Valahogy a japán művészet környékére keveredtem, Hokusai grafikáit nézegettem. Hokusai 1760-ban született, a nagybátyja fogadta örökbe és tükör polírozónak szánták őt egy sógun udvarába, ami megbecsült szakma volt. Akkoriban Japánban fémből készült tükröket használtak, amelyeket gyakran kellett újrapolírozni, de pont ekkor kezdtek Hollandiából üvegből készült tükröket bevinni Japánba és így a szakma amire szánták értelmét veszítette, így a nagybátyja rugalmasabb volt, így sikerült megúsznia, hogy tükörpolírozó legyen. Mivel jó oktatást kapott és tudott írni (ez azt jelentette hogy rajzolni is, mert a kalligráfiát az írással együtt tanulták) így írnok lett, majd fafaragó, végül 19 évesen Katsukawa Shunshō tanítványa lett és megkezdte a művészi útját. Hokusai élete során 93 alkalommal költözött és 30 nevet használt. Azért költözött ennyit, mert lusta volt és gusztustalanul rendetlen. Minden alkalommal teleszemetelte a műtermét, soha nem takarított, majd amikor már elviselhetetlen lett a hely a sok szeméttől és bűztől, akkor egyszerűen fogta magát és továbbállt és másik műhelyt keresett magának.
A névváltoztatásban semmi különleges nincs, ez elterjedt szokás volt a japán művészek között. Hokusai valójában egyike volt az első művész-pojácáknak, kétségtelenül tehetséges volt, de közel sem annyira mint amennyire a nemzetközi ismertsége indokolná, egészen egyszerűen showman volt, mindenütt önmagát reklámozta, nyilvános performanszokkal hívta fel magára a figyelmet és végtelenül unalmas álbölcsességekkel volt képes meggyőzni gazdag és befolyásos embereket a saját nagyszerűségéről. Nagyon sok pénzt keresett táblajátékok és könyvek illusztrálásával, emellett maga is publikált könyvet pl. a Hokusai Manga címűt, amiben azok a rajzai voltak amelyeket valójában a tanítványainak készített, hogy azokat másolgassák. Körülbelül 30 ezer munkát hagyott maga után, amelyek valóban nagyon jók és sok remekmű van közttük, idős korára megváltozott, szerényebb és bölcsebb lett talán, ami nagy dolog, keveseknek sikerül.
Álmosan, álmosan. Pislogok, és nem mozdul semmi, én se mozdulok. Unni az embereket és a külvilágot olyan közönséges dolog, egyszerű, illetve túl egyszerű. Megérteni sokkal nehezebb, rögösebb út és néha elkeserítő, mivel a sok gonoszság elveszi a kedvem attól, hogy meg akarjak ismerni másokat. Inkább kikerülnék mindenkit, messziről, hagyni elhaladni őket, hadd táncoljanak, üvöltsenek és okoljanak másokat a saját nyomoruk miatt, várva a megváltást kívülről.
 |
| Hishikawa Moronobu, Erotic Print, 1680 |
 |
| Hishikawa Moronobu, Erotic Print, 1680 |
 |
| Hishikawa Moronobu, Erotic Print, 1680 |
 |
| Hishikawa Moronobu, Love with Compassion, 1680 |
 |
| Hishikawa Moronobu, Complete Picture-book of Animals, 1694 |
Hokusai egyébként az Ukiyo-e műfajjal kezdett foglalkozni legelőször, ami akkoriban nagyon népszerű volt, főleg a kor ízlését szolgálták ki mindenféle grafikákkal művészekről, prostituáltakról stb. A korszak első népszerű művésze Hishikawa Moronobu volt, aki eredetileg kelmefestő volt és később tanult csak művészetet. Nőket, szexjelenteket, szamurájokat, életképeket ábrázolt, nagyon népszerű volt. A férfiaknak látványosan nagyobb és vastagabb péniszt rajzolt, ami valószínűleg jót tett a népszerűségének. A munkái főleg fekete-fehérek és nem annyira kifinomultak mint Hokusai késői grafikái, viszont pont a nyersességük és a merészen köznapi témái miatt maradandó és nagyon érdekes.
Valami fura szomorúságot érzek, a régi japán metszetek témái...talán. Nem tudom, de úgy érzem, hogy az élet értelmetlensége nem csak üres szócséplés, rossz úgy élni, hogy nem azzal élsz és nem úgy, ahogyan szeretnéd, mert a távolság nem csak elválaszt, de szétrohaszt lassan mindent. Egyre felszínesebben írtok egymásnak, egyre kevesebbet beszéltek, a távolság miliméterről-miliméterre nő és hiába minden, érzem, hogy végül elveszítem.
Eszembe jutott az otthoni tavasz, a gyerekkorom tavaszai, bevillanás. Az első apró növények, a friss csalán a kerítés tövében. Ücsörgés, nézegetés. Hagyom.
No comments:
Post a Comment