Mk45oo7

csak mennek a fénypontok
csendet okoz az elfojtás
feldíszíti magát az okságokkal
reményről reményre lépked
de nem gondol bele, nem merészel
mert ha úgy tenne, üvöltve,
üvöltve, saját könnyei tavába fúlna
olyan ez mint a képzeletbeli tükör
jobb elugrani előle
vagy mögötte elsétálni, te és ők
egyformábbak vagyunk mint hinnéd
életünk túléléskódja azokban
a fénypontokban utaztatja magát
mindennel együtt, közösen
a bolygóval, de mégsem akarod
elkerülöd, leszegett fejjel ellépsz
csak matatsz, teszed a dolgod
maszatolva leéled amit kell
mert a rácsodálkozás fájna
de állj! nem kell túlértékelni semmit
talán jobban telik az időnk némi hazugsággal
hallgatással, önbecsapással
mert végül elhiszed
hogy kellett ez az élet
talán még fontosságot is érzel
esetleg, hogy lesz értelme a gyerekednek
rosszabb esetben szereted a munkádat
ha teljesen őrült vagy
úgy véled: fontos voltál egy cégnek
teszed, hazudsz, csalsz, lopsz nekik
játszol, elmebeteg leszel,
folytatod, megbeszélsz, elintézed
utána, a végén: múlsz, elmúlik a másolatod
gyereked, annak a gyereke
nyomokban, nyomodban
a semmi reszket: sejtetés leszel
egy régi fotó jelene
most épp adatra hantolt adat
amit kilóra elad egy másik őrült
aki ugyanúgy elhitte amit te
végül ez itt, a semmi -
s értéked ha volt: egy jó gondolat
így: reményed a belenyugvás
élvezet, vagy az őrület
de leginkább
a hazudozás, végig az alagútban
amit életnek nevezel
de minek