omr595ngfmdgn

elkalandoztam, a fürdőszoba nevetséges szó,
álmosság a halántékomnál kezdődött, találgatok
az egyedül-ség derültségi szintjét fogalmazom
lehet olyat? kissé oda illő. mentségemül meghalok

az álmosságra újabb kávéréteg, fekete arzén
zabvérrel hígítva, így más a hatás, nem hiszem?
felsorolnám a neveid betűit, kognitív görccsel
szenvedve a kedves percekért, a falba vájt szellőző

női hangon lélegzik, fújja a szomszédok titkait
a nő a gyerekéhez,  feltételezett boldogság érte,
mit akarhatott mondani? csak hozzáérni utódához?
ha lenne értelme - elmesélném: a halálvágy megváltoztat

eszközt használ a gyerek, hallom a túloldalról, 
talán én is voltam ekkora, titokban tán gyűlöletek,
abból lett ez a magányt-magányra rakosgató félelem,
vesztes szerepköreiben, jelentéktelen és szomorú

elkalandoztam, csendem vigasza a szelídség
ha belehalnék sem bántanék, ha támadnak is ellépek,
s az erődet, haragodat mozdulatlanul hagyod
mintha megszűntél volna, nem vagyok ember.

...nem vagy, idő sincs,
minden,
minden, minden
már el is múlt - emberléptékkel írva,
mire ezt elolvastad, minden
részecskéd több száz kilométert száguldott
s amit hiszel, amit tapasztalsz: nem az vagy.