képek, betűk

Jonathan Meese az egyik legbátrabb kortárs művész, teljesen szabadon és felhőtlenül használ és értelmez újra szimbólumokat, történelmi eseményeket és általában sok humorral is "megfűszerezi" ezeket, szinte kihúzva ezzel a kritikus megjegyzések lába alól a talajt. Németországban született, 1970-ben, szinte kizárólag a korunk kérdéseit feszegeti - régóta figyelem a munkáit, szinte mindig van politikai és társadalmi kapcsolat bennük. A munkái különösen érdekesek akkor, ha figyelembe vesszük a kortárs politikai eseményeket is (például a szélsőjobboldali mozgalmak felerősödését, a bevándorlással kapcsolatos rasszista és populista politikai megnyilvánuláskat, például Nagy-Britanniában, vagy Franciaországban). Az egyik legutolsó munkája például: Richard Wagner Parsifal című operáját "szentségteleníti" meg - ő persze azt állítja, hogy nem ez volt a célja, hanem Wagner szenvedélyes szeretete. Meese egy zseniális bohóc - ha szabad rá ezt az egyáltalán nem lekicsinyítő megjegyzsét használnom. A náci Németország szimbólumaiból és az azokat övező álszent magatartásformákból (senki nem meri őket használni szinte sehol, kivéve a mozifilmeket) gyakorlatilag totális gúnyt űz, ami magát a náci ideológiát a megfelő helyre teszi: az elmebetegség kategóriába, mert az. A totális észvesztés legszélsőségesebb kollektív megnyilvánulási formája Hitler Németországa volt. Itt egy hanganyag, MP3-ban a Wagner opera átiratáról. Nehéz röhögés nélkül végighallgatni, ahogy beszél angolul, egy idő után szándékosan elkezd olyan hangszínnel és hangosan beszélni mint egy hajdani volt, elmebeteg német diktátor (vagy csak én hallottam ezt így?). Itt van egy érdekes videó róla.




The Story of Jonathan Meese