képek, betűk

folytatás:
úgy érzékeltem az ablaküveget mintha pecsétpárna lett volna és
a vaskos comb, itt mellettem, igaz: másé, állólámpa az ülések közt,
pamaccsal felül, a szár végén,   ---- fej, duzzadt, szájakkal ---
leírni
minden arcot a járdák mellől és a párnahuzatot kirázni,
holle, holle - magadban ott az ablakban,
hadd potyogjon   --- mitől fáj két bordám három napja ---
belőle a lényegtelen és a könyörtelen; ebben a gömbben a magány
nem létezik, valamiféle szerkezet kellene, ilyen-amolyan-közömbös
értelemben, és a sehonnan idekerült vérkeverő gép ezt a combot
úgy falja be, mintha
banánt rágicsálna, cuppog hozzá. úgy érzékelem a ragaszokon keresztül,
az ott a járdán, a magát  melengető, préselt szarban, a két szmokingos végzős
és a piros harisnyás felett lebeg, hiányozna ha elpusztulna az egész tarka kép,
apa nyálazhatná az ujjbegyeit, szamárfülezhetném kököjszét és
bobojszát a pinaszőrös lepedőn, csak az a koldus ne álmodna
szemszegletedbe új vénát és ne látnám.
kit izgat ugyanis a közöny_? a kisherceg ágaskodó csővel csapkodja
bogárka hátát, a szapora ujjacskák a mobil billentyűin,
minden kis gép, embrió kihordására és a spriccelés
felmagasztalt ritmusára: nullának tűnik, semmi újdonság,
unalomig ismételt undor,
talán még a padlózat néma bámulása
ami hagy némi reményt.




Liszt - Années de pèlerinage. Première année: Suisse, S. 160 [André Laplante]