képek, betűk

Azt hiszem, hogy ma kávét fogok inni, ritkaság, félévente egyszer. A paradicsom még mindig virágzik, ezért néha megöntözöm, sajnálom megölni az alját, mert legfelül még nő. Jó lenne növények közt élni, növényházat csinálni a lakásból, fikuszok és minifák alatt aludni.

Matthew Chambers, To Feel a Need for an Orderly Mind, 2011, Oil and acrylic on canvas, 96 x 48 inches 243.8 x 121.9 cm link

Mégsem lesz kávézás, felébredtem, mástól. Nem, nem attól. Hanem az olvasgatástól. Van, hogy hosszú ideig nincs kedvem semmiről írni, beszélni, pislogni.
Részegek az utcán, nyílt itt nemrég egy kaszinó, talán háromszáz méterre, előfordul, hogy nagy a vidámság, szökdécsel vagy épp támolyog hazafelé a sok bebaszott suttyó.
Szombatonként el szoktam futni a kaszinó mellett, az elegáns portások olyankor, kora reggel, nagyon szomorú arckifejezéssel szoktak ücsörögni a bejáratnál. Ez is csak munka. Odabent még biztosan megy a hejehuja.

Gwen MacGregor, A Proposal for a Public / Private Partnership for a Port Credit Water Park, Installation (detail), inflatable water toys, wooden door, map; exhibited as part of The Projects: Port Credit, by Blackwood Gallery, Mississauga, 2010 link

Elég nagy? Ragyogó. Akkor most már mindenki örülhet mindenkinek, vagy mehet tovább a megállás nélküli vigyorgás, a sok kényszeredett mosolytól már egészen elkoptak a fogaim, de csinálod tovább, mert muszáj. Толсто́й (Tolstoy) járt az fejemben, nemrég olvastam tőle valamit, kicsinyes bunkónak tűnt, valahogy semmi, a pátosz és a patina néha elvonja az ember figyelmét és úgy érzi, hogy nem illethet kritikával semmit ami már száz évnél idősebb. Most is biztosan bennem volt a hiba, mert tíz éve még én is bólogattam és csettingettem a nyelvemmel, hogy csett csett.

Aurel Schmidt, "Never Change," 2010. pencil, colored pencil, acrylic on paper (link)

Aurel Schmidt munkáit nem nagyon szeretem, de néha mégis rájuk szoktam nézni, mert az első megállapításom nem mindegyik munkájára igaz és valahol az agyam hátsó részében izgat, hogy nem lehetséges, hogy valami jó, valami meg ugyanabból a dobozból: nem, biztosan én tévedek, tévedek, rossz vagyok, szar vagyok stb. és ezért újra és újra átfésülöm az adatokat, mesélném, hogy AS 2006-ban még elképzelt, nagyon tekervényes fákat és erdőket rajzolt, talán a stacsi galáriában láttam tőle ezokat. Egyre kevésbé viselek el bármit, amiben az én értelmezőm értelmezése szerint hiba van, mindegy, hogy szintaxis béli, szemantikai, organikus: bassza a csőröm és elfordulok az ablak felé.
Aztán végül mégis jól lettem, bár még fájt a nyakam a sok stressztől.
Megint elment negyven perc, ennyivel öregedtem és ezt a szart írtam ahelyett, hogy ..... volna egyik kézzel a másikkal meg madarakat etettem volna?
Oké.