,
s ha majd úgy kell: szétoszlunk, a többi közé vegyülünk,
a gondolataink létrehozásában részt vevő elektronok,
egy kőbe kerülnek, majd a Nap végeztével,
ki tudja? talán egy üstökös része lesz?
de addig --- ebben az időben,
Mint legvágyottabb talány,
maradjon egymásról kép, hangfoszlány -
Hullámként hajlott mosolyaink, öles orgonája,
babusgatott titkok és minden ami lénnyé tett,
Ami szerethető ebben a kommunikációba zárt,
csípős szagú börtönünkben,
Napokra, évekre
Nem felejtelek.