képek, betűk

"kínai étterem, hosszú hétvége. ezek a kulcsszavak mára." ma készítettem egy fotót a northendeni mű-vízesésről, de már el is veszett, azért az jó, hogy. nincs már meg. idegenkedek a fotóktól, csupa halott én, halott anyu, halott apu - pedig élnek, de mégsem, a szokásos nyafogás az idő törvényei miatt - ze ez kérdés, nem kijelentés, minden pislantás mögött a kétely, hogy bekap az elmúlás. kacajjal együtt, persze, mint valami idősödő buddha a műanyag esernyő alatt, szomorúságnak nyoma sincs, ki van számolva minden reakció, unalmas? a szomorúság és a bölcsesség, mesterségesen vannak összekötve, pedig a vidámság odaillőbb lehetne, lenne elviekben, bár én a gépiségben, gépiességben, gépbe-költözésben látni vélem azt, amit mások a bölcseletekben: a hülyeség (a hülyeség mint réteg?)  tömörsége, gyönyörködtet, sokszínű - mondogatja. egyszínű - kérdezgetem. hát jó. kitörlöm akkor. rémek. öreg felvételek. krémek. prémek. borotválatlan muffok, retró pornó halott rabszolgákkal - fura dolog."divat hullák játékára maszturbálni?" kérdés. nohát - ez a napraforgó, kész csoda. attól függ Goya hulla-e, vagy sem. ? . ? . válaszolj. mi tesz élővé. csak a biológia. semmi köze hozzá. tátika a fürdőkádban. felveszi valaki? ez egy jó nagy kerülő, egészen visszakanyarodik az alap kérdésekhez - itt kéne idegen szavakat használni, legalább egy-két petty.

Sandy Denny - The Quiet Land Of Erin

ez is egy olyan fotó, valaki valahonnét, mások tovább vonszolják amit kell, ahogyan kell, a közhelyek kitöltik a réseket, hagyom. ellenben ma reggel Mozart-al ébredtem, meg, aztán, elébe lép, nég nyo kilenckézláb

Tod Dockstader - Water Music, Part 3

simogatom az arcom, a ráncokat hátrahúzom, az ujjak egészen a szemüreg mélyéig, majd onnan kicuppanva  ahalánték mellett, egészen hátra. valami hasonló. szórakoztat, hogy egy ilyen semmitmondó blabla, dolgot írhatok bele a nagy. unalmas volt ez a mai nap, a sült banánnal együtt, és még rövidnadrágot sem vettem, pedig majdnem nő vagyok, vagy félig az? kérdés. ma csak kérdezgetni szabad magamtól. milyen fura, hogy olyan nyelven írok, amihez semmi közöm, nem vagyok magyar, mégis magyarul írok, vicces. talán a kód gyönyörűsége, kiráztam magam ebből a börtönből, hogy a másik ketrecbe átülhessek? mondja: fogság mind. mondja: a szabadság dinnye. mondja: a halál. milyen?  hazudozni róla. milliárdnyi hittel telt elmebajost tart életben a gyógyszer, na és az ellen? a gépember, betonember? a táborokat építő, szorgos tömeggyilkos? veszélyes kérdések, csupa hülye válasszal. és mi köze ennek a zenéhez?

ez csak egy levél részlet lesz, valamiféle bárgyú művészlélektől, aki a világ dolgain is rágódik két szarás közt.

rókagomba.

Jean Philippe Goude "Embarqués dans les pentes"

légy boldog kisállatka.