képek, betűk

Odakintmindenkéék felülről főleg, az ózon végül lefolyik a kiüresedett fészekaljak körmére, így többé nem szimbolizálnak téged, hiába fújtak el a tenyerükről, nem lettél gyermekláncfű magcipelő ernyője, a vörös madarak tollai közt rejtőző szemeid közelébe rejtőztem, nem beszéltünk, néha összenéztünk, a könnycseppek a tollpihék végein megtapadva felnagyították a napsugarak fényét, ebben mosakodtunk.

Sokféle nyelvünk van. A néni a bódéban azt mondta nem szereti ha embereket állatokkal jelölnek, mert az állatok ártatlanok, nem jók, nem rosszak, csak élnek - ezért kifjezetten viszolygott, ha Rákosira azt mondták disznó, Johnsonra, hogy selyemmalyom, Kádár úrra, hogy patkány, ezt a mostani vezetőtl egfőképpen újra disznózzák, bár már görénynek, patkánynak és gecinek is hallottam nevezni - mesélte. Nem figyeltem rá, mert utáltam a politikát, a "geci" meg amúgy sem egy állat, inkább csak egy állapot - tehát eleve gyanús az egész. És különben is, ki figyel egy bódéban lakó nénire?

Be tudta fordítani a szemét, teljesen hátra, elöl csak a fehérje volt, mint két nagy galambtojás, közben a hátán a szőrt felborzolta és elkezdte ledobálni magáról a gönceit. Amikor beléptem a nappaliba éppen az alsónadrágot cibálta le magáról a térdén próbálta keresztül vezetni, én elkezdtem mesélni neki az egész életének a teljes értelmetlenségét, mire ő csak hümmögött, "függővé lenni a függőségektől, ó. jaj az önreflexiók reggeli mellé, kívánatosan" - mondta, én bólogattam, pedig nem értettem. Folytattam a szövegemet és amikor hadarás közben újra ránéztem már teljesen meztelen volt és a tarkójánál épp elkezdte lefejteni a saját bőrét, rám nézett és láttam, hogy megijedtem, az mondta "azért kell, hogy a tudata párája kiszabadulhasson a rejtekéből", próbáltam értésére adni, hogy ebbe bele fog halni, de megnyugtatott, hogy tudja mit csinál és ha ez engem zavar, akkor menjek ki és várjam meg az előszobában amíg ő befejezi, körülbelül hét-tíz perc, utána gyorsan felöltözik, visszabújik a bőrébe és már jön is, utána megtárgyaljuk amiért valójában jöttem, van egy csomó jö ötlete.

Esték csillagmosolyból, az élet egzisztenciahiányférceltzokniban, zéééé és vééé, alakot mart mellé, olyan álmos, annyira dermedt. Elégedetten patogatta az előtte lévő légbuborékos csomagolópapír apró buborékait, az ujja közt forgatta őket, a levegőt összepréselte bennük, amíg csak ki nem, pukkadtak, minden egyes, pukkanásnál felriadtam az álmomból, épp arról volt rémgondolatom, hogy elromlott a mosógép, a hátulja kigyulladt, nem fértünk hozzá és emiatt elkezdett égni a konyhapult, majd a tűz átterjedt a redőnyre, a linóleumra és végül az ajtó is lángra kapott. Eközben mi kénytelenek voltunk kifele hátrálni a lakásból, a füst egyre sűrűbb lett, fura alakzatokat kezdett formálni, rosszat sejtettem, lehúnytam szemeimet és próbáltam több részre szakadni, tudtam, hogy, képes, vagyok, rá, hogy minden bennem rejtőzködő személyiség külön testre keljen, de végül feladtam, nem történt semmi, csak egyre nagyobb lett a füst és a forróság, valaki kihívhatta a tűzoltókat, mert rövid szirénázás után valakik dörömböltek az ajtón, tudtam, hogy a narancssárga overallos, őzfejű tűzgyilkosok jöttek. Nem tudtam melyik a rosszabb a tűz, vagy azok, végül eszembe jutott, hogy a fürdőszoba mellett van egy apró repedés a falon és azon talán el tudok menekülni mindkettő elől, elindultam az irányába és rövid keresgélés után meg is találtam a repedést, kis fészkelődés után átpréseltem magam rajta. Egy másik lakás hálószobájába kerülhettem, háló lehetett, mert egy bevetetlen ágy volt ott, a közepén elterpeszkedve valaki feküdt, látszólag aludt, arccal felfelé, egyértelműen lélegzett, rám se nézett, rá se néztem, megpróbáltam kiosonni a szobából, de amikor kinyitottam az ajtót, csak fal volt mögötte, nem mertem hátranézni, mert olyan hangot hallottam, mint amikor valaki felül az ágyban.


Organikusan beértem - nyüsszögte ki az internet legsötétebb sarkából, mostantól a Bibliát göebbelsi propagandának tekintem - vihogta, összeszűkítette a száját, kipréselte a málnaszínű nyelvecskéjét és felfújta a két arcát, mint egy béka. Végül bevallotta, hogy nem akart mást, csak hatalmat és egy kis pénzt, ezért amikor rájött, hogy itt mindenki fél valamitől, eszébe jutott, hogy talán ha úgy tenne, mintha megvédené őket, ezzel egyidőben riogatja őket, akkor talán odafigyelnek rá, működött a dolog, egyre többen küldtek felé olyan jeleket, hogy hálásak a védelemért, nyugodtabban alszanak és köszönik. Ez jól esett - bevallom, mondta és kacagott. Tudod, innentől kezdve nem volt megállás, egyre több ellenséget kellett kitalálni és erre a legjobb volt, ha a meglévő, valós problémákat százzoros és ezerszeres nagyítással, átfestéssel, hozzáköltéssel tálaltuk és közben minden általunk kreált, de persze titokban kreált - nevette, szörnyhoz adtunk ellenszert, emellett csoportokat hoztunk létre, melyekre azt írtuk "nemzeti", "hazafias", "keresztényi", "igazhitű" - és és és, mondta térdét csapkodva a nevetéstől, működött! Nem hittük volna, de elhitték és onnantól már a mi kvázi tulajdonaink voltak, bármit tehettünk, elvehettük a tulajdonjogaikat, házaikat, gyerekeiket sét még a hitüket is, mert csak azzal voltak elfoglalva, hogy rettegjenek, gyűlöljenek és végül legyen aki megmenti őket. Én nagyon élveztem és mellékesen jól is élek ebből - mondta minden álszerénység nélkül. Tudod szinte bárki megtéveszthető, csak a megfelelő időpontban kell a megfelelő csalit bevetni - persze vannak kivételek, mindig, mindenütt vannak olyanok akik figyelik a bűvészt, de olyan kevesen vannak, hogy ha fel is állnak a színpad előtt, hogy leleplezzenek - senki nem figyel rájuk, hiszen a többség hinni akar.