kzruzvu3739

A taxiból úgy tűnt: a napsütés összefolyt a parkokkal
nem lehetett a zöldeket a sárgáktól elkülöníteni
a járdák vidáman kacskaringózó nyelőcsövekké értek
embereket mintázó gyöngyfüzéreket fogyasztottak
a mélységet feltételesen érzékeltem, szomorú volt
nem kérdeztem miért. A sofőr borostáját
kiemelte ingje, középkorú férfi, jó kedélyűnek tűnt
olyan, aki hisz a jövőben, vidám féle -
amikor hazaér, a gyerekei örülnek, talán mesélnek.
A házakat bámultam - Failsthworthből Withingtonba,
északról délre, ételszállítók elektromos rollereken,
sebes villanymotor hajtotta rohanása,
kortárs éhenkórászok -  egy napfénytől becsapott
délelőtt - átformálja
a mocskot, gettókat munkásnegyeddé szelídíti,
egyéb eufemizmusokat élvez az égre,
kiemeli az épületeket a mocsok háttérzajábóé,
akvarellel színezi a virágzó cseresznyefák lombjait
a bokrok alatt lapuló szeméthegyeket kisatírozza,
a részegeket és kábítószertől elsorvadt nyomorultakat
mintha gézzel kötözné be a látképen, meggyógyul minden,
egy percre elernyed a kapitalizmus rettenetes,
gennyes fallosza - a hátsó ülésen mosolygok
az abszurd, ezredmásodpercig tartó illuzionista
gondolatkísérleten, majd visszazökkenve,
a szürkékből újra szürke lesz - a nyomorúságon
úszó fáradt arcok sokasága megint ugyanolyan,
megnyugtató, hogy nem kell becsapnom magam
azt láthatom ami van - egyszerű vonalaiban.