képek, betűk

huszonhat arnyek, huszonhat arnyek. Segovia jateka elbuvolo, a kesoi jateka egeszen egyszeruen gyonyoruseges. Letisztult, kristalytiszta. Minden felesleges gesztustol mentes es megis virtuoz. Ilyeneket meselek ma delelott, persze szigoruan csak magamnak, a vorosborom mellett, szarkent bűzölögve a székemen / ec pec kimehe...mindig eggyel szarabb masoknal, (na ki az-kérdezem) és ram mutatok. Ez a törvény, hagyaték és biztosíték annak, hogy pont az ellenkezőjét hazudjam minden nap. Mert életben kell maradni. Különben a csámcsogás, abból és az, akik és ahogyan megkezdték az elfogyasztásomat, alulról felfelé haladva, amíg csak el nem fogy minden. Persze szimbolikusan, hogy értse a körte és a dió is. A napocska a babkocsi oldalán és a hokedlin ágaskodó, pohárért nyújtózkódó, kiskrampusz is. "Baszom a szád." sírja a kis ágaskodó, és becsavarja a körtét a lyukba. (ne láss semmi szimbolikát, ez tényleg a csavarék, ahová kell és ahol kell) Nem barokk mese. És me. És ne. Nem rubens(z)i allegóra. Node ez az en, szemelyes defektem, talan nemsokara vege ennek is. Fura, hogy ketrecekbe zarjak magukat a csupasz majmok, bare or naked monkey, visitozva tepik a fuvet, szetszorjak a leveleket, a földről felmarkolva. Hússzú hosszú hússzó ú. Táncos repülés a foltos, födémes bárkán. A vörösbor lassan fogy, elfogy tőle a határvonal is, ami ahhoz kell, hogy ne gondoljak rátok, még az emlékek már amúgy is {a százlábúak a bizonyítékai annak, hogy ennyi nyúlvánnyal is lehet} ködös kontúrjai méginkább elmosódjanak, a tiltások és a beplántált belső bűnvád, a korbácsos úr/őr a bíró, amelyet apádanyád kódolt már a kibaszott gügyögésedbe is: eltűnjön néhány percre. Ez is egy féle lázongás a balett szigorú szabályai ellen, most lisztben forgok a földön és rólad álmodok: a közönség érzi és elkezd röhögni ---- újfent kudarc, odabent, idebent nézem ahogyan kopog, lőcs nélkül korlátoz, addig amíg a kémia csodálatos összhangja működhet. Lelógnak a karok, biggyed a száj. Aztán a semmi. Újra. A hazugság újra. Na, ok.



Segovia Plays Danza in G (Granados)

"Ha Adolf látná a mai Európát örömkönnyekre fakadna?" --- állítólag ezt kérdezte hárompettyes anyukájától Zek a katica, amikor épp belépett egy üzletbe, ahová csak a kiválasztottak léphetnek be, persze elvi síkon minden fogyasztó egyformán kiválasztott, de habzó szájjal, a kényszer és a kudarcba fulladt, üüüü szinte minden kudarcba fulladt. üüüüüüüüüüüüüüüüüü Ez szent. Az szent. Az szép. Ó, te ocsmány. Az tisztátalan. Ez a miénk. Az idegenség. Katica csendesen pislog. Ha nincs szabadság sírnak, ha van, akkor a szabadság lesz az első dolog amiről hajlandóak lemondani {és A itt felvihog, azt mondja ez túl egyszerű így, a dolog ennél lényegesen összetettebb, ugyanis a jelen helyzet gazdasági és társadalommmmkritikai magányában a spermium soha nem fog petesejtet találni a sárgadinyne közepében}, csak ne kelljen tükörbe nézni, egyetlen percre sem, ne kelljen látni azt a szörnyet ott a gyomorszájtól balra a kis zugban, mert mibennünk, itt a falkán belül, ott a kitinpáncél alatt, csakis csupa jóság van, az a nagy folt, a kosz az mindig. A faszokban, ott. Ajtatos alakzattal a grimasz ezy mondja: akaják a büntetést, persze nem maguknak, o dehogyis, ez nem az a pancsi/pancsi borruhas, dildos jatekocska. Igazi bunbakokat akarnak / es meg is kapjak. Marketing. Egyszerű. Működik. Több ezer éve. Ez már majdnem politika, olyan mint egy nagy növény, körbeállják a népek, odaszarnak, odahuggyoznak a tövébe, csak kinő valami csodanövény, egy nagy szőrös virág, ezer méteres szárral, tonnás szirmokkal, igazi húsvirág, fém és bit, csak szar és vér kell neki, nameg némi vizelet --- ha megnő, boldogságot ád, feléd fordul, mosolyog, legyen: szarraforgó, vagy szartól forgó? A magabiztosság csak egyre nő. Micsoda felhajtóerő. Még, még: ürítsetek népek. Ezt nem én mondom, csak hallottam valahol, talán épp egy macskától, mivel én süket vagyok. A Cheetham hilli gettó közepén, egy parkban, ezer galamb rágja le a lábujjaimat, ha erre sétálnék, ha én lennék ott, de mondom: inkább valami halovány szeretetféle, az ezerszínű, patkó formájú : én-nulla. Hagyjuk. Csendet. "Csak a rabságot ne érzenék szabadságnak." - sóhajt Zek. Egy politikus veszett el benne. Elvei kezdenek nőni, már majdnem van véleménye is. Azta. Talán még viszi valamire. Ahogy mondani szokták. Talán majd egyszer, ezer év múlva, csak egy atom méretű lény lesz a Mindenki, hogy korlátlan ideig utazhasson az űrben, már csak a felfedezés öröme. Minden kommunikáció befelé történik, még öncél sincs. Pittyog a vekker, a vérnövény nő. Szegény Segovia, szegény szabadság. Nem is tudnak rólatok.