NP00kh7ew4

hagyd, amíg maradsz - nincs sok átnéznivaló
a napok megmaradt körömnyi kapcsok a bollyal
emlékezetem jól koreografál paródia
melyben én vagyok a bűvész nyula
meg az kettéfűrészelt nő
ugrálok és kalimpálok
a forró faggyúba esett hangya megálmodja magát
a mai nap nem nézel többé semmit
az ismerős helyeket épp lesmirglizted
társ, barát, kultúra, művészet, nyelv, szülő, szerelem
csupa felszívott slejm 
és "csak" sem érdekelt, hiszen kidobtad
egy folytonos vigyorgásba feszült kukába huppant
nekidőlsz a falnak és behívod a magad vagy kutyád
napi dolgaid jelentése morális okfejtések halott lényege
ezért most kinevetnek, s te is röhögsz magadon
nem a csalódottak cinikus kacagásával
hanem azzal a hahotával, mellyel egy vígjáték 
legjobb jelenetein szoktak - ott vagy: madárcsőr-orral
legmélyebb gondolataid szellentésnek hangzanak
nem voltál elég giccses, misztikus és kíméletlenül önző
korhiba voltál
néhány percnyi hallgatás
amikor a anyád fotóját nézted
kimondod azt, hogy paradigmagyalázás kell
a szülőkhöz is szerencse kell - sőt ahhoz kell igazán
többes számban tagadod a jóravalóság hiábavalóságát
mint önmagad okát, de ha lehetne, ugyanígy élnél
akkor is ha előre tudnád, amit tudni vélsz, de nem
a vagy-nem-vagy közti billegő táncra lépéseid
egy elrugaszkodás kísérlet volt
egy fogatlan ősi szájba mely lenyeli az olyanokat mint te
akiknek az "én" csupán az önzés nyelvtanához a kapu
a kimondott személyes névmás nem takar személyt
nem tudod miért
de úgy gondolod, semmi nem mindegy
magyarázat nélkül