képek, betűk

Az autók moraja árkot váj a napfénybe,
árnyak menetelnek az állomás felé,
előszedták a nyári ruhákat, ezekben
libegnek. Megnéztem egy videót,
volt benne egy whippet, percekig
sírtam, elég ha én tudom miért.
Az énekesmadarak dalai összefűlnek,
csomóként húzódnak össze az udvar
fölött, valamire készülnek. Az ablak
alatt a virágok azt mondják, hogy
szépek a felhők, a szájaik csupa
jóérzés színű selyemkesztyű, puha
a tapintásuk. Úgy fekszem, hogy
a tükörben nem látom magam, csak
a radiátort és a szegélyleceket,
így nem tudtam magamnak integetni.
A szőnyeg bolyhai tengerhullámok,
delfinek mosolyognak rám közülük,
az ágy mellett hagyott könyvek
mögött két cápauszony keringözik.
Gondolatban sétálok, megteszem
a kelleket és élek, nem próbálok
úgy tenni, mintha olyan lennék,
ha álomból ezek a séták, véremből
nőtt virágok, akkor odaképzelek szirmai
köré egy lepkét. Karok nőnek ki
a szellőzőből, talán a tegnap
kidobott pók jönne vissza, a nap
sugarai karcolgatják a falakat,
a bal kezemmel a pólóm alá nyúlok
és a szívemet felhúzom a torkomba,
mert hallgatni szeretném ahogyan
dobol. Végül álmos lettem,
szenderegni próbálok, de a fülemben
a dobogástól csak forgolódok
és képzelgek egy álomról, melyben
együtt szaladunk valamerre, egyfelé.
Végül elalszok és azt álmodom, hogy
egy varjú károg, miközben boltba
készülök és nem érzek semmit, csak
egykedvűen indulok a bejárat felé.