mk4xn57sz770427

akkoriban egyszerűbbnek tűntek a döntések
egy-egy sikertelen kísérlet következmények nélkül
és ha úgy éreztem én tettem, csak mosolyogtam
az akarat birtoklási lehetőségének abszurditásán

túlzsúfolt utcák, tele lényekkel, folyik a mocsok
műanyagon alszik, baszik és esznek - majd fogják
a zacskóba dobják és bátran veszik a következőt 
figyelem, belülről, én is olyan vagyok - ostoba

a buszon ült és az arcokat vizslatva, érzékelte
de csak néhány pillanatra, hogy mindegyik fej
csupán tárolója a különféle részecske-állapotoknak
tudatnak hívja, régebben léleknek, pedig egyik sem

látja magát az áprilisi derengésben, 4:12 körül
a folyóparton egy tölgyfa ágán himbálódzva
kihűlt teste az utolsó görcs szobrába vésődött,
fején a zacskó alatt végső könnycseppek ragacsa

a folyót akarta nézni a megszakítás rémülete előtt
s akkor, most - szervusz idő: soha nem leszel újra
vagy szabad - példa a döntésre, egy keserű napra
mely oktalanság lehet, és mégis: újból megtenné

egy idegen házban aludt volna, ismerősöknél
ezt álmodta miközben álmatlanul forgolódott,
és álmában sem tudott aludni, odakint buliztak
idegenek jártak az ajtó alatti résben, félt tőlük

érezte, hogy ez már egy másik rész, valahol régen
s ott, kint azok az árnyak talán ördögök, vagy
szörnyek egy gyerekkori leporellóból, nem jött
simogatás anyjától - lepedője jeges szállítószalag

akkoriban büszkébb volt a döntéseire, sikeres
felnőttnek érezte magát, karrier szagú leheletén
érződött a pénzszag és az öntudat, márkás outdoor
pulóveréről csillogott a kimért varázs: de tegnap elaludt

vékony ujjai most jegesen szorítanak egy fűszálat,
nem gondolt senkire, nem írt senkinek, csak ment
amerre az elveszettek járnak, bánattalan csendjét
csak az égerfa látta, de ő hallgat róla, mint jó barátja