képek, betűk

Nem tudom kideríteni, hogy a jobb szélső cserében milyen virágom áll, mert az enyem, rabszolgavirag, igy mondom: hat ---------------------- a párkányon. Egészen üdítő visszafelé gondolkodni. Emlékszem, Budapesten amikor a piacra jártam szombaton, mindig Illyés Gyula volt háza előtt sétáltam el, próbáltam levegő nélkül átkelni az úton, a szemközti állatorvosi rendelőbe mindig egy fehér ruhás lovat képzeltem, szikével közelített Gyula felé és lenyisszantotta a kis faszát, hogy azután bocsánatért esedezve, katicabogárként szálljon a bódéban ücsörgő, ködember ujjbegyére, csakhogy elmondhassa végre a mondókáját. Nebraszka. Alaszkával (tekintsem át) rokon sünféle. Messze vannak az Irodalmi szemlék, a felnövő, reménykedő és a csalódó is távol, nyugalom, nyugalom és huszonkét órás rettegés - ha számítana bármit, majd megsúgom, addig is csak (megszámoltuk a vagonokat, számolás közben csak a nunija járt az eszemben, de ál-szerzetesként, aki ugye, egykedvűségében egyneműen tartja a szenséges magot a mirigyei szivacsszerű hűs-akármicsodákban, a here, vese, faszkó --- szóval, csak a számokkal bíbelődtem, hogy, majd, észrevegyenek, de nem történt semmi, azóta sem, ennek már huszonöt éve, ideje hát felröhögni, azt hiszem) játék az egész, ha ( boner, boner, boner, uj szo) beleőrülsz se számít, ha nem - egy okkal kevesebb, a kifordulásra, a csészékig meg vissza, ez majdnem vi-gasz, gondolkodj még rajta, gondolom, mellettem a világító zöld kabátom, amiben futni szoktam. Hajnali madárlesen, hallgatólagosan. Mit áruljak még el? Mármint. Mi az ami fontos. (elmult 4 ora, hajnal van most mar) Erre nem tudok válaszolni, mindig zavarba jövök a fontosság meghatározásától. Nem merem elárulni, (hogy nézzek a szemébe, kérte, felhúzta a vállait és a szembogarait az arcomba köpte) hogy nekem semmi nem tűnik annak. Csak vigyorgok, kínosan, Épp úgy, ahogyan szaporodni sem akartam soha, ezt is mindig firtatták, mert ezeket a dolgokat firtatni kell. A disznófejes maszkokban, odaállnak köréd és firtatnak - neeem, ezt neeem, igeeen? neeem? maaajd, röööf, maaaj változol, röööf. Lázadás a huszonkettő halvány emlékezetes évharmad - kár, hogy ott maradt, abban a huszonkettőben a kis (igazan elehtnel kedvesebb is, egyre csak dagadsz, ahogy novekeszel, ugy butulsz, felek toled) duzzogó pityharmat szerű kezeivel, ami legyen mondjuk: áttetsző. (A lelátón cigiztünk, alul a szotyela héjak terítőként a nyállal összekeverve utcaként mentek egészen a lapos széléig, a kiserdő felé, ahová a falu betyárjai szarni jártak éjjelente, a kocsmából hazafelé.) Simogatja a kapott dolgokat, azokat a pillanatokat idézi fel, amikor a mutogatók embernek mutogatták őt is, beszámították a csoportba, a láncolat ha majd szét is szakította, de pörgették, forgatták és egészen jól esett az a simogatás, aminek a hzugságát ma is becsomagolva őrzöm az ágy alatt. Három Ligeti CD-m van, tegnap este hallgattam, csak úgy. Szeretem, egyre inkább befelé, valamiből pedig fordítva - így van mindenki, így sétikál ebben a csőben, előrefelé,



Gyorgy Ligeti: Sonata for Solo Viola (VI: Chaconne Chromatique)

lehet-e.

Ryan Schneider: Looking Out, 2013, oil on linen, 20×16″ (link)

veszjosloan? inkabb vidaman, karlendites, pottyogve szisszeges es enekles. meg politikus is lehet beloled -- mondja cinikusan, nem ertem, elofelteves - majdnem eloitelet, nem ertem, tovabbra sem, neeem, akarok, levegot venni. a bizonytalansag az idoben elorefele haladva, csak no, talan ez az egyetlen kapaszkodo, megnyugtato a velemeny mentesseg, csak gurulok a domboldalakon lefele, az ellenallas zottyenes...kaf.jhklhlkjhl