képek, betűk

Betakarnak a halk szavak,
nem tudni honnan vannak,
mit akarnak, valós testek
félig sötét mázban, szemek,
orrok fátyolos takarásban.
Akarni, majd elbukni újra
és megint, képzelt kezem
csak legyint, ahol voltál
már nem vagy, kudarcaink
vontatott kéjjel szétmorzsoltak.
Próbálok èrezni, majd emlékekek
közt lapozok, ha minden érdemeim
szerint lesz: meghalok.
Nincs jelentése, akart hatása,
vagy kérése, úgy van mint kell - a fájdalom
utolsó kilégzése,
egyetlen időcseppben lebegek,
kezed fogom,
mosolyogsz én valamin nevetek,
nincs arcunk de tudom a titkos nevedet.
Szívképek, múlt idők véraláfutása,
hagyni hogy repülhess,
utolsó erőmmel csókot hintve utánad,
hiába a sejtés, hogy nem így volt megírva,
az idő makacs folyása
minden pillanatból múltat csinál,
visszamenni s javítani nem lehet,
az a csonka remény marad,
hogy te is őrzöd azokat a képeket,
melyek oly magasan a felhők közt ragadtak,
tán örökre ott sétálunk bennük,
te még kuncogsz én meg innen nèzem,
ahogyan megcsókollak,
majd ballagunk,
ujjaim közt érezlek
és tudom, hogy az örökkévaló
ez az egyetlen pillanat.