lo67reUP

húsvét hete -
gyerekkoromban szerettem
nyolcvanas évek közepe
igazi szarszagú, nyomorult világ
valamivel jobb mint ma Észak-Korea
a falut zenészek járták, hegedültek
anyám nem engedte be őket
sem a kóbor, tojásgyűjtő öntözőket
délutánra, részegen az árkokba dőltek

emlékszem azoknak a nőknek arcára
akikhez öntözni mentünk öcsémmel
kedvesen vártak, szavaltunk
még nem volt internet
ahová posztolhatták volna a tojások fotóit
hogy világgá kürtöljék mennyire népiesek
meg mennyire különleges a
festett tojás meg a fejkendő
azóta már mind meghaltak
Juliska és Erzsike nénik
csontvázak a temetőben

tíz éves korom környékén
nem mentem többé
otthon ültem, olvastam
most mégis arra emlékszem
ahogyan mosolyognak ránk az emberek
és nem arra amit olvastam
fura, fanyar csavar

a világ bőrén lecsorgó emlékek
szomorú csíkjai
egy egész letűnt kor vére
út a rokonokhoz
Ekecsről Szilasra - onnan Lakra
nincs bennem romantika
sem hagyomány iránti vágy
az az Akkor meghalt s csak ott létezett
és amikor volt nem törődtünk vele
nem volt falusi, népies érzésünk
az élet volt - az életünk volt olyan
nyomorult Csehszlovákiai magyar 
világvége

gyűlöltem
mégis ott maradt belőlem valami
döglött testében kóborolva
a szürke utcák csiricsáré kerítései közt
orognát szimatolva
riadtan számolja a halottakat
míg az idő majd bele nem fojtja
egy a pocsolyába
melyben meglátta magát gyerekként
azokban a borzalmas göncökben
az ócska koptatott riflében
és a két pár cipője közül
a szebbikben