képek, betűk

ma 36. humoros történet, ékezetes, amely reserve gruyere sajttal kezdődött, ezzel elptem leptem leptem meg magam hét óra előtt néhány perccel, nagyon pontos becslés, tudok róla - suttyonban lelestem, ez zárójeles --- hogy azután elrontsak mindent a spárgás humusszal és a lilahagymával, szánalmas ínyenc vagyok, az igazán jó ízlelő típus, lassan, egyfajta ízzel beérve, mámort sző a legegyszerűbb sejtésekből is, perceken át ragicsálva icipici fogai közt a nyálban lében zűzott akármit, nem zabál ötféle csodát, hogy negálják egymás zseléjét és szart adjanak ki a cső végén...így valék ez itten a habzsoló-szörny, a térdeim előtt a mor zsákat zsákot néztem a izsákban óbutajátékaszavakkal, knéédlis, olyan tészta, a két tehetetlen tehénnel amelyet t. hagyományozott rám, még gyerekkorunkban, az árok parton, sokkal ezelőtt. kihagytam valamit. a felhőket, előtte talán, számozni kellene a gondolatokat, számozni a pettyeket az orrán, amelyek ellen rendszeres időközönként gyilkos tapaszt vesz, amely erőnek erejével kitépi azokat a sötét szürke orrépákat a bőr alól, szép selymes epret hagyva a rét közepén, ami mellé oda is ül áll öl él ölben evő remegő cserregő ne folytasd, nyom kodjam inkább a telefon gombjait vagy. eddig és tovább. 36 36 36. felhhhívtam. a képi eposzokról az aaaallegóriáig bezárólag semmi mondandó, ruben sz lábát leették a combevő szörnyek, a koporsóból kikandikáló tengeri sünök rettegve figyelik a mítoszok jönnek-mennek andalgását, félrebillent fejjel tudomásul veszem az időmet, kimérem mintha fontos lenne, mint a számok a szövegben, a precizitás képzetét úgy hinti szét a zavarosban, hogy kő-út szerű képzelgést hagynak a nullázott síkban, nem térben, csak sík ez négy lehetséges iránnyal, a többi csalfa árnyalat, a csalfa szótól lekókadó fityma akár a szemhéjad is lehetne. büszke vagy az előre irányra, a polcokra ahol a rend Igyekvés sorrendje oszlopokban lógicsál lefelé és az idő előreségével együtt, a lógásból, kókadozás, majd fájdalom és később a Mindenkinek 'Egyforma - a semmi, azóta is mindegyikre, nincs válasz, régebben volt, de már nincs, tétova nézegetés, bizonytalan mosoly és egyre növekvő kétely van, külön és egyben üüüümmögök, ugyanaz. unalmasan folyik a lépegetés, a bugyutaság felé, vagy csak látszólag unalmas, megmondhatatlan kideríthetetlen legombolyíthatatlanul árulkodóan dölyfös a magába szakadt, önmagából építkező, önösre horgolt művészi patyolat, maradok a tengeri nádnál. a sajtomnál és a formáknál, egyre egyszerűsödnek a háromszögek, az engedelmes négyzetek a 36.-ban is tapsikolnak, mint tízzel ezelőtt, mint a sarkakban, a sok hazugságban, de talán mégsem egyszerűsít annyira, hogy azt már ostobának kelljen nevezni és két mutatóujjal az orrlikakat széthúzva, nyelvet hegyesen előre öltve lóhangot kelljen kiadnom a tükör előtt, guggoló pózban egy nagy szőrös pók nézzen vissza onnan integetve, nyakkendőben faszhinta, gyémántbimbó, rózsamózsa, elemózsa szétkúrt ágyékból temetői gyertya október végén, mindezt áprilisban, amikor még élnek a halottak és blabla.

hagytam képeket, hagytam. elég.

David Deutsch': Parallel, 2012, acrylic paint on linen

Mihaly Vig - Slow Dance - Karhozat Soundtrack

a 36 ra tekintettel ezzel uunneplem a megtortentek elkerulhetetlen morzsait, igazi konnyek, igazi tanc kozben.