képek, betűk

Színes hólyagok, vagy léggömbök
az ajtónyílás sötétjében,
a lábujjköröm végétől párhuzamos
vonalak a konyhaajtóig, egy levágott
sárkányfej a szekrényben, a királyfiruha
és a felekirályság vértócsái az elme
dinnyehéjában elhajókáznak a gyerekkor
integetés-tengerei felé, egészen
a gömb túlsó feléig, hogy ott
újra elkezdődjenek. A kéztelen,
kreppapírból kivágott osztálytársak
és barátok szemei követnek egy alagút
bejáratáig, ahol lerakom a hátamra
erősített koporsószögeket és fél
testemmel a sötétbe lépve,
felemmel itt maradva, néhány percig
áldozok a véletlenül eltaposott
csigák, a lecsapott legyek,
a kitépett gyomok és a kilapított
sündisznók emlékének. A vérszínű
kovász, amelyből állítólag az a sok
ezernyi, kitalált istenség gyúrta
ezt a világot megszikkad a napon
és a fényben álló féltestemmel
melléje ülök, majd egy szarvasbogarat
formázok belőle. Eljátszunk egymással,
én a szemeit simogatom, ő pedig
az alsó ajkába harapva cinkosan
vigyorog, a keze pedig szorgosan döfköd
alul és a konyhakéseit egymás után
a lépembe szúrja, hogy én is egy
lehessek azok közül az élő-emlékek közül,
amelyeket felszippantottak saját
emlékeik. Hallgatózok az éjjelben,
mivel a július éj-forrója lassan
áramlik be a félig nyitott ablakon,
a részegek hazafelé tartó talpkoppanása
és fel-elő törő morgásaik zsoltárként
szivárognak be hozzám, félek tőlük
és a paplant a szememig húzva
azt képzelem, hogy a Pozsony feletti
erdőkben sétálok és egy tölgy törzsét
nyalogatom éppen. Lassan hajnalt
fon az éjből a Föld pörgése,
a második zöld teám kicsit sötétebb
árnyalatában gyönyörködöm, mintha
egy sziget lenne a bögrében,
több lábam nőne tőle - nem merengek,
csak elképzelem, hogy én és anyám
összebújunk egy tavi kagyló héja közt
és ott maradunk néhány évezrre. Szép
lenne ha a valóság soha nem történne
meg, hanem csak álmodnánk ezt az egészet.