mr41LW8vb219

Nem törődnek a gondolatokkal, esznek, szaporodnak, isznak,
S mikor veszítenek, vagy meghal önzésük egy fontos tárgya,
Úgy hiszik lelkük nőtt, s meglelték Istent vagy a pszichét,
Pedig csak önzésük módszere változott, kell az újféle önimádat,
A szellemivé válástól azt érzik, felnőttek: különbek másoknál.

Mindig féltem a prófétáktól, a megvilágosultaktól, leszokottaktól,
gyógyult alkoholistáktól, a börtönben hitbuzgóvá vedlett elítélttől,
az agilis félműveltektől - irtózva kerültem őket, mert kihagyták
a magukba nézés csendes lépcsőfokát, melyet ha nem ugrottak
volna át: csendes félelemben élnének, melyben a önmagunk elleni
kétségek és önreflexiók kényelmetlen kérdései szerénnyé tesznek.

De itt - a "szerény" mint fogalom, leírva is nevetséges, hiszen
mivégre lenne önmegtartóztató a sok milliárdnyi géniusz és zseni,
s bár csak adatok, adatbázisok tápanyagai - mégis prófétaként
élnek s magukat lángoló csillagnak látva, rendíthetetlenül élve
számomra ijesztő módon agitálva: én a balga, ostoba, magányos
sötétbe menekült senki, kiváltam az egészből, akaratomat veszítve.

Félek tőletek.